Gyermekotthonból a nagybetűs életbe

Független életre felkészíteni a gyermeket talán a szülő legnagyobb kihívása. Biztosítani számára azt az alapot, a stabilitást, amire majd az élet útvesztőiben szüksége lesz, nem könnyű feladat. A serdülőkor egyébként is próbára teszi egy fejlődésben lévő fiatal lelkét és környezetét, a családi háztól való elszakadás, az egyedül boldogulás bizony sokszor áldozatokkal jár. Ha azonban hiányzik a meleg családi háttér, a szülők által kialakított biztonságérzet, s ha mindehhez még egy hányattatott gyermekkor is társul, akkor a nehézségek meghatványozódnak.

Az állami gondozásban nevelkedő gyermekek is elhagyják egyszer „otthonukat”. Az Arad Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság (DGASPC) apparátusában dolgozó szakemberek feladata többek között segíteni ezeknek a fiataloknak felkészülni arra a pillanatra, amikor majd kénytelenek lesznek elhagyni a biztonságot, stabilitást, családot jelentő központot és útbaigazítást, segítséget nyújtani számukra többek között az állás- és lakáskeresésben.

A Gyermekvédelmi Igazgatóság központjaiban jelenleg 423 gyermekre, fiatalkorúra felügyelnek (közülük 75 fogyatékkal élő). Stark Erika megyei gyermekvédelmi igazgató szerint pozitívum, hogy 2011 óta jelentősen csökkent az állami gondozásba helyezett gyermekek száma, ami javarészt a gyermekelhagyás megelőzésére irányuló programjaiknak köszönhető.

Idén 5 fiatal hagyta el a rendszert a 18. életévének betöltése után. Mindegyiküknek sikerült lakást találni és munkahelyet is. 2016 végéig még 7 fiatal hagyja el az intézményt: hárman a saját lábukon fognak boldogulni, munkahelyet és lakást is szereztek maguknak a gyermekvédelmiek segítségével, négyen (fogyatékosságaik miatt) átkerülnek egy felnőtt gondozási központba.     

A 2004/272-es gyermekvédelmi törvény értelmében az állami gondozottak 18 éves korukig maradhatnak a rendszerben vagy ennél hosszabb ideig, de legkésőbb 26 éves korukig, amennyiben a fiatal valamilyen nappali tagozatos tanintézménybe jár. Bizonyos esetekben, a 18. életévük betöltése után, még két évet maradhatnak „az állam szárnyai alatt”, amennyiben ezt az időt arra fordítják, hogy lakást és munkát találjanak maguknak.   

Az Aradul Prosperă Egyesület elnöke, Mihai Oprișa állandó kapcsolatban áll a Gyermekvédelmi Igazgatósággal, hiszen az általa vezetett szervezet célja segíteni a központokat elhagyó fiataloknak a társadalomba való beilleszkedésben. Szakembereik, együttműködő partnereik, önzetlen támogatóik által igyekeznek lakást és munkahelyet szerezni számukra.

A központokból távozó fiatalok egy része szociális lakást kap, az álláskeresésben a megyei munkaerő-foglalkoztató ügynökség is besegít. 

Állandó megkülönböztetés áldozatai az iskolákban

Stark Erika igazgató szerint az állami gondozásban lévő gyermekeket sokkal nehezebb felkészíteni az önálló életre, mint azokat, akik rendes családban nőnek fel. Jórészt azért, mert a legtöbben már eleve rossz családmodellel, rengeteg traumával kerülnek be a rendszerbe, abban a korban, amikor már személyiségük nagyjából kiforrott, ezért velük egészen más nevelési módszereket kell alkalmazni. Nem beszélve arról, hogy egy új „jövevény” viselkedészavaraival alaposan felbolygathatja a központban már összeszokott kis lakók életét.  

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a gyermekek az intézményt elhagyva nem képesek szép eredményeket felmutatni. Rodica Crainic aligazgató szerint nagyon sok olyan példájuk van, mely azt igazolja, hogy egy intézményben nevelkedett fiatal is képes érvényesülni az életben, hisz vannak köztük tanárok, orvosok, mérnökök, sőt a Gyermekvédelmi Igazgatóságon is több olyan alkalmazott dolgozik (szociális asszisztencia), aki egykoron maga is állami gondozásban nőtt fel. Crainic úgy véli: rendkívül nehéz a felelősségtudat formálása olyan gyermekeknél, akiknek korábban egyetlen szabálynak sem kellett megfelelniük. Ez egyébként érvényes a rendes családban nevelkedő gyermekekre is, akiknek az irányítása valahogy „kicsúszott a szülők kezei közül”.  

A vérszerinti anyjuk, szüleik által elhagyott gyermekeket már az egészen korai időszakban megpróbálják különféle, a későbbi beilleszkedésüket segítő programokba bevonni. Olyan tevékenységeket szerveznek számukra, melyek során megtanulják, hogyan kell egyedül a pénzzel bánni, a saját forrásokból gazdálkodni, hogyan kell egy közösségben viselkedni, főzni, lakást rendben tartani, tisztálkodni stb. Iskolába járatják, személyiségfejlesztő táborokba viszik őket, múzeumlátogatások, kulturális programok és egyéb foglalkozások teszik színesebbé mindennapjaikat. Komoly probléma viszont, hogy ezeket a gyermekeket a legtöbbször kirekeszti a közösség az iskolákban. „Az állami gondozottak gyakran esnek diszkrimináció áldozatává az iskolákban. Ha valami baj történik egy osztályban, ahol van egy árva gyermek is, akkor az egészen biztosan az ő hibájának minősül. Még akkor is, ha történetesen nem az ő felelőssége” – mondja Stark Erika.