Holdújév a mongoloknál

Mongóliában az év első ünnepe a Tsagar Sar (Holdújév), mely a holdnaptár szerint általában január végére, február elejére esik, és a tavasz érkezését köszöntik vele. Több évszázados családi hagyomány, amely hivatalosan három napig tart, és nagyon sok szokás kapcsolódik hozzá.   

A mongolok hetekkel előtte kezdenek készülni rá: százszámra ’gyártják’ a hússal töltött batyut, a ’buuz’-t, amit kitesznek a lakások fagyasztóládájaként is működő erkélyére, ahol azok türelmesen várnak sorsukra, hogy gőz fölé kerülhessenek, és jól lakassák gazdáikat. 

Előkerülnek az ünneplő ruhák, a nomádok pedig felnyergelik a legjobb lovaikat.

A Holdújévet megelőző napot „Bituun”-nak (jelentése: új hold) nevezik.  Ez a nagytakarítás ideje, mint nálunk a húsvét előtti. A hideg ellenére az ablakokat is lemossák (legalábbis belülről). A napot az ünnepi vacsora zárja, amelynek asztaldísze egy édes kenyérlepényekből (a család nagyságától függően 3-5-7 emeletes) készült kisebb torony. Tetejére édes és színes (virág alakú) sajtokat szórnak, amit csemegeként fogyasztanak. (Engem viszont nem győzött meg.) Természetesen ilyenkor a felnőttek vodkával koccintanak, és miután jót ettek-ittak, leülnek kártyázni; aki szerencsés a játékban, azzal a következő évben Fortuna istennő bőkezű lesz. Akik inkább a sportért rajonganak, szurkolhatnak kedvenc birkózójukért a mongol tévé előtt.

A következő három napban elindul a „népvándorlás”: meglátogatják egymást a családtagok. Aminek megvan a rituáléja. Először mindig a legidősebbekhez, nagyszülőkhöz, szülőkhöz mennek, a „khadag”-gal (hosszú, általában kék színű selyemsál) a karjukon köszöntik az ülő, és fejükön kalapot viselő családtagot. Ennek fortéját nekem is megtanították, fénykép is készült rólam, amint éppen gyakorolok. 

Az ünnep alatt kihal a főváros, szinte megáll az élet. Minden zárva, embert nem látni az utcán, csak autókat és buszokat. Turisták azonban ilyenkor is akadnak, a szállodák kapui nyitva álltak előttünk is. Mi úgy köszöntöttük a tavaszt, hogy az egyik hotel úszómedencéjében lubickoltunk, amíg farkaséhesek nem lettünk. 

Szerencsénkre a földszinti étteremben svédasztalos ebéddel vártak, kedvünkre válogathattunk a számunkra többnyire ismeretlen ázsiai ételek színes kínálatából. Sportos eleganciánkkal sem tudtunk kitűnni a díszbe öltözött mongolok közül. Két kislánynak azonban mégis szemet szúrtunk: udvariasan, de alaposan kikérdeztek, kik vagyunk, honnan jöttünk, tetszik-e az országuk? Mindezt angolul.

Az idők itt is változnak. Kezd szokássá válni, hogy a tehetősebb mongol családok ilyenkor kibérlik egy szálloda éttermét, megkímélve családtagjaikat a véget nem érő vendégfogadástól. Talán így nyugodtabban tudnak ünnepelni, szeretteikre figyelni. 

A csecsemőtől a hajlott korúig mindenki színes hagyományos népviseletben türelmesen állt sorban, hogy a legidősebbeket köszönthesse, és ajándékokkal (elsősorban pénzzel) kedveskedjen nekik. 

Mosolygós, jókedvű rokonok, sok gyerekkel körülvéve – öröm volt köztük lenni. 

***

A ’mozizás’ mellett nem feledkeztünk meg az evésről sem.

Mindig csak kis adaggal leptük meg magunkat, hogy minél többfélét megkóstolhassunk. Életemben először ettem lóhúst, ami itt nem kuriózum. Jellegzetes volt az illata, nekem kissé füstös ízű – ugyanakkor finom puha, szinte elolvadt a számban. (Ennek dacára engem mégsem vett le a lábamról.)

A sok húsos étel mellett többféle saláta és savanyúság közül lehetett választani, koreai ételek is bőven szerepeltek a kínálatban. 

Kellemesen és gyorsan eltelt az ott töltött néhány óra, közben mi is ünnepi hangulatba kerültünk. 

Ha a mongol szokásoknak egyelőre csak külső megfigyelői is vagyunk, kultúrájukat annál inkább éljük. Az elmúlt hónapokban sok múzeumban megfordultunk, népzenei előadásoktól kezdve csodálatos balett-, opera-, komolyzenei és jazzkoncertek nézői lehettünk. 

***

Tudták, hogy Ulánbátorban van a világ legnagyobb sakkgyűjteménye, vagy hogy a nomád törzsek népviseletének a fogpiszkáló szerves része volt? Kitalálják-e, hogy itt egy koncert műsorfüzete miért jár két lábon, és miért nem zavaró, ha előadás közben is felállítják az embert? 

Válasz minderre nemsokára.

Pápai Sarolta