Két és fél év korszerűsítés után végre üzemel az új dévai vársikló. Az ünnepi avatóra nagypénteken került sor az önkormányzat szakemberei és a sajtó képviselői előtt.
Az új vársikló szállító kapacitása kétszer nagyobb, mint a 2005 és 2021 között működő régié, 16 személy helyett harmincat, vagy akár még többet is szállíthat egyszerre. A kapacitást ugyanis kilókhoz kötik, maximum 2250 kilót képes szállítani, ami 75 kilós egyének esetében akár 30 felnőttet is jelenthet. A kapacitásnövelés jelentős előrelépés, korábban ugyanis gyakran előfordult, hogy a nyárion, amikor több busz és személygépkocsi érkezett egyszerre, a látogatóknak 40-50 percet is várniuk kellett, amíg sorra jutottak.
Az új vársikló azonban csak egy napig működött, szombaton ugyanis kénytelenek voltak leállítani, miután az elektromos fék elektromágnesénél meghibásodást észleltek. A hibát kijavították, hétfőn, húsvét első napján az új siklót ismét üzembe helyzeték. Felnőtteknek a jegy ára 20 lej, gyerekeknek és nyugdíjasoknak viszont feleannyiba kerül.
A korszerűsítés azonban nemcsak magára a siklóra vonatkozott, a várra felvezető meredek pályát is felújították, lépcsőket szereltek fel mellette, hogy hiba esetén könnyen ki lehessen menteni az utasokat. A régi siklónál ennek hiánya komoly gondot okozott, az amúgy is megijedt utasokat nagy nehezen lehetett csak kimenteni.
Fent is, lent is új állomás várja a látogatókat, mindkettő alapos korszerűsítésen esett át. Az alsó állomás tágasabb, mint a régi, tolókocsival is megközelíthető, és mellékhelyiségekkel is rendelkezik. A jegyeket pedig külön automata-berendezéseken lehet megvásárolni, akár elektronikusan is. A vársikló előtti teret is rendbe tették, kőlapokkal borították be, padokat szereltek fel, a szomszédságban lévő tornászszobrokat pedig kivilágítják. Az egész korszerűsítés több mint 4 millió euróba került. Egyelőre a siklóval csupán a vár külső udvarait lehet megközelíteni, az önkormányzat reményei szerint az utolsó simítások elvégzése után május végén, a belső udvar, vagyis a tulajdonképpeni vár is megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Hozzászólások