A Mátyás-korabeli női ideál sokban eltért a napjainkétól. A reneszánsz nőideáljára jellemző a kecsesség, a lágy formák, a váll, a kebel és a csípő gömbölyűsége, a hölgyek alacsonyabbak és teltebbek voltak, de éppúgy hódoltak a divatnak, mint napjaink lányai, asszonyai.
Az évszázad elején a burgundi divat legjellegzetesebb vonásai, a tűhegyes formájú fejfedők és cipők viselete terjedt el Európában, de már az évszázad utolsó harmadában a királyi udvarokban és a nemesség körében az itáliai divat kezdett érvényesülni. A viseletek sokkal színesebbek, izgalmasabbak, pompázatosabbak lettek, a díszítő elemek között megjelent a csipke. A korabeli nemes hölgyek elsősorban a brokátot, damasztot, bársonyt és a selymet kedvelték.
A nők ruházata alapvetően két részből állt: az alul viselt ingből és a felsőruhaként szolgáló egybeszabott rokolyából (szoknyából). A ruhák vonalvezetése is változott. Különvált a ruhaderék és a szoknya, illesztésük a korábbi mell-közeli szintről a csípőre csúszott le. Mivel a karcsú, légies nőideált felváltotta a telt, gömbölyded idomok divatja, a ruha szabása is ehhez idomult, a kivágások pedig sokkal merészebbek lettek.
Az alsóruha mély, váll felé nyújtott kivágással és szűk, hosszú ujjakkal készült. Az egyre mélyülő karöltő a test formáját láttatni engedte. Ezt a megoldást találóan a „sátán ablakának” nevezték. A mély kivágások mentén és a szalagokkal összefogott buggyos ujjak hasítékaiból kikandikált a finom vászoning, amelyet hímzéssel, gyöngyszegéllyel díszítettek, a szabadon hagyott nyakat pedig kösöntyűkkel, násfákkal ékesítették. A szoknya enyhén ráncolt, alja kerek. Kedvelték a bő, elől végig nyitott trapéz szabású köntöst, amelyet a felsőruhára öltöttek.
A köntös hosszú ujját többnyire könyökben, kereszt irányban behasították, ott dugták át az alkart, ezáltal a hosszú díszujj drapériaként keretezte az alakot. Szőrmével bélelt palást borult a nők vállára, ezt elöl szépen megmunkált kapocs zárta.
A csipke mellett zsinórfűzések, változatos ruhaujjak, kézlelők és fodrok jellemezték a kor női divatját. A reneszánsz idejében indult hódító útjára a fátyol és a több réteg szoknya alá a merevített alsószoknya is, amelynek változatai közel három évszázadon keresztül határozták meg a női divatot.
A királynék természetesen származásuknak megfelelően olasz, francia vagy német módi szerint varrt ruhatárral érkeztek, de már a XV. században létezett magyaros női viselet is. A források arról tudósítanak, hogy V. László francia menyasszonyának, Mátyás pedig Beatrixnak ajándékozott magyar ruhát, majd fia menyasszonyának, Bianca Maria Sforzának is. Magyaros viseletnek számított a prémes női suba, valamint a gyöngyös magyar párta, amelyet ünnepi alkalmakkor Beatrix is előszeretettel viselt.
Velence arisztokrata hölgyei feltűnően túlzó módon öltözködtek. Teljes mértékben átvették a kurtizánok viseletét, beleértve a hajszőkítést is. Abban az időben a kurtizánok az udvari élet természetes velejárói voltak, és hogy valamilyen módon megkülönböztethető legyen a nemesi viselet, a kurtizánoknak megtiltották, hogy nyakukon gyöngysort viseljenek.
Több rendelet született – elsősorban Itáliában – annak érdekében, hogy a hölgyek visszafogják magukat dekoltázsuk mutogatásában. Az egyház is igyekezett beleszólni az öltözködésbe, és fellépett a fedetlenül hagyott testrészek „bűnös látványa” ellen.
A napon szőkített hosszú, hullámos hajuk ápolására és hajviseletük megformázására sok időt fordítottak a nők. A fej éke a művészien elrendezett haj lett. Magas homlok volt a divat, ezért a homlokuk felett a haj egy részét leborotválták. A hajviseletek minden eddiginél változatosabb képet mutattak: a lányok hosszú hajukat kiengedve hordták, vagy oldalt loknisan, simára fésült vagy a fonatokba, csigákba rendezett hajukat gyöngysorokkal, drágakövekkel, zsinórokkal, virágokkal, színes szalagokkal díszítették. A férjes asszonyok haját a társadalom minden rétegében részben vagy teljesen fátylak, főkötők takarták – fedetlen fővel csak a „hajadon” lányok járhattak – a szabadon hagyott hajukat különböző fonatokkal, gyöngyökkel díszítették, a haj terjedelmét pedig gyakran vendéghajjal növelték.
Berzeviczy Albert leírja, hogy Beatrix királyné koronázásakor: „…arannyal átszőtt, piros ruhát viselt, fölötte kivágott ujjú, olasz szabású selyempalásttal, s kinek kibontott gesztenyebarna haját két sor hatalmas nagyságú gyöngy ékesítette…, az oltár mellé vezették, a hol egy kárpit mögött oly ruhába öltözött át, mely jobb karját és hátát mez nélkül hagyá a szentelt olajjal való fölkenés céljából, s mely fölé aranyszövésű, bő piros koronázási palástot borítottak.”
Kiegészítőként előtérbe kerültek az ékszerek. Különlegesen kidolgozott foglalatokba rögzített gyémántokat, többsoros gyöngyöket viseltek nemcsak a nyakukban és a csuklójukon, hanem hajékként is.
Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete a jubileumi Mátyás király-emlékév keretében, a Mátyás király reneszánsz udvara című, a kor magyar építészetét és képzőművészetét bemutató, videóvetítéssel egybekötött előadását 2018. április 3-án, kedden 18 órakor a Jelen Ház nagytermében tartja.
A rendezvény meghívott előadója: dr. Sarkadi Nagy Emese művészettörténész, az Egri Eszterházy Károly Egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszékének az adjunktusa, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatója.
Közreműködik: Rónai Zoltán, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, felkészítő tanár: Nyári Melinda.
Házigazda: Murvai Miklós.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Hozzászólások