Don Bosco karizmájának a megtestesítője

Tegnapi lapszámunkban helyszíni tudósítást közöltünk a délvidéki Muzsjáról, a Mosóczy-telepi katolikus egyházközségbe érkezett 50 fős küldöttség látogatásáról, p. Kalapis Stoian szalézi szerzetes vezetésével.

Amint Stoian atyától megtudtuk, a Nagybecskerek járáshoz tartozó, közel 6500 magyar katolikust feltételező Muzsján 5 szalézi szerzetes teljesít szolgálatot. Az utóbbi időben a településen a szerbek is elszaporodtak, jelenleg 4000-en lehetnek. A szaléziak fő küldetése az ifjúsággal való foglalkozás. A Stoian atya által vezetett kollégiumban a végéhez közeledő tanévben 67 gyermek lakik, akik a környező településekről származnak. Idén további 7 szobával kívánják bővíteni a kollégiumot, ahol majd mintegy 100 gyermek számára tudnak szállást és ellátást biztosítani.

Mivel nem láttam még a muzsjaihoz hasonló lelkesedéssel, közben tapsoló, sőt lábon billegő gyermekkórust templomi szertartáson énekelni, Stoian atyánál afelől érdeklődtem, hogyan, mivel tudják a gyermekeket ilyen mértékben motiválni? Kérdésemre az atya mosolyogva legyintet: minden vasárnap így énekelnek a templomban. Ami a nevelésüket, lelkesítésüket illeti, ez külön karizma. Don Bosco, a Szalézi Társaság szerzetesrend alapítójának a karizmája, mert egész nap velük vannak, szeretettel fogadják őket, gondoskodnak róluk. Mindez megfogja, vonzza a gyermekeket. A Szalézi Társaság szerzetesei szolgálatának legfontosabb célkitűzése, a jövő katolikus hívő-generációnak az egészséges, egyházi nevelése. Ők nem vágják le a kibontakozó gyermeki fantázia szárnyait, hanem hagyják repülni őket. Ők ilyen szerzetesek – nyilatkozta szerényen mosolyogva Stoian atya, aki maga vezeti a kollégiumot, amelyiknek minden lakójával barátságban van, valódi szülőként gondoskodik róluk. Ez abból is meglátszott, hogy ebéd közben sem tudott falatozni, nyugodtabb volt, ha kétszer végigment a diákjai, neveltjei asztalai mentén, hogy megbizonyosodjon: nem szenved-e valamelyikük, valamiben hiányt. Bizonyára ez is Don Bosco karizmájának a része.