A véletlen szüleménye...

Már több éve alkalmazunk barátommal egy módszert, amely az ólom, az úszó és a kapásjelző hiányával kerüli ki a halak óvatosságát. Figyelmetlenségem vezetett rá erre a horgászmódszerre, helyességére pedig az azóta eltelt évek. Úszós kézségemet a parti nádba akasztottam és beszakítottam egy horgászás alkalmával. Mivel a reggeli csomagolásnál nagyon siettem, az úszóim otthon maradtak. Úszó hiányában – és mert még csak egy fenekező készség volt nálam –, csak egy horgot kötöttem fel, melyet két szem kukoricába rejtve dobtam be. Alig ért a vízbe a csali, már kapásom is volt. Egy óra leforgása alatt megfogtam az engedélyezett pontymennyiséget. Itt jegyezném meg, hogy ez a módszer csakis állóvízben és általában csak pontyra vagy amurra alkalmazható.

Több év telt el azóta, de még mindig ez a módszer tartozik nálam az egyik legérzékenyebbek közé.

Mivel ennél a módszernél a csali súlyán kívül mással nem számolhatunk, finom szereléket kell összeállítanunk. Azonban itt is figyelembe kell vennünk a várható halak nagyságát. Egy 1-3 kg-os hal esetében a 0,14–0,18-as jó minőségű zsinór bőven elég. Ott, ahol esetleg nagyobb halakra számíthatunk, alkalmazzunk 0,25-ös zsinórt.

Nagyon fontos ennél a módszernél a nyílt terep. A már beült zsinór így tud akadály nélkül mozogni és kapást jelezni: nem fordulhat elő az, hogy a hal a megakasztás pillanatában nádba, bokorba vagy hínárba bújva védekezzen. A bedobás nem okozhat gondot, mivel 2-3 nagyobb szem kukoricával, esetleg egy 2 cm átmérőjű nokedlival (nagyon kedvelik a pontyok) akár 15-20 méterre is eldobhatunk finom szerelékünkkel. A zsinór „beülése” kissé hosszadalmas, de megéri várakozni. Nagyon fontos még elmondanom, hogy ez a módszer erős szélben nem alkalmazható. A kiválasztott hely legyen akadóktól mentes és szélvédett. Kapásjelzőként általában papírdarabkát vagy egy vékony „V” alakúra tört apró faágacskát használok, ezek könnyűek lévén nem mozdítják el a csalit a helyéről.

A kapások nagyon érdekesek: a papírdarab vagy a faágacska lassan odavánszorog a bothoz, vagy éppen hevesen nekicsapódik, de mégis a legfontosabb az akasztás időpontja. Érezni kell a feszes zsinórt, hiszen a kapásjelzőnk már korábban a bothoz tapadt, de a zsinór a vízben még lehet, hogy laza. A zsinór megfeszülésekor kell bevágni a halnak.

Csalinak nekem a főtt kukorica, a mézes CUKK kukorica és nem utolsósorban a zsemlemorzsába forgatott fahéjas nokedli vált be.

A módszernek a lényege az, hogy csalink a legtermészetesebb módon ül le a vízfenékre, így kijátssza a halak óvatosságát.

Számtalan példával tudnám alátámasztani ennek a módszernek a helyességét, de ezek semmire sem adnak biztosítékot, viszont akik szeretnék látni a mit sem sejtő halak gyanakodás nélküli kapását, azok próbálják ki.

Sok sikert.