Értékmentő kötet

Egy héten belül két fontos, értékes könyvet mutattak be Aradon, mindkettő helyi szerzők munkája, mindkettő kötődik Románia centenáriumához – csakhogy nem a többségi nemzet, hanem a helyi magyarság szempontjából közelít az 1918 utáni korhoz. Az első – a Szabadság-szobor Egyesület kiadásában megjelent – a két világháború közötti korszakot tárgyalja, a második, a múlt csütörtökön este a Jelen Ház nagytermében bemutatott 100 év Romániában. Örökségünk Arad megyében című, Balta János összeállította terjedelmes munka (pontosabban annak első kötete) az 1918-tól napjainkig terjedő időszakot öleli fel, kitekintéssel az előzményekre, a kötetben szereplő 26 Arad megyei helység történelmére is.

***

Az est háziasszonya, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője bevezetőjében arról szólt: „Nagy öröm számomra, hogy én vezethetem fel ezt a bemutatót, mert kedves kollégám, Balta János az összeállítója. De azért is, mert azt sugallja: itthon vagyok, itthon voltunk és remélhetőleg itthon is leszünk. Igen fontos értékmentő munka”.

Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő, a Pro Identitas

Egyesület vezetője felemlítette, hogyan született meg e kötet ötlete. 2017 vége felé valamilyen rendezvényen együtt volt a szerzővel, akkor merült fel, hogy a centenáriumi évfordulóra az Arad megyei magyarságnak is fel kellene mutatnia, mit jelentett számára az elmúlt száz esztendő, bizonyítandó, hogy cselekvő szereplője, alkotója volt, minden nehézség ellenére, ennek az időszaknak. Balta János felvállalta a hatalmas munkát, amelynek első része elkészült, s őszire készen lesz a (befejező) második is.

S minthogy egy könyvet talán könnyebb megírni, mint kiadni (Király Andrást, a Szabaság-szobor Egyesület elnökét, a jó egy hete bemutatott Arad, a név marad felelős szerkesztőjét idéztem), álljon itt a 100 év Romániában c. kötet támogatóinak névsora is: Pro Identitas Egyesület, a kiadó, RMDSZ, Communitas Alapítvány, Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, Bethlen Gábor Alap).

A kötetet bemutató Jámbor Gyula újságíró méltatta az összeállító óriási erőfeszítését, amelyet rendkívül termékeny napi újságírói munkájával párhuzamosan tett, megemlítve: a szerzőt a megyei RMDSZ Ezüstfenyő-díjra javasolta, s ebben minden bizonnyal a mostani kötet (B. J. harmadik könyve) is nagy szerepet játszott. Kitért arra, hogy Arad és a megye magyar lakossága folyamatosan csökken, s ma már egyetlen olyan helység sincs a megyében, amelynek magyar lakossága számban elérné a világháborúk előtti szintet. Idézte Kányádi Sándor Noé bárkája felé c. versét: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent / A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint, / Semmi sem fölösleges.” A vers nemcsak nyelvünkre, hanem egész létünkre, kultúránkra, történelmünkre is érvényes; Balta János pedig jelen kötetével ezt tette, megpróbálta, eléggé nem dicsérhető szorgalommal és kitartással összegyűjteni, felmutatni azt, ami megmaradt, vagy az utóbbi száz évben keletkezett. Valóban értékmentő munkát végzett, 21 munkatárs közreműködésével, akik egy-egy helység történéseit, eredményeit, esetenként kudarcait rögzítették történelmi munkák, levéltári adatok, statisztikák vagy az oral history alapján.

A kötet összeállítója elmondta: munkájának kezdetén a megye 72 helységében talált olyan közösségeket, amelyekben (egykori adatok szerint) legalább 100-150 fős magyarság élt. Valamennyit felkereste (egyébként igazi „terepember”: nála jobban aligha ismeri valaki az Arad megyei magyarságot – szerk.), de kiderült: a magyarok (sokan közülük az egykori adminisztráció tagjai és családja) rég „kihaltak”, elmentek, néhol csak hírmondójuk, ha akad.

***

Néhány mondat arról, konkrétabban, hogy miről is szól ez a kötet.

Mint jeleztem, 26 helységről van szó (Arad város nem szerepel köztük), amelyek rövid, esetenként terjedelmesebb történelemmel szerepelnek, főleg Dr. Somogyi Gyula: Arad szabad királyi város és Arad vármegye községeinek leírása,Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, valamint Dr. Kovách Géza Művelődés és helytörténeti írásai c.

munkájának adatait felhasználva. Minden címszónál szerepelnek a helység neves szülöttei (elsősorban Ujj János: Arad megye neves szülöttei c. kötetének alapján), de egykori és mai értelmiségiei, lelkészei, vállalkozói, pedagógusai is. Nevek százait sorolja fel, hogy hányat, bizonyára a kötet összeállítója sem tudja; ha csak ennyiből állna a könyv, szerintem az is elismerésre méltó teljesítmény lenne, hisz rögzítené, hogy is álltunk valamikor, s hogy állunk 2018 végén. No és azok a történetek, amelyek manapság Arad megye egyes helységeiben, a szórvány szórványában a még élők emlékezetében maradtak fenn (tíz-harminc-ötven év múlva talán nyomuk sem marad), s amelyekről az esetek többségében semmilyen írásos feljegyzés, dokumentum sem beszél.

El tudom képzelni, hogy nagyon sokan (remélve, persze, hogy sokan kézbe veszik majd a testes, jó 360 oldalas, 144 színes fotót tartalmazó kötetet) ebből tudnak meg sok mindent helységük távolabbi és közelebbi múltjáról, egykori lakóiról, elődeik munkájáról, erőfeszítéseiről, törekvéseiről, kultúrájáról, népi hagyományairól stb., egyszóval mindarról, ami az életet jelenti.

„Az Örökségünk Arad megyében című értékmentő kötet nem tudományos történelmi dolgozat, sajnos, sikertörténetnek sem nevezhető, de a magyar közösségek által teremtett anyagi kulturális és hitbeli értékeknek az ismertetése, a talán eddig ismeretlen információk és fotók közlése mind a magyarságunk által létrehozott értékekről tanúskodnak. ’Megfogyva bár, de törve nem’, példázza a jelenlegi magyar közösségünk élni akarását, a szülőföldön való megmaradásának szándékát” – írja a szerző utószavában.

Legfőképpen az utolsó, az élni akarást és szülőföldön maradást emelném ki, noha a tendenciák, sok kiváló könyv dacára, jórészt nem effelé mutatnak. De a remény hal meg utoljára.

(telki)