Amíg a Jóisten erőt ad, a híveimet, a népemet szolgálom!

Ft. Sándor Tivadar arad-gáji, szentpáli és sofronyai plébános január 18-án Budapesten vehette át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, amihez ezúton is gratulálunk, illetve elbeszélgetünk vele.

– Plébános úr, mit érez az ember, amikor az önéhez hasonló, magas rangú kitüntetéssel ismerik el a munkáját?

– Először is a köszönet érzése tölt el mindazon munkatársaim iránt, akik az életművemben szerepeltek, ugyanis a kitüntetést az életművemért kaptam. 49 éve szenteltek pappá, és mindig azt tettem, amit a lelkiismeretem és a helyzet megkövetelt tőlem. Mindezt egyedül nem lehet végrehajtani, csakis munkatársakkal, akiket szolgáltam. Tehát irántuk érzek köszönetet, de azok iránt is köszönettel, hálával tartozom, akik felfigyeltek a munkámra, a szolgálatomra.

– Hogyan zajlott le az ünnepélyes díjátadás?

– Nich Ferenc, a kuratórium elnöke tette vállamra a kardnak a hegyét, amivel a Magyar Kultúra Lovagjává ütött. Utána aláírtam az Aranybullát, amiben a lovagok közé soroltak. Ezt követően tisztelegtem a Magyar Szentkorona egy másolata előtt, amit díszőrség őrzött. Utána a lovagok testülete előtt tettem tiszteletemet, elsőként egy régi ismerősöm, Kovács Zoltán előtt, aki átadta az oklevelet, majd átvettem a nyakdíszt, ezt követően a lovagi kitűzős átadója előtt. Volt közöttük egy német illetőségű lovag is, aki nehezen mondta ki magyarul: „üdvözöljük magunk között!” Erre németül válaszoltam, és szépen elbeszélgettünk. Az egész társaság láthatóan örvendett, amiért fölvehettek közéjük.

– Aradról ki kísérték el önt az avatóünnepségre?

– A közvetlen munkatársaim, a Wager család tagjai, illetve Erdélyi István, miközben a többiek Szegedről jöttek, köztük dr. Faltin Erzsébet és dr. Szondy Ildikó, akikkel együtt mentünk Budapestre. Tulajdonképpen 5 meghívót kaptam, ha további személyeket kívántam volna vinni, külön egyeztetni kellett volna a szervezőkkel, akiknek nem akartam gondot okozni. Az avatási ceremónia után volt egy szerény fogadás, ahol süteményeket lehetett enni, illetve minőségi borokat kóstolhattak a résztvevők. Mivel vezettem, nem ihattam, de nem is maradtunk, azonnal visszaindultunk.

– Tudtommal, a közösségéért eddig is annyit dolgozott, amennyit elbírt, a kitüntetés még több munkára ösztönzi-e? Egy ilyen magas rangú elismerés hogyan motiválhatja a kedvezményezett további munkáját?

– A kitüntetés bebiztosított: jó úton járok. Ezért amit addig tettem, azt fogom folytatni: amíg a Jóisten erőt ad nekem, a híveim és a népem szolgálatában kívánok maradni. Jövőre betöltöm az 50 éves papságot, utána szeretnék kicsit szabadulni a bürokráciától, a hivatalos formáktól, de továbbra is szabadon, szolgálni szeretnék. Addig is mindenkinek, akivel kapcsolatban voltam, illetve, akik ismertek, minden támogatást megköszönök. Azt üzenem nekik: bízzanak bennem, mert nem fognak csalatkozni bennem!