„Mint az oldott kéve, széthullunk”
– Mi a véleményed az Arad megyei magyar oktatás jelenéről és jövőjéről?
– Nagyon sötéten látom a jövőjét. Mindannyian hibások vagyunk ezért. A tanároktól kezdve, a szülőkön át, a közösségi vezetőkig, az átlagemberig, aki az önfeladás útjára lép azzal, hogy színmagyar család a gyerekét nem magyar iskolába adja. Néha az az érzésem, hogy egy fél évre vissza kéne vezetni ezeket az embereket a múlt rendszerbe, hogy emlékezzenek, mi volt akkor, hogy lássuk, mennyire örvendtünk, ha láthattunk magyar tévét, ha megszólalhattunk magyarul egymás közt, mehetett a gyermek magyar iskolába, a pedagógusok házaltak, hogy ne szűnjön meg a magyar iskola, vagy tagozat. Most hiába mondjuk, hogy korlátozzák a jogainkat, most van magyar tagozat, és lehet. Kell hozzá gyerek! Igaz, hogy egyre kevesebben vagyunk, illetve egyre kevesebb gyermeket vállalunk, de akkor a magyar gyerekek 40-50 százalékát ne adják a román vagy más tannyelvű iskolákba! Ugyanakkor ez a szülő meg magától értetődően kéri a kedvezményes honosítást, és elvárja a magyar állampolgárságot… Szerintem mindenki felelősséggel tartozik a közösségért. Úgy érzem, hogy régen, a szigorú rendszerben a nyomás alatt nagyobb volt az összefogás. A rendszerváltás, az úgynevezett „gengszterváltás” után a szabadság és a szabadosság érvényesült, és úgy, mint az oldott kéve, széthullunk. Egyeseketnem érdekli, milyen lesz a jövő, mi lesz a közösség jövője, vagy mi lesz a felépített magyar intézményekkel, az épített örökséggel… Engem érdekel, hogy mi lesz. Nyilván érdekel a családom jövője is. De az is érdekel, hogy esetleg kihalunk teljesen, vagy húsz év múlva maradunk csak páran, és mutogatnak a turistáknak. Akkor már felkarolna az állam, mert már nem jelentenénk gondot.
„Rettentően bosszant az önfeladás”
– Hívő vagy? Templomjáró?
– Római katolikus vallású vagyok. Fontosabb ünnepeken és néha máskor is felkerekedik a család, és elmegyünk a templomba. Egyébként gyakran járok templomba különféle rendezvények alkalmával, mint tudósító.
– Egy újságírónak szüksége van a hitre, hogy higgyen valamiben úgy, istenigazából?
– Keresztény embernek tartom magam, és inkább a konzervatív és keresztény elveket vallom. Tisztelem a templomba járókat is, nem vagyok bigott katolikus, nem vagyok annyira istenfélő, de a vallásomat nem cserélném fel.
– Elégedett vagy?
– Nem! Bosszant sok minden. Például az ebben a városban uralkodó káosz. Olyanok irányítják a várost, akiknek semmi közük hozzá, és nem is érzik át ennek a városnak a múltját, épített örökségét, azt hogy nincs rend, nincs civilizáció, fejetlenség uralkodik. Súlytalanok ülnek a képviselőtestületben, felhígult a közélet, a közszféra… Magammal sem vagyok elégedett. Nem mondom, hogy én vagyok maga a tökély. De próbálok úgy élni, hogy magam után rendet hagyjak, vigyázzak a környezetemre, ne zavarjam a szomszédokat, ne álljam el a kocsibejárót, próbálom betartani a minimális együttélési normákat. Bosszant mások butasága vagy bunkósága. Magyar közösségünket nézve meg – ismétlem – rettentően bosszant az önfeladás.
– Boldog vagy?
– Mindennek ellenére, igen! Azt csinálom, amit szeretek, a munkámból élek, úgy, ahogy. Megpróbálok annak örvendeni, amink van.
– A televíziózásba nem kóstoltál bele?
– Miután eljöttem a Nyugati Jelentől, Puskel Emese kérésére kicsit besegítettem neki. Ő szerződésben áll a mai napig a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA). Akkor a Duna Tévének és a Magyar 1-es csatornának készített riportokat. Számomra azonban a hangsúly a rádiózáson volt.
– Milyen terveid vannak?
– Múlt évben megírtam több pályázatot. Hármat megnyertünk, és le is bonyolítottunk civilszervezetünkkel. Idén is írtam néhányat, de nem fogom bánni, ha nem nyernek. A pályázatírás, a lebonyolítás és az elszámolás rengeteg időt felemészt. Ebben az évben azt szeretném csinálni, amit legjobban szeretek. Nekem a legnagyobb örömet a rádiózás nyújtja. Elsősorban ezzel akarok foglalkozni.
– Megfogalmaznád hitvallásodat?
– Nem vagyok művész, hogy ars poeticám legyen. Azt vallom, hogy mindenki a maga munkáját próbálja meg a saját képességei szerint, tisztességgel elvégezni. Akkor szerintem előbbre jut a világ. Senki ne akarjon többet vállalni, mint amire képes, s amit elvégez az ember, azt tisztességgel honorálják!
Hozzászólások