Ha hiszünk benne, sikerülhet!

Arad – Szerda délelőtt Robert Palmer, a kétnapos aradi nemzetközi összejövetel legtekintélyesebb meghívottjainak egyike, aki bábáskodott már igen jelentős európai kulturális projektek fölött, egy adott pillanatban megszavaztatta a városháza dísztermében összegyűlt közönséget: ki hisz az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben projekt sikerében? A többség felemelte a kezét, a kisebbség nem.

Ez a téma aztán később, a plenáris ülést lezáró kérdések során is felmerült, és a már tapasztalattal rendelkezők (maga Palmer úr, valamint a volt kulturális főváros Szeben és Pécs képviselője is) normálisnak tartották, hogy kezdetben a város lakosságának egy része fenntartásokkal él, vagy egyenesen pesszimista a cím elérésével kapcsolatban – mégpedig azért, mert ez minden, a címre pályázó város esetében így volt. A kérdés az, mennyire sikerül majd meggyőzni a lakosságot, hogy a terv mellé álljon. Mert az a két nap során tartott előadásokból, megbeszélésekből egyértelműen leszűrhető: a kulturális fővárosság nemcsak a helyi városvezetésen, a kulturális intézmények vezetőin múlik, hanem az egész lakosság viszonyulásán. „Ha valóban hiszünk benne, sikerülhet”, fogalmazta meg valaki.

Recept nincs arra, hogyan lehet számos jelentkező között a biztosan nyerő pályázatot benyújtani. A tegnap véget ért konferencia nem is vállalkozhatott volna egy ilyen recept megalkotására, de remélhetőleg nyújtott néhány támpontot, szolgáltatott néhány ötletet arra, hogy miként is kellene elindulni. Különösen érdekesnek tartom a két volt főváros, a romániai Szeben és a magyarországi Pécs által megosztott tapasztalatokat. Michael Engel, a Szebeni Heritas Alapítvány képviselője a civilszervezetek bevonásának, s a lakosság kérdés mellé állításának szükségességéről szólt, s ezen túlmenően arról, hogy a régi kérdéseket, ötletet alkotó módon kell megközelíteni. Egry Dóra, a Pécsi Városfejlesztési ZRT igazgatója nagy elismeréssel fogadott előterjesztésében (a szünetben többeket is hallani lehetett erről beszélni) azokról a negatív tapasztalatokról is szólt, megóvandó tőlük az aradiakat, amelyekkel szembesültek, s csak utólag jöttek rá tévedésükre. Az egyik ilyen, hangsúlyozta, az volt, hogy nem fordítottak kellő súlyt, időt a lakosság érdeklődésének felkeltésére, támogatásának megszerzésére. Ami természetesen nem e támogatás szükségességének állandó hangoztatásában van, hanem már az elkövetkező időszakban meggyőző kulturális és egyéb rendezvények megszervezésében.

Világossá vált a két nap folyamán, hogy a kulturális fővárosi státus elnyerése sokoldalú követelményeket állít egy város elé – hogy csak a nagyon is kézenfekvőket említsük: az épített örökség érvényesítése (kezdve a házak és műemlékek tatarozásától), a zöldövezetek karbantartása (illetve kialakítása, ha szükséges), egy jó benyomást keltő városkép kialakítása. (Szeben is, Pécs is kitűnő példát nyújt erre.) Pillanatnyilag az aradi „ütőkártyák” egyike a vár lenne, a külföldi szakértők azonban egyöntetűen azt javasolták: ne igazán számítsanak rá a stratégia kidolgozásakor, hisz sorsa jelenleg (és a közeljövőben is), bizonytalan, és aligha játszhat komoly szerepet 2021-ben. (Egyébként két érdekes előadás is elhangzott két holland szakembertől az európai várak és erődítmények, illetve konkrétan Vechten várának helyreállításáról és hasznosításáról.)

A konferencia tanulságait, hasznosítható ötleteit az elkövetkezőkben kell igazán felmérni, alapos elemzés után. A több szakértő meghallhatása után annyi világos: nem lesz könnyű munka. De az is egyértelmű, hogy nem lesz tragédia, ha végül is nem sikerül a terv. Valaki úgy fogalmazott: a cél megvalósítására irányuló folyamat van olyan fontos, mint maga a cél. S a befektetett munka és pénz (mert pénz nélkül kilátás sincs a sikerre) nem vész kárba akkor sem, ha Arad netalán nem lesz kulturális főváros. Persze úgy kell nekifogni a munkának, hogy hiszünk és bízunk benne.