A szabadságvágyunk végigkíséri történelmünket

Október 23-án, szerdán az aradi evangélikus-lutheránus templomban az Alma Mater Alapítvány, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület az 1956-os forradalom tiszteletére szervezett közös megemlékezést.

Nt. Jakab István felvezető gondolatai

Házigazdaként nt. Jakab Istán lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket, majd kifejtette: „Emlékezzünk 1956 hőseire, a körülöttük kibontakozott eseményekre! Arra a pillanatra, melyben egy nép azt mondta: elég volt! Elég volt az elnyomásból, elég volt az idegen (sztálini rezsimből) uralomból, elég volt a megtorlásokból! Szabadnak születtünk, szabadon akarunk élni, és szabadon akarjuk fejünket a Megváltó karjaiba hajtani, amikor innen elmegyünk!

A szabadságvágyunk viszont nem ’56-tal kezdődik, s leverésével nem is fejeződik be. Sokkal korábbra tekint, végigkíséri történelmünket, és meg fog nyilvánulni újra meg újra, valahányszor támadás éri nemzetünket. 

Megnyilvánult az ősmagyar kettős uralkodási rendben, az államalapításban, a különféle erdélyi parasztfelkelésekben, a Bocskai-, Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharcokban, az 1848–49-es (és az 1918-as őszirózsás) forradalomban, a nyugat-magyarországi felkelésben (1921), de ide sorolnám a ’89-es temesvári eseményeket is.

Hogy miért? Mert ugyanaz az isteni lélek mozgatta a megmozdulásokat, a szabadság utáni vágyat, mint ahogy ugyanaz a gonosz lélek mozgatta a leveréseket, megtorlásokat is. Az egyik beszél, felszabadít, megbocsát, kinyitja a foglyok előtt a börtönajtókat (Mindszenty bíboros, vagy Ordass püspök, épp október 31-i szabadulása, ami egyben a Reformáció emlékünnepének napja), életet ad, míg a másik elnémít, megfélemlít, börtönbe zár, bosszút forral, felakaszt. 

Ma, amikor emlékezünk, feltehetjük a kérdést: Van-e Istennek valami hozzáfűzni valója ehhez az egészhez? Hát hogyne lenne!

Számomra az Útmutató és az útmutató igéi összekötő láncszem... összeköt Istennel, a Transzcendenst az immanenssel...

Ennek alapján mondhatom, Isten megelőzött egy nappal, Ő már tegnap emlékezett! 

Készítve minket a mai ünnepre! Ti vagytok a tanúim – mondja... (Ézs 43,10a.)

A szerkesztők mit sem tudtak ’56-ról, de tudta ezt Isten... és így sorsolták ki ezt az igét.

Ti vagytok a tanúim!

Na de mi a közös ez ige és ’56 között? A tanú és a mártír között?

Egy tőről fakadnak! A tanú tanúskodik. A tanú beszél! A tanú tud valamiről, ami egyeseknek kellemetlen, s még kellemetlenebb, hogy nem hallgat, hanem mondja a magáét, ami nem is az övé volt, csak úgy kapta, de a sajátjává lett, és mondja, beszél róla, tanúskodik, ha kell, kiáltja, s ha ez sem elég: ordítja! A tanú nem hallgat, a tanú, ha kell, meghal. Az igazi tanú életét adja. Életét a barátaiért, a barátai szabadságáért. Így lesz mártír. Így lesz szabadságharcos, így lesz kiöntött bor és megtört kenyér.

Miért ez ének?

Hiszen Bonhoeffernek semmi köze nem lenne ’56-hoz.

Pedig már hogyne lenne... említettem, hogy a világban mindig két erő feszül egymásnak: a jó és a gonosz... Isten és a Sátán.

A Sátán – Krisztus mondja – embergyilkos volt kezdettől fogva. Így a költő, ugyanúgy mártír lett, szintén egy elnyomó, sátáni hatalom mártírja, aki élete utolsó napján, amikor akasztani vitték, letérdelt a börtön udvarán: ez itt a vég – de számomra az élet kezdete.”

(Folytatjuk)

Nt. Jakab István lelkipásztor igei köszöntőjével megadta az alaphangot az 1956-os forradalom és szabadságharcra való megemlékezéshez