Felmentünk Budapestre

Nem sétáltunk ugyan „minden szombat este” a Duna-parton, mint a régi slágerben (egyrészt mert csak egyetlen szombati napra mentünk, másrészt meg a déli órákban jártunk arrafelé), és nem is azért „mentünk fel”, mert itthon meguntuk az életünket – persze egy kis változatosság, világot látás sose árt –, hanem azért, mert az RMDSZ mikelakai szervezete (szűkíthetjük a kört: személyesen Durst Pál elnök) Budapestre „intézett el” kirándulást. Idén már a másodikat, hisz az első (a Feszty-körkép megtekintésére Ópusztaszerre rendezett) igazolta az érdeklődést az ilyen kiruccanások iránt.

Ezúttal a fő célpont az Országház, a magyar parlament volt, amely azok számára is élménynek bizonyult, akik kívülről már többször látták. Megtekintése belülről azonban különleges rákészülést, feliratkozást, sorban állást igényel, célravezetőbb tehát csoporttal, beütemezett időpontban menni, amelyhez szakavatott kalauzt is biztosít az intézmény a belépőjegy fejében. Esetünkben egy rokonszenves szőke hölgy mondta el (miközben félrehívott a kínai csoporttól, a számukra mandarin? nyelven folyó idegenvezetéstől, hogy ne zavarjuk egymást) az Országház, a kupolacsarnok, lépcsőházak, a magyar koronázási jelvények stb. történetét – amelyeket mellesleg, útközben, Komádi Sándor ny. történelemtanár is ismertetett –, olyan anekdotákat is beleszőve, mint a folyosókon, az ablakpárkányokon is  látható egykori réz szivartartók meséje. (Mikszáth Kálmán, aki nemcsak nagyszerű író, hanem remek humorú ember is volt, meséli: a szivarját veszítő képviselő puskaport tett örökké „ellopott” havannai szivarjába, hogy leleplezze a „tolvajt”.)

Ezután a budai vár következett, ódon utcáival, épületeivel, a Mátyás-templommal, az egykori vár romjaival, a helyreállított Sándor-palotával (a magyar köztársasági elnök mostani székhelyével) – elképesztő, hány, angolul, franciául, németül és e sorok írójának, sajnos, felismerhetetlen ázsiai stb. nyelven beszélő turistával találkozhat közben az ember.

Ha Arad – netalántán – Európa Kulturális Fővárosa lenne 2021-ben, ezt valamelyest megközelítő kavalkádot kívánnék számára.

Témánkhoz visszatérve: az aradiak többsége, a 46 fős kirándulócsoport úgy döntött (elvégre demokrácia van!), hogy felkeresi a budapesti kolbászfesztivál színhelyét Angyalföldön. Papp Attila nagyiratosi polgármester-sofőr (kinek van ekkora megtiszteltetésben része a vezetőt illetően a köznapi turisták körében?) kivételével azonban a belépődíjak láttán mindenkinek elment a kedve a nagyjából egy-másfél órásra tervezett kolbászfesztiváltól, ahol számos magyar könnyűzenei „sztár” is fellépett (este, vagy éjfél felé), s a belépődíjban őket is honorálni kellett volna.

Mindez nem volt – sőt! – akadálya annak, hogy a nap további részében számos utalás történjék, nem kis, általános derültség közepette a kirándulók szájáról lecsurgó (nem létező) „zsírpacnikra”.

Este tíz körül, az időközben talált ködfoltok dacára, hazaérkeztünk. Friss kolbászt ugyan a nagy többség nem evett, néhányan azonban a halászlét, egy út melletti csárdában, a híres szegedi halászcsárdában, megkóstolták. Sőt: haza is hoztak belőle egy végeredményben nagyon kellemes nap végén.

Amihez csak annyit: jó lenne, ha más RMDSZ- és civilszervezetek is hasonlókra „vetemednének”. A közösségépítés nagyon hatékony formáit karolnák fel.