Mottó:
Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak: minden ember egyenlőnek lett teremtve.”
Van egy álmom: … a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.
Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…
Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.
dr. Martin Luther King
Bármennyire is furcsa, sem az USA Függetlenségi Nyilatkozatában, de még az Alkotmányában sem szerepel a demokrácia kifejezés. Benjamin Franklin, természettudós, filozófus, diplomata, az USA Függetlenségi Nyilatkozatának kezdeményezője, az öt alapító atya egyike szerint a demokrácia nem egyéb, mint két farkas és egy bárány szavazással dönti el, hogy mi legyen a vacsora.
Ezért a báránynak, értsd, bármelyik kisebbségnek, fegyverre van szüksége, hogy megvédje létét az esetleges pillanatnyi, a politikai széljárástól függő számukra káros „demokratikus” döntésektől.
Ez a fegyver pedig nem más, mint az önszerveződés, a közös fellépés, a civilek közös akaratnyilvánítása.
Ezt tették a múltszázad derekán a dr. Martin Luther King által összefogott afroamerikai közösségek és végre ennek a fegyvernek a megszerzésére ad reményt az erdélyi magyarság ez évi ébredezése is.
1865-ben, Abraham Lincoln elnöksége alatt az Egyesült Államok törvényhozása eltörölte a rabszolgaságot. Ennek ellenére sok államban továbbra is másodrendű állampolgárként kezelték a feketéket. A Ku-Klux-Kan szélsőséges fehér fajvédő szervezet állandó rettegésben tartotta a színes bőrű állampolgárokat.
Az ötvenes évek Amerikája korántsem volt olyan felvilágosult, liberális gondolkodású, mint amilyennek manapság próbál tűnni. A társadalomban erős volt a faji diszkrimináció, természetes volt a feketék mozgásterének, jogainak korlátozása. A déli államokban egyéb megkülönböztetések mellett, például, természetesnek számított, hogy a buszokon külön ülőhelyet jelöltek ki a fehérek és külön a feketék számára. A feketéknek akkor is állniuk kellett a buszon, ha a fehéreknek fenntartott helyek nem voltak elfoglalva, viszont ha a fehéreknek kijelölt szakasz betelt, helyeiket át kellett adniuk a fehéreknek.
1955. december 1-jén, Rosa Parks úgy döntött, nem adja át ülőhelyét egy fehér férfinek. Az önérzetes néger asszony akciója a helyi törvények megszegését jelentette, ezért letartóztatták. Már a letartóztatás éjszakáján Jo Ann Robinson polgárjogi harcos több mint 20 000, buszbojkottra hívó szórólapot juttatott el a fekete közösség tagjaihoz. A hirtelen megalakult közlekedési bizottság önkéntes taxisokat, autótulajdonosokat szervezett be, térképekkel segítette a hétfőn munkába igyekvő feketéket. A bojkott híre futótűzként terjedt. R. Parks tárgyalásának napján, december 5-én a Nők Politikai Tanácsa 35 000 szórólapon arra kérte a feketéket, hogy bojkottálják a montgomeryi tömegközlekedés buszait.
Aznap esett az eső, de a néger közösség eleget tett a bojkott-felhívásnak. Egyesek saját kocsijukkal fuvarozták a munkába sietőket, mások feketék által üzemeltetett taxival közlekedtek. A fuvar, akárcsak a buszjegy,10 centbe került. A 40 000 ingázó fekete nagy része gyalogolt.
A hatalmas sikerrel zárult akción felbuzdulva a szervezők a bojkott további kézbentartására civil egyesületet hívtak életre, amely vezetését a 26 éves lelkészre, dr. Martin Luther Kingre bízták. Az aktuális teendőket a heti vallási találkozókon vitatták meg.
A második megbeszélésen már 6000-en vettek részt. Lassan kialakult a bojkottálók közössége. Elegendően voltak ahhoz, hogy az egyesület önálló tömegközlekedési rendszert alakítson ki számukra.
A sikerhez nagyban hozzájárult a résztvevők, sőt más államokban élő feketék és az őket tömörítő civil- és szakszervezetek önzetlen és kitartó, a bojkott anyagi fedezetét biztosító adakozó kedve.
A busztársaság hatalmas pénzügyi veszteséget könyvelt el, mivel az utasai 75%-a négerek közül került ki. A hatalom birtokosai, a fehérek, nem hagyták ezt válaszolatlanul. A fehérek felsőbbrendűségét hirdető Fehér Polgárok Tanácsa, amelynek taglétszáma az események hatására megduplázódott, zaklatta és fizikailag bántalmazta a mozgalom sofőrjeit és a bojkottban résztvevő feketéket. Négy szervező templomot és Luther King, valamint Robert Graetz, a szervezet egyetlen fehér tagja otthonát is felgyújtották. 1956 februárjában, egy 1921-es Alamaba állambeli törvényre hivatkozva Montgomery bírósága illegális bojkott szervezéséért vád alá helyezte, és elítélte a feketék 89 vezetőjét és támogatóját, köztük Luther Kinget is.
Az ügy a szövetségi bíróság elé került, onnan 1956. november 13-án az USA Legfelsőbb Bíróságára, amely alkotmányba ütközőnek nyilvánította, és törvényen kívül helyezte a faji alapú megkülönböztetést a buszokon. A bírósági döntés hírére másnap, 1956. dec. 21-én,http://hu.wikipedia.org/wiki/December_20.a 381 napja tartó buszbojkott véget ért.
A média hatalmas figyelmet szentelt az ügynek, amely jelentős befolyással volt a feketékkel kapcsolatos közgondolkodásra és további helyi egyenlőségjogokat sértő törvények felszámolására.
Az afroamerikai polgárjogi békés mozgalom egyik csúcspontja a Washingtoni Nagy Menetelés volt, melyet dr. Martin Luther King vezetett. Az Abraham Lincoln emlékmű talapzatáról hangzott el a legendás "Van egy álmom" kezdetű beszéde. Az ötven évvel ezelőtti, több mint kétszázötvenezres menet adta meg a végső lökést a faji megkülönböztetést tiltó 1964-es polgárjogi törvény megszületéséhez. Kennedy elnök új polgárjogi törvényt ígért, de a karizmatikus politikus még abban az évben merénylet áldozata lett.
Lyndon Johnson, J.F. Kennedy utóda írta alá azt a Polgárjogi Törvényt, amely megtiltja a faji, vallási, nemi vagy nemzetiségi alapon való megkülönböztetést.
Ám a társadalmi helyzet ennek ellenére egyre feszültebbé vált. A privilégiumaikat féltő fehérek a néger polgárjogi harcosok békés tüntetéseit heves összecsapásokat eredményező provokációkkal zavarták meg, s aztán menetrendszerűen vízágyúk, kardélező lovas csendőrök és harci kutyák bevetésével oszlatták fel.
Martin Luther Kinget 1968. április 4-én Memphisben, a Lorraine motel teraszán, akárcsak J.F. Kennedy elnököt Dallasban, egy „magányos merénylő” kivégezte.
Murvai Miklós
Hozzászólások