Amíg vagyunk, s amíg lehet

Szimpóziummal kezdődött szombaton délelőtt – a város legelőkelőbb helyén, a polgármesteri hivatal dísztermében – a tízedik nemzetiségi fesztivál egynapos rendezvénye. A téma: az aradi nemzeti kisebbségek jeles személyiségei, és hozzájárulásuk az aradi kultúrához.

Az elnöklő Bognár Levente alpolgármester kivárta a szokásos „akadémiai negyedet” abban a hitben, hogy, talán késve, megérkeznek a meghívottak és az érdeklődők. Nem érkeztek, így hát elmondta: a szimpózium fel akarja hívni a figyelmet a kisebbségek hozzájárulására az aradi kultúrához, annak fényében is, hogy Arad az Európa kulturális fővárosa címre pályázik, s a kultúra sokoldalúsága, változatossága akár érv is lehet.

Az első előadó, Ionel Schlezinger, az aradi zsidó hitközség elnöke (szabadon) Chorin Aronról, a legendás aradi rabbiról tartott nagyon érdekes, élvezetes (a zsidó humorra jellegzetes csattanóval zárt) előadást. A reformátor Chorin (emlékműve a régi aradi zsidótemetőben áll – szerk. megj.) volt az, aki sikerrel próbálkozott a merev, (zsidó) ortodox istentiszteleti szokások feloldásával, korszerűsítésével, a vallás és a mindennapi élet közelebbre hozásával 55 éves áldásos tevékenysége során. Mielőtt azonban Schlezinger úr megkezdte volna előadását, üdvözölte – távollétükben (nem csekély iróniával) – a rendezvényre meghívott és távolmaradt jeles személyiségeket.

Ujj János helytörténész Csiky Gergelyről, a Pankotán született, a későbbi aradi városi kórházi főorvos fiaként felnőtt, Temesvárhoz is sok szállal kötődő jeles íróról, egyebek közt 38 színpadi mű szerzőjéről tartott (ugyancsak szabad, és ugyancsak érdekes) előadást.

Michael Szellner tanár, az aradi (és hazai) németség egyik jeles személyisége, a nemrég elhunyt Otto Greffner, a Világos és Arad által egyaránt magáénak tartott (egyetemi) tanár, muzeológus, tanfelügyelő, labdarúgó és -edző életútjáról beszélt, felmutatva a (németre általa fordított, kétnyelvű) interjúkötetet is, amely tavaly Greffner professzorról jelent meg.

Az aradi szerb közösség képviselője, Ljubomir Sandici (foglalkozására nézve vegyészmérnök) nemzetiségének történetéről, jeles (egykori és mai) kulturális személyiségeiről beszélt. (Ki tudja ma már, átlagos aradi, a hagyományaikat, történelmüket őrző szerbeken kívül: volt idő, a 18. század elején, amikor a szerbség, a határőr-ezredek felállítása kapcsán Arad lakosságának több mint felét tette ki, jó ideig a szerbek adták az ortodoxok püspökeit.) Mellesleg: Arad legrégibb épülete az 1702-ben elkészült szerb templom.

Az érdekes és értékes előadásokat összesen 17 ember (köztük öt újságíró) hallgatta végig, az előadókat, a rendezőt, az „érdek nélkül” jelenvolt megyei RMDSZ-elnököt, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem professzorát, dr. Marius Grec-et is beleértve (aki utóbb elmondta: az egyetem az elmúlt napokban egy összevont multikulturális központ létrehozásáról döntött, amely az ő vezetésével működik majd).

Szóval: a nemzeti kisebbségek, nemzetiségek, közösségek (nevezzük, ahogy akarjuk) képviselőik által magukról és egymásnak beszéltek. Saját közösségük sem volt kíváncsi rá, a többség meg végleg nem.

***

Szombaton délután a Kultúrpalota melletti parkban már mondhatni nagy volt a közönség, bár eleinte főleg a kulturális műsorban fellépő gyermekek, fiatalok családtagjaiból, ismerőseiből verbuválódott, miután a népviseletbe öltözött nemzetiségi csoportokból összeállt felvonulás – a zenét hozzá fúvószenekar szolgáltatta – megérkezett. Az aradi nemzetiségek napját két testvérváros, a szerbiai Zrenjanin (Nagybecskerek) és a magyarországi Pécs is megtisztelte jelenlétével, előbbi a Gik Banat Pionir együttessel (női dalcsoportot, szólóénekesnőt, táncosokat vonultattak fel), illetve a pécsi bányász fúvószenekar. Molnár Mihály műsorvezető (román nyelven) konferálta be a fellépő csoportokat, elsőnek az aradi Sânzienele román együttest, amely kiadós műsort mutatott be dalaiból, táncaiból. Nem adta alább a műsoridőt tekintve a nagybecskereki csoport sem színvonalasan előadott szerb dalaival, táncaival. Ha a később fellépett, most ötéves aradi Kolo együttes produkcióját is beszámítjuk, elmondhatjuk: az idei nemzetiségi napok műsorából az Arad megyében a népszámlálás adatai szerint mindössze 850-es (becslések szerint jóval ezer fölötti) létszámú szerbeké volt a legkiadósabb szelet. (Dragan Vostinartól, a Romániai Szerbek Szövetségének alelnökétől azt hallottam: kívánatos lenne, ha a nemzetiségek fesztiváljának minden évben lenne egy „házigazdája”, évente más-más nemzetiség, amely ilyenformán sokkal alaposabban, mélyrehatóbban tudná prezentálni a maga kultúráját, történelmét, szokásait, gasztronómiáját stb. Úgy hiszem, az ötlet figyelemre méltó, új színt hozna a nemzetiségi fesztiválok ugyanazon sémát követő egyhangúságába.)

A szabadtéri színpadon aztán sorra felléptek a megyebeli nemzetiségek képviselői: a ternovai ukránok gyermekkórusa (örömmel hallottam vezetőjüktől, hogy a fakultatív ukránnyelv-oktatásban mintegy 160 gyermek, köztük több román vesz részt), az aradi Szivárvány központhoz tartozó romák tánccsoportja (fellépésük után népes szurkolótáboruk aztán el is hagyta a nézőteret), a nagylaki Salasan kitűnő szlovák táncosai (melyik hozzáértőbb nézőnek ne tűnt volna fel, hogy a zene, amelyre táncoltak, a magyarhoz megszólalásig hasonlít), a vingai bolgárok ugyancsak igen jó együttese, s persze a német Banat JA ezúttal csak kisebb-nagyobb gyerekekből verbuválódott csoportja, amely el sem fért a színpadon – egy részük a színpad előtti füves térségen táncolt, ugyanarra a zenére.

És hát, természetesen, voltak magyarok is, akik (tudomásom szerint) az Arad megyei kisebbségek legnépesebb csoportját alkotják. Színpadi reprezentáltságuk szerint azonban a legkisebbet: a Csiky Gergely Főgimnázium tánccsoportja mindössze három párból állt, s bár a lányok-fiúk ügyesek voltak, szereplésüket egy műszaki gikszer (hibás volt a feltett lemez? rosszul bántak vele a lemezlovasok?) is befolyásolta. Kár. A közönségben (ahogy elnéztem, többségében magyar) az a benyomás támadhat, hogy lám, a magyarok csak ennyire képesek. Szerencsére nem erről van szó. A látszatokra azonban, ilyen alkalmakkor különösen, ügyelni kell.

Az „est fénypontja” a pécsi bányász fúvószenekar fellépése volt. Kitűnő, jó felkészültségű muzsikusokból álló, hozzáértő karmester vezette (bár már nem egészen bányász) együttes, amely klasszikus és könnyűzenét egyaránt magas színvonalon ad elő.

***

Arad megye és város kulturális naptárában évente számos (a megyei és városi tanács által finanszírozott) rendezvény szerepel. Az egyik a nemzetiségek fesztiválja. Jó, hogy van, legalább azt jelzi, hogy Arad, hivatalosan, számon tartja és nem feledkezik meg (egyre kisebb létszámú) nemzeti kisebbségeiről. Talán az évente egyszeri találkozás arra is jó, hogy a nemzetiségekbe „lelket verjen”, buzdítást adjon arra – mások példáját is látva –, hogy megőrizzék identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat, szokásaikat. Amíg vannak, s amíg lehet.