„Az iskola nem az élet előszobája, hanem az élet maga”

Az egykori aradi 4-es számú Középiskola (volt Zárda) 1957-ben végzett diákjaiként 65. évfordulót ünnepeltünk a napokban. Nagy örömmel köszöntöttük egymást, nem törődtünk vele, hogy  „...prózává hervasztotta az  élet / Gyermekkorunk tavaszi dalait”. Tanáraink közül már csak Kapostyák Veronika tanárnőnek továbbíthattuk jókívánságainkat.  Számba vettük: „kiváltságos” kísérleti alanya volt nemzedékünk az Oktatásügyi Minisztériumnak.1954-ben megszűnt a magyar lány-tanítóképző, az első évet végzettek velünk ismételték a VIII. osztályt.A, B, C, D  osztállyal indultunk, januárban már csak A és B volt, a bukottakat eltávolították.Egyetlen napon szóbeliztünk érettségin 8 tantárgyból, a kánikulában a tornateremben – reggel 7-or bementünk hatan, „éretten” jöttünk ki 15 órakor (emlékezetes születésnapom volt).Azt nem említem, hogy 10 osztállyal nyilvánítottak érettnek bennünket, mert ebben még néhány évfolyam részesült.Két év múlva már a középiskola is „elhagyta az épületet”, a 10 éves találkozóra már az általános iskolába tértünk vissza, a sokat látott, azóta kipusztult öreg gesztenyefa alatt nosztalgiáztunk, ahol sokan az óvodás, elemi és általános osztályok évzáróira is emlékeztek.Az ország határain kívülre és belül is szétszórt bennünket az élet, egyre ritkábban találkozunk, annál jobban örülünk egymásnak. Szeretettel idéztük fel tanárainkat, egyes tanórákat, izgalmas és derűs perceket, szakköri tevékenységet, sportot, versenyeket, kirándulásokat, egyesek a bentlakást. Egy életre megtanultuk, „a mester segítheti a  tanítványt, segítheti a személyiség érését, de az ember maga csinálja magát”, illetve „az ember cselekedeteit meghatározó... az az értékrendszer, melyet fiatal korában alakít ki”.A két végzős osztályból harmincan már nem lehettek jelen, tizenkilencen emlékeztünk az eltávozottakra, emlegettük a hiányzókat, örültünk üzeneteiknek. Persze szó esett életutakról, küzdelmekről, az egészség ilyen-olyan állapotáról, sikerekről, családról, unokákról, dédunokákról, ezek ürügyén oktatásról, perspektíváról – mindig is optimisták lévén, jövendő találkozóról.Tácsi Erika