A viszontlátás feltöltő öröme

Szombaton reggel az arad-belvárosi római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nap, valamint folytatódott a XII. Véndiák-találkozó az Alma Mater Alapítvány szervezésében.

Az istentiszteletre egybegyűlteket Páter Blénesi Róbert aradi minorita házfőnök köszöntötte, igét hirdetett Erdélyi Csaba albertirsai evangélikus lelkész, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori tanítványa. Felszólalt még Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkész, Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész, valamint Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztor.

Az ünnepi istentiszteleten fellépett a Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet énekkara Szűcs Ernő és Kiss László karnagyok vezetésével, valamint Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia énekese, aki a Csikyben végzett tíz évvel ezelőtt.

„Középiskola után Kolozsváron elvégeztem a zeneakadémiát, lemesteriztem és most a Kolozsvári Filharmóniánál dolgozom. Minden évben jövök énekelni, sok ismerősöm van, akinek ezzel örömet szerzek. Én sokszor bejövök az iskolába, amikor itthon vagyok, hiszen mindig jól éreztem itt magam, szerettem itt lenni. Visszatekinteni mindig más, lapozgatni az emlékek között kellemes” – mesélte Melinda a templomi fellépése után.

Az egyházi szertartásról a véndiák-sereg a 90 éves iskolába igyekezett, ahol Hadnagy Éva igazgatónő külön köszöntötte azokat a diákokat, akik éppen a 40. érettségi találkozójukat tartották, valamint annak a két osztálynak a jelenlévő tagjait, akik közösen ünnepelték szombaton 60. születésnapjukat.

A XII. Véndiák-találkozóra az aradiakon, Arad megyeieken kívül érkeztek egykori diákok Németországból, Magyarországról, Ausztriából, Svájcból is.

„Hisszük és reméljük, hogy akik visszatérnek, azok szeretik iskolájukat, a várost és a közösséget. Ez a rendezvény jó alkalom kétévenként a találkozásra, az összetartozás megerősítésére. A XII. alkalommal megszervezett rendezvényünk bizonyítja, hogy az elvetett mag talajra talált, és gyümölcsöt hozott” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke a véndiákokat.

A jó időnek köszönhetően a szervezők az udvaron várták és üdvözölték a vendégeket: jelenlegi csikysek verssel és dallal (Reményik Sándor Templom és iskola című versét Pálfi Kinga XI. osztályos tanuló szavalta, Csiszár Balázs nyolcadikos diák gitározott és énekelt), míg Szép Mária véndiák saját költeményét szavalta egykori iskolája udvarán.

A hivatalos megnyitót követően szabadfoglalkozás volt a program: lehetett men0ni osztálytermekbe, lehetett maradni az udvaron, az iskola folyosóján találkozni osztály- és évfolyamtársakkal, egykori iskolatársakkal feleleveníteni kellemes vagy éppen nem túl szép emlékeket.

„Hát én meg sem ismertelek”, „nézd meg te, Pista is eljött”, „az ott nem a Juci?”, „tetszik, nem tetszik, megöregedtünk” – ilyen és hasonló mondatfoszlányok hangzottak el, amint végigsétáltunk a kipirult arcú, a találkozás örömétől izgatott tekintetű véndiákok között.

Pecsovszky László, az UTA egykori legendás játékosának, Pecsovszky Józsefnek a fia 50 évvel ezelőtt érettségizett a Csiky Gergely Főgimnáziumban, 33 éve Németországban él, és amikor csak lehetősége van rá, mindig eljön találkozni a régi osztálytársakkal, barátokkal.

„Jó érzés itt lenni, de ugyanakkor nem jó felismerni, hogy egyre inkább fogyunk, egyre kevesebben vagyunk. Előfordult már ilyen találkozók alkalmával, hogy nem ismertük meg egymást, hiszen volt olyan, akivel az érettségi óta nem láttuk egymást. Nekem fontos, hogy itt legyek, ha az egészségem megengedi, akkor a következőre is eljövök” – mesélte Pecsovszky László a Tóth Árpád terem előterében.

Szintén Németországból érkezett az arai születésű Benjámin Tamás, aki 63 éve érettségizett a Csikyben.

„Aradon végeztem az akkor katolikus gimnáziumnak nevezett magyar vegyes líceumban 1950-ben. A gimnázium után Bukarestben elektromérnöki egyetemet végeztem, aztán 1965-ben disszidáltam Németországba. Nosztalgiával érkezem mindig ezekre a találkozókra, de nem sajnálom, hogy elmentem. Régebb gyakran előfordult, hogy nem ismertük meg egymást, amikor találkoztunk, de most már nincs ilyen, hiszen alig maradtunk ketten-hárman, és mind a mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot. Ha még életben vagyunk, 2015-ben a 65. érettségi találkozón újból itt leszek” – mondta Benjámin Tamás.

Nagy volt a nyüzsgés az udvaron, a folyosókon süteménnyel, üdítővel, kávéval és finom borokkal kínálták a vendégeket, csak úgy röpködtek a felidézett emlékek a 90 éves iskolában.

Eközben a Tóth Árpád teremben Ilona János, az Alma Mater Alapítvány kuratóriumi tagja hivatalosan is megnyitotta Siska Szabó Zoltán természetfotós tárlatát, ahol megcsodálhattunk tájképeket, makrofotókat változatos helyekről, változatos évszakokból.

„Huszonhárom fénykép, ebből 17 az érintetlen, gyönyörű természetet ábrázolja, egyetlen egyen látható ember, a maradék öt fotó adja a sorozat mélységet. Ez az öt fotó egész más megvilágításba helyezi a tárlatot. Ezeken a képeken nem egy idilli tájat, hanem egészen felkavaró, furcsa színekben pompázó tájat láthatunk: egy Fehér megyei kis falut, Szászavincet. Pontosabban azt látjuk, ami megmaradt belőle, miután 1977-ben jóváhagyták a rézbányászatot a közelben” – ismertette a tárlat anyagát röviden Ilona János.

A fényképek hihetetlen élethűen, a természet valódiságával adják vissza a patakot, virágot, vagy éppen a növényeken lévő vízcseppeket.

Az egyik első emeleti osztályban meglepően sokan voltak, aztán kiderült, hogy ők azok, akik együtt ünneplik 60. életévüket, erről árulkodott a katedrán helyet kapó óriási torta is. Az egykori két osztály (humán és reál) közel 70-es létszámából alig több mint húszan gyűltek össze, Kinda Julianna és Jankó András szervezésében egy tartalmas születésnapi partinak néztek elébe.

„Mi programmal készültünk erre az eseményre, lesz a Múlnak a gyermekévek, a tortához Halász Judit Boldog születésnapot című dalát hoztam, aztán elénekeljük, hogy Nem csak a húszéveseké a világ. Készültünk verssel is, de van egy vicces kis történetem, a bor története. Hoztam zenét, van CD-nk, aki akar tangót, keringőt táncolhat is. Majd megyünk ebédelni a Jelen Házba, és ott folytatjuk a bulit” – mesélte az osztály zsivajában Kinda Julianna.

Az egykori Zárda épületében is pezsgett az élet reggel 10-től, itt leginkább hölgy véndiákok gyűltek össze, akik jó hangulatban daloltak, beszélgettek az osztályteremben.

Matekovits Mihály meglepetéssel is szolgált a jelenlévőknek: a Kis lak áll a nagy Duna mentében dallamára egy előre kiosztott szöveget, a Nyugdíjasok Himnuszátkellett közösen elénekeljék. A meglepetést meghatódva fogadták a véndiákok, nem csoda, hiszen a dal a következőképpen végződik:

„Mi lehet a nyugdíjas dal vége?/ Legyen köztünk, s a világon béke./ Adjon Isten még sok boldog évet,/ Békességet, erőt, egészséget.”

Budacsek Margit aradi véndiák fájlalta, hogy egyre kevesebben jönnek el ezekre a találkozókra.

„Nekem most lenne a 60 éves érettségi találkozóm, de sajnos csak hárman voltunk itt. Vannak olyanok, akik sorozatosan hiányoztak, ezelőtt sem voltak jelen. Ők inkább vidéken élnek, mert ugye mi tanítóképzősök vagyunk, akkoriban, amikor végeztünk, kihelyeztek minket erre-arra. A másik dolog az, hogy mindenikünk férjhez ment, nevet változtatott, sokkal nehezebb így összeszedni az embereket. Volt 10, 20 és talán 25 éves osztálytalálkozónk, aztán megszűnt, mert aki egykor szervezte ezeket, áttelepedett Németországba, és aztán már nem volt, aki megszervezze. Sajnos, nem örököltük el tőle a névsort, így aztán elmaradtak a találkozók. Ezekre a véndiák-találkozókra is mindig kevesen jövünk el, egyre kevesebben” – mesélte Budacsek Margit.

Frank Oprean Irene, alias Lőrincz Csöpi 1961-ben érettségizett, 1977-től Németországban él.

„Utoljára az 50 éves érettségi találkozónkon voltam itthon, véndiák-találkozón is részt vettem már. Mindig kevesebben vagyunk, jó látni, hogy más is öregszik, örülök, ha látom a volt kollégákat. Volt eset, hogy kaptam a puszikat, és nem tudtam kitől, tehát nem ismertem fel az illetőt. Engem általában megismernek, ami jó jel” – mesélte mosolyogva Irén.

A sok résztvevő nagy többsége egytől egyig azt fájlalta, hogy időről időre egyre kevesebben gyűlnek össze, de akik megjelennek és egykori osztálytársakkal, barátokkal találkoznak, mindig feltöltődve távoznak egykori iskolájukból.

Az ünnepléshez szorosan hozzátartozik a tánc is, a XII. Véndiák-találkozó az este 8 órakor kezdődő bállal zárult, melynek a Jelen Ház nagyterme adott otthont.