Gyökeret és szárnyakat kaptam

Népdalt, gyermekjátékot, izgalmas legendákat, mondákat csempészett a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek tarisznyájába Benedekffy Katalin énekművész, aki Tőtős Hortenzia néptáncpedagógus társaságában hozta el Dévára, illetve Lupényba Egy csipetnyi Erdély című interaktív előadását. A műsor közönségnek és előadóknak egyaránt nagy élményt jelentett, a fő találkozási pont Kányádi Sándor versei voltak, hiszen Benedekffy Katalin a nagy erdélyi költő földijeként és unokahúgaként szívében hordozza ezt az örökséget, és hát a dévai gyermekekről is kiderült, hogy igencsak sok Kányádi-verset ismernek. Az örömszerzés tehát kölcsönös volt, mesélte Benedekffy Katalin, akivel a dévai és lupényi előadások között, félúton sikerült beszélgetni.

– Tőtős Hortenzia kolleganőmmel hoztuk el az Egy csipetnyi Erdélyt, aminek a lényege, hogy népdalokon, balladákon, hagyományokon, néptáncokon keresztül kicsit újratanuljuk Erdélyt, a meséket, hagyományokat, kézműves mesterségeket, egy-másfélórás foglalkozásba sűrítve.

– 1998-tól Magyarországon él. Mégis egy csipetnyi Erdéllyel igyekszik ízesebbé, gazdagabbá tenni a magyar közösségek életét, szerte a világon. Van ennek köze a szülőfaluhoz, Nagygalambfalvához, Kányádi Sándorhoz?

– Természetesen. Kányádi Sándor a nagybátyám és valóban neki is köszönhetem azt, hogy errefelé orientálódtam, a színház világába. De a jó hangomat, azt hál'Istennek az édesanyámtól örököltem. Igazából az egész család egy nótafa. Édesanyám rengeteg legendát, mesét mondott, dalolt nekünk gyermekkoromban. Ebbe nőttem bele és ezt a fonalat vittem tovább. Rengeteget jártam a világban, Montreáltól Torontóig mindenhol énekeltem, a pandémia előtt épp Ausztráliába készültem kilenc koncerttel, de bármerre éltem mindig nagyon fontosak voltak a gyökereim. Az, hogy honnan származom. És úgy gondoltam, hogyha a Jóisten nekem megengedte, hogy annyifelé járjak a világban és annyi sok szép dolgot megtapasztalhattam, akkor nekem is kötelességem ezt a sok szépet-jót visszaforgatni és az itthon levőknek (magyarországiaknak és erdélyieknek) minél többet visszaadni abból, amit a Jóisten nekem is adott.

– Hogyan fogadták a dévai és petrozsényi gyermekek az előadást?

– Nagy örömmel. Hál’istennek nagyon sokat tudtunk játszani és nagyon boldog voltam, hogy rengeteg Kányádi-verset ismertek. Először kicsit félénkek voltak. És hát a Székelyföldi Legendárium jóvoltából rengeteg ajándékot tudtunk kiosztani annak, aki szépen énekelt és szépen mondott verseket, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy kifogytunk az ajándékokból, mert annyi szép verset, dalt ismertek. Természetesen gyermekmondókákat tanultunk, néptáncoltunk, Tőtős Hortenzia fantasztikus játékokba vitte bele a gyerekeket. Úgyhogy egy nagyon jó kis előadás kerekedett, mondhatni egy kis művészi foglalkozás.

– Milyen céllal állt össze ez a program?

– Számomra mindenképp az volt a cél, hogy azt az Erdélyt, azt a Székelyföldet,  azt a hagyományokban gazdag világot tudjam megmutatni – egy csipetnyit belőle, mert egy ilyen másfél órába azért nagyon kevés dolog fér bele –, amiben én felnőttem. Legendákon, balladákon, népdalokon keresztül. Számomra nagyon-nagyon meghatározó dolog volt, hogy egy olyan tiszta lelkületű világban tudtam felnőni, ami nagyon nagy lehetőségeket adott a továbbiakban, akár a külföldi szerepléseim által. Szoktam mondani, hogy Székelyföld nekem gyökeret adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósíthassam az álmaimat. Ezen az úton nagyon fontos volt az, hogy egy olyan közegből jövök, ahol rengeteg sok szép dolgot tudtam magamba szívni. És ezt szerettem volna, hogy ne csak a számítógép, a telefon révén ismerjék valamilyen szinten ezt a világot, hanem, hogy magukba szippantsák a közös ének, a közös tánc, legendák, mesék által. A műsorunkban ott van például a Rák tava legendája, amihez egy népdal is kapcsolódik. Persze most is hazabeszélek, ez Nagygalambfalva... És énekeljük a Rák tavának a népdalát, utána ezt el is olvassa a kedves kolléganő, Tőtős Hortenzia, majd el is játsszuk a gyerekekkel. Sőt le is lehet rajzolni.  És minden helyszínen, ahol voltunk, lerajzolták ezt a történetet, és mikor lejár majd ez a tíz állomásból álló turné, akkor sorsolunk a gyermekek közt és a három legjobb helyezést elérő rajz alkotója is szép ajándékokat fog kapni.

– Említette, hogy 10 állomása van ennek az előadókörútnak. Dél-Erdély hogyan került az útvonalba?

– Hazahúzott a szívem. Kedvelem ezt a vidéket. Temesváron kezdtem színészi pályafutásom, két éve volt ott jótékonysági koncertem.  A kolleganőm, Tőtős Hortenzia is temesvári, és hát a néptáncokat, népzenei világot teljes mértékben ő képviseli, én inkább a versek, legendák, mondókák világát hozom, meg persze a szervezési hátteret. Nagyon sokfelé megfordultunk már ezzel a műsorral, Németországban, Svájcban, Magyarországon is volt már a Csipetnyi Erdély.  Most ezt a turnénkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, a fővédnöke pedig Rétvári Bence államtitkár úr.  És hát azért is kerültünk ide Dévára, illetve Lupényba, mert Csaba testvérrel már nagyon régóta ápoljuk a jó kapcsolatot. Többször voltam már itt a gyerekeknél. Annak idején énekeltem, különböző csomagokat hoztunk, gyűjtést szerveztem. És készülök egy másik programmal is, idén nyertem el a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, a Népdaltól az operáig, tiszta forrásból című műsorommal, amit szintén szeretnék ide elhozni. Nagyon fontos számomra, hogy ne csak Székelyföldre, ne csak Felvidékre, hanem olyan közegekbe is el tudjak jutni, ahol talán egy kicsit nehezebb a megmaradás. És olyan gyerekekkel találkozni, akik kevésbé tudnak érintkezni ezzel a hagyományokban gazdag világgal.