Az exit pollok szerint lehet, hogy Klaus Iohannis nyert

Hát ezen, az államelnök-választáson is túl vagyunk. Meglepően nagy volt a részvétel, nem hiányoztak a csalás-gyanús kísérletek, de lapzártáig a szavazás menetét lényegesen befolyásoló törvénysértésről nincs tudomásunk.

A nyomda és a lap több megyebeli terjesztése által megszabott szigorú (a hatályos törvényeknél minden bizonnyal jobban betartott) időhatárok miatt vasárnap este kilenckor (a végleges és biztos eredményeket nem ismerve) csak az exit pollokra hivatkozhatunk, amelyek szerint Victor Viorel Ponta, a Szociáldemokrata Párt jelenlegi elnöke, mostani miniszterelnök nem biztos, hogy államfő lesz.

Megeshetett tehát a csoda, amelyben a hazai polgárok számottevő része reménykedett. Tegnap este az egymásnak ellentmondó exit pollokból még nem tudni, hogy valóban csoda történt-e

A választási kampány hivatalos egy hónapja valójában sok hónapig tartott, hogy egyetlen nap alatt, 2014. november 16-án eldőljön, ki ül majd a Cotroceni palotában az államfő székébe. November 2-án, az első fordulóban ugyanis csak az tisztázódott, amit Romániában már akkor is egyértelműen, minden kétségen felül előre lehetett látni, amikor az ún. jobboldal végre megegyezett a közös államfőjelölt személyében: tudniillik az, hogy a végső csata kimenetele a két legnagyobb politikai párt(szövetség) jelöltje között fog eldőlni. Így is történt: a kis pártok jelöltjei, pláne a függetlenként indulók jószerével labdába se rúgtak (nem úgy, mint Szlovákiában a szombaton tartott helyhatósági és parlamenti választásokon), s csak annyi „haszna” volt az első fordulónak, hogy meghatározza a következőkre, mondjuk a parlamenti választásokig a most „futottak még” kategória helyezéseit, vezetőik politikai súlyának, helyezkedésének határait.

A második forduló már „vérre ment”, az ország elsőszámú politikai funkciója birtokosának személye itt dőlt el. Mert, bár Románia Alkotmánya nem igazán „erős”, széles hatalommal rendelkező államfőről beszél (mint például Franciaország, az Egyesült Államok, Oroszország esetében), az államelnök mindenképpen az első ember, aki országát egy egész sor létfontosságú kérdésben képviseli, a hadsereg főparancsnoka, a titkosszolgálatok felügyelője, (korlátokkal, persze) a törvények kihirdetője, a kormányok és tisztségviselőinek jóváhagyója stb. stb.

Elméletileg pártok és pártérdekek fölött áll, ezért a nemzet egységének, összetartásának, egy irányba húzásának letéteményese, harcosa, garantálója is.

Mellesleg (természetesen alátámaszthatatlan magánvéleményként) hozzáteszem: nehezen elképzelhető, hogy a meggyőződéses pártkatona egyik percről a másikra fel tudná ölteni a semlegesség, „egyenlő távolságtartás” köpenyét.

A tegnap megválasztott államfőtől minimum azt várná a jóhiszemű romániai polgár (a nem jóhiszeműekről most ne essék szó), hogy az ország jelenlegi alaptörvényében előírt feladatainak és kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tegyen, ne a széthúzás, az összeugratás, a viszálykeltés, hanem a feszültségcsökkentés, az együttmunkálkodás, az ország – és persze lakosainak – érdekében, jólétéért végzett munka elkötelezettje legyen. De ennél valójában többről van szó. A fentebb idézett alkotmány, az ország alaptörvénye, s ebből kiindulva maga a törvénykezés a (tegyük-e idézőjelbe?) forradalom huszonötödik évében komoly módosításokra, a sok sebből vérző, egyebek között a korrupció súlyos betegségében szenvedő ún. „politikai osztály” gyökeres megújulásra szorul ugyanúgy, mint az állam legfontosabb intézményei, az erősen túlméretezett, kis hatékonyságú parlament, például.

Az államfő, ha valóban akarja, önmagában, alkotmány-szabta korlátai miatt sem képes ilyen, rendkívül fontos, bár kétségtelenül szükséges változtatásokra. Főleg akkor, ha nem áll a háta mögött erős, legitim többségi támogatás. De elindíthat, bátoríthat változtatásokat.

A következő, akár néhány hónapban már jelei lesznek annak, hogy a romániai polgárok 2014 novemberének közepén jól választották-e. Ha, őrizzen meg bennünket jósorsunk tőle, az derülne ki, hogy nem, hát magukra vessenek.

Egyébként, miután a kocka már el van vetve, leírom: a mostani két államfőjelölt egyikétől sem hallottunk egységes, összefüggő, az ország (évtizedekre szóló) jövőjéről, boldogulásáról, népének jólétéről szóló konkrétabb, hihető és megvalósíthatónak látszó, az általános szólamokon túlmenő programot. Talán azért, mert nem bíztak abban, hogy a választás előtti csaták felfokozott légkörében a választók nagy többsége felfigyelne rá, megértené és értékelné? Vagy azért, mert nincs, nem is volt nekik?