Dózsa Györgyről, halálának 500. évfordulóján

Nem volt paraszt: székely lófő-családban született 1470 tájékán – a ma Kovászna megyei Dálnokon –, lovaskapitányként szolgált Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as törökellenes hadjáratában, s miután a nándorfej(h)érvári (ma Belgrád, Szerbia fővárosa) várőrség tagjaként párviadalban legyőzte a szendrei lovas szpáhik vezetőjét, Alit, II. Ulászló király kétszeres zsoldban részesítette, aranyláncot és falut adományozott neki, a lovagrendbe emelte, családi címerébe pedig vitézi tette emlékére karddal levágott vérző kart illeszthetett.

Dózsa (Székely) György mégis a legnagyobb, a keresztes hadjáratként indult magyar parasztfelkelés (parasztháború) vezéreként vonult be a történelembe. Költők – köztük Petőfi, Ady, Juhász Gyula, Bella István, Csanádi Imre –, drámaírók – Hevesi György, Sárközi György, Illyés Gyula –, prózaírók, képzőművészek egész sora emlékezett meg róla, Erkel Ferenc (Jókai–Szigligeti szövegkönyve nyomán) operát szentelt neki. Az említett azonban csak töredékét képezik a sokkal tekintélyesebb Dózsa-irodalomnak.

Dózsát Temesváron nem ültették izzó vastrónra, hanem (szemtanúk, vagy hitelesen tájékoztatott személyek vallomása szerint) trónra emlékeztető, durván ácsolt faszékbe kötözték (hogyan is készíthettek volna négy-öt nap alatt, a – hitelesen nem is bizonyítható, hogy valóban megtörtént – csata után vastrónust?); igaz viszont, hogy vasabroncsból készült, megizzított „koronát” tettek a középkori szokás szerint félig (vagy egészen) meztelenre vetkőztetett kivégzendő fejére, és bajtársait arra kényszerítették, hogy harapjanak húsából, miközben papi kórus a Te deumot énekelte…

Az utókor elgondolkodhat azon: ha nem ilyen, szinte elképzelhetetlen, bár akkoriban kivételesnek nem számító kegyetlenséggel végzik ki Temesváron 1514. július 20-án, kapott volna-e ekkora „publicitást” személye? Az „izzó vastrónon megégettetés” (Petőfi) nagy hatást gyakorolt, még akkor is, ha az információ részben tévesnek bizonyult.  Dózsa egyrészt az osztályelnyomás elleni harc megtestesítőjeként idealizáltan, másrészt szörnyetegként vonult be a történelembe – mindkettő túlzás, mondta az előadó. Sok történész a parasztfelkelés véres elfojtásának számlájára írja az 1526-os mohácsi katasztrófát, Magyarország másfél évszázados török megszállásának kezdetét. Pedig hogy az akkori Magyarország aligha állhatott volna ellent a hatalma csúcspontján lévő oszmán birodalomnak. Ami biztos: a levert parasztháború nyomán jelent meg Werbőczy Hármaskönyve, amely évszázadokra megpecsételte a magyar parasztság sorsát.

Az Arad Megyei Hagyományőrző Polgárok Egyesülete tegnapelőtt késő délután a Jelen Ház nagytermében (a megszokottnál valamivel kisebb számú közönség jelenlétében)rendezett, videó-vetítéssel egybekötött előadáson emlékezett meg a közeledő félévezredes évfordulóról. A meghívott előadó (az e teremben már máskor is nagyra értékelt előadáson látott) Olasz Angéla ny. aradi történelemtanár volt, akit (több más elismerésen kívül) 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Márki Sándor-díjjal tüntetett ki. A díj névadója, az Arad által is magáénak vallott Márki az annak idején jelentős visszhangot keltett Dózsa-tanulmánya révén is ismert („…benne akkor jellemes, eszes, vitéz, a nép javát kereső hazafit ösmerünk meg”, írja többek között). A Dózsa-féle parasztháborúról, minthogy annak számos nagy jelentőségű eseménye régiónkban (Nagylak, Lippa, Arad, Temesvár környékén) zajlott, az aradi Kovách Géza is írt.

Dózsa György személyéről, az 1514-es parasztháborúról aligha lehet újat mondani, gondolhattuk volna – de az előadónak sikerült, a legújabb kutatások eredményeit is felhasználva, sok kevéssé, vagy a nagyközönség által egyáltalán nem ismert vonatkozást felvetnie, legendákat, mítoszokat eloszlatnia Dózsa személyével, a parasztháború eseményeivel kapcsolatban.  Olasz Angéla előadása – amelyet a csikys, verseket, prózai részleteket előadó Tóthpál Eszter és ifj. Tóthpál Béla közreműködése is támogatott – minden tekintetben eleget tett az elvárásoknak, amit a közönség előadás végi hosszas tapsa is igazolt.

Ne feledjük ezúttal is megemlíteni a Murvai Miklós házigazda, főszervező színvonalas műsorfüzetét, az általa összeállított vetítést, amelynek utolsó képsorai, szövegükkel együtt, különösen hatásosak voltak.