A Szoboszlai-per kettős olvasata

Múlt pénteken délután Aradon, az RMDSZ székházában dr. Vekov Károly ny. egyetemi docens történész, egykori romániai parlamenti képviselő igen érdekes előadását hallgathatta meg a termet megtöltő közönség. Az ún. Szoboszlai (Szoboszlay)-perről volt szó, amely az aradiak (Arad megyeiek) számára megkülönböztetett jelentőségű az egykori rendszer felmérése-értékelése tekintetében.

Minthogy az előadóhoz több évtizedes kapcsolatok fűznek (kollégák voltunk – ő alsóbb évfolyamon – a kolozsvári egyetemen), a beszélgetés tegező hangnemére ez a magyarázat.

– Mit jelent előadásod címe,A Szoboszlai-per kettős olvasata?

– Legalább kettős értelme van: az egyik az, ami szerepel a jegyzőkönyvekben és a köztudatban, a másik, ami valóban történt. Látszat és valóság, ez a kettősség a Szoboszlai-perben, ami a vádlott minősítésére is vonatkozik: egy a látszat, ami él róla, és más a valóság.

A per vonatkozásában a kettősség abban mutatkozott meg, hogy a jegyzőkönyveket manipulálták, a fő cél az volt, hogy bűnösnek hozzák ki. Lényegében egy koholt vádról van szó, legalábbis az államellenes szervezkedést illetően.

– Egyébként ez a korban nem újdonság vagy különlegesség.

– Nem feltétlenül, de másutt próbáltak ehhez támpontokat nyújtani. De itt, esetükben, minden kitaláció. Kitaláltak az írásai alapján egy forgatókönyvet, két államcsíny-tervet is fabrikáltak belőle, egyet még 1956 előtt, egyet pedig az ’56-os forradalom kapcsán.

– A nagyközönség (legalábbis Aradon) ismeri Szoboszlait – ­ jól, rosszul –, de a műveit lényegében senki nem ismeri. Mi van ezekben tulajdonképpen?

– Kb. 270 oldalnyi rendszerellenes szövegről van szó, ami teljesen egyedülálló a Kárpát-medencében magyar nyelvterületen. Szoboszlai támadta a kommmunista (vagy szocialista, ahogy akarod) rendszert, ugyanakkor azt, ami szovjet rendszer és azt, ami annak irányításával történt Közép-Kelet-Európában, Romániában, Magyarországon. Már a saját bevallása szerint – de itt nagyon kell vigyázni, mert a jegyzőkönyvek manipuláltak, tehát átírták őket, pontosabban a vádlottak vallomásait írták át –, van, amiről egyértelműen állítható, hogy a valóság meghamisítása, van, amiről ezt nem tudjuk egyértelműen állítani. Az előadásomban erre próbáltam hagyakozni, ami egyértelműen bizonyítható. Az se tudható, hogy igaz-e, amit Szoboszlai szájába adnak, hogy ő már teológus korában elkezdte írni a műveit, vagy jegyzeteket, vázlatokat készített. A lényeg, hogy már ’51-ben körvonalazódik a fejében egy gondolat: pártot kell alakítani, aminek ő a Keresztény Dolgozók Pártja nevet adja, és ’54–55-ben meg is valósítja, amikor megfogalmazza ennek a pártnak a programját. A 270 oldalon végigtekint Közép- és Nyugat-Európa történetén, felfedezi: párhuzamosan azzal, hogy a szabadkőművesség irányítása alatt a katolicizmust próbálják félretolni mindennünnen, a társadalom helyzete, ezen belül is a dolgozók (munkások, parasztok) helyzete is romlott, s a kommunista rendszer a szabadkőművesség egyenes és logikus folytatása. Franciaország kapcsán ezt nagyon részletesen tálalja, utána nekifog elemezni a romániai és magyarországi helyzetet, illetve folyamatosan utal rájuk.

Az egyik legtájékozottabb embere volt a korszaknak, amit rádión hallani (magyar és román, valamint nyugati rádiók – SZER, Amerika Hangja, London) lehetett, azt mind tudta. Ezeknek az ismeretében elkezdi elemezni, a szabadkőművességen túl, hogy ez a társadalom miért olyan, amilyen, mitől működik úgy, ahogy, és miként kellene működnie. A végkövetkeztetés: a keresztény párt és programja létrehozásának szükségessége.

Szoboszlai egy rendkívül termékeny ember, hihetetlenül sokat írt, nagyon érdekes és olvasmányos stílusban, amelyik a beszélt nyelvhez hasonlít, vannak írásai, amelyekről az ember azt hihetné, hogy prédikáció vagy az lehetett volna. Sorra veszi a társadalom különböző szegmenseit, vagy nyolcvan szerzőt említ név szerint. Nemcsak történelmi műveket ismert, hanem filozófiaiakat, szociológiaikat, napra kész volt a technikai eredményekkel, az irodalomban otthonosan mozgott.  

– A mai szempontok, megítélés szerint hogyan értékelhető a Szoboszlai által kidolgozott társadalomfilozófia? Életképes, megvalósítható elmélet lehetett volna?

– Az a tény, hogy szerinte vissza kell térni az előző rendszerhez, ami magántulajdonra támaszkodik, vissza kell adni mindenkinek, amije volt, a parasztságnak annyi földet, amennyit meg tud művelni – hogy ez mennyire járható út, egy közgazdász jobban meg tudná ítélni. Mindenesetre jogosan vetette fel a kérdést, hogy miért ne kaphatná meg a dolgozó nemcsak munkájának a bérét, hanem a nyereségnek is az őt megillető részét. Ebben hozott újat, azt mondta: a nyereséget úgy kell megosztani, hogy jusson még a további fejlesztésekre is. A munkások nyereségből való részesedését részvényesítésnek nevezi, amire voltak nyugati példák a korszakban.

– Előadásodban utaltál arra, hogy Szoboszlai munkáinak csak egy részét ismerjük, s arra is, hogy ezeket alapjában véve még senki sem dolgozta fel.

– Sokkal több műve volt, mint ami fennmaradt. Tudjuk, hogy a nagyanyja a nála tartott kéziratokat elkezdte elégetni, amikor megtudta, hogy unokáját letartóztatták. Kéziratokat helyezett el a különböző ismerőseinél is, nagyjából ezeket a politikai rendőrség megtalálta, beleértve az Óbében az oltár alá elrejtett dobozban lévőket is. Mindenesetre a megmaradtakból jól látszik, hogy nagyon jól ismeri mind a magyar, mind a román történelmet, és nagyon hangsúlyosan mondja: az évszázados egymás mellett élés jegyében ezt újra meg kell valósítani, úgy, hogy az országok egyenlő félként vegyenek részt egy román–magyar konföderációban.

Vannak írásai, amelyben azt hangsúlyozza, hogy nem szabad félni. Nagyon részletesen leírja, hogy kell viselkedni egy kihallgatás során, mitől kell tartózkodni, azt is, hogy a kihallgatók egy rendszer képviselői, és attól érzik magukat erősnek.

– Az utókor megítélése meglehetősen szórt Szoboszlai megítélésében, egyesek hősnek vélik, aki egy koncepciós perben vérzett el, mások szerint naiv elméletet alkotott a rendszer megdöntésére. Tulajdonképpen milyen volt?

– Ha van valami, amit kapásból visszautasítok írásai fényében, az az, hogy naiv lett volna. Hihetetlenül realisztikusan gondolkodott, meg tudta fogalmazni, mi egy tömegember és mi az egyén, mi a kettő közötti különbség, hogy lehet-e és hogyan ezeket manipulálni. A tömeget lehet diktatúrával elnyomni, de a diktatúrában is lehet, kellő lelki erővel, felkészültséggel ellene fellépni, sőt szervezkedni. Világos ésszel mérte fel, mi a helyzet a korabeli Romániában, illetve Magyarországon. Nem szépített, nem habzott a szája, de könyörtelenül rámutatott a rendszer hibáira, meg tudta fogni a mechanizmust, ami a rendszer sajátja volt, és azt kritizálta.

– Szoboszlai élete, szervezkedése többé-kevésbé ismert, megjelent róla néhány könyv, tanulmány. Te miért kutatod?

– Egyrészt mert aradi vagyok, másrészt mert tudom, hogy a mi nemzedékünk, a mai hatvanas-hetvenesek után a Szoboszlai iránti érdeklődés nagyon le fog csökkenni. Van egy bizonyos családi vonatkozás is, Szoboszlai temette például nagyapámat. Ugyanakkor kicsit elégedetlen voltam mindazzal, amit eddig írtak róla, ezeket a besorolásokat megalapozatlanoknak vagy csak egyoldalúaknak tartok. Szerettem volna mindezeket pontosítani, úgy jutottam oda, hogy műveit megnézzem és boncolgassam – ezért tartom Szoboszlait a korszak egyik kiemelkedő értelmiségének és az egyháza egyik kiemelkedő képviselőjének. Minden szempontból másrészt a pere volt az, ami rendkívül izgatott, mert éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel az 57 kötet peranyaggal, amelyet ellentmondások feszegetnek. 2000 tájától foglalkozom Szoboszlaival, az utóbbi hónapokban folyamatosan. A teljes választ keresem.