Ima a vesztőhelyen

Amióta a fő ünnepséget a Megbékélés Parkjában, a Szabadság-szobornál tartják, kevesebben mennek ki a Vesztőhelyre, ahol a 13 közül 11 vértanúnak a földi maradványai nyugszanak. Néhány százan így is ott voltak a pontosan ötkor kezdődött ünnepségen, köztük nagyon sok magyarországi vendég, s közöttük két iskola kerékpárral érkezett diákjai.

A megemlékezést a Magyar Nemzeti Énekkar nyitotta meg a Szózattal, majd Matekovits Mihály a megjelentek üdvözlése előtt elmondta: arra a 13 férfira emlékezünk, akiknek neve kitörölhetetlen Arad történelméből és az aradiak szívéből. A vesztőhelyi megemlékezésen ugyanazok a személyiségek jelentek meg – az aradi polgármester és a megyei tanácselnök-helyettes kivételével – akik a Szabadság-szobornál is itt voltak.

Ünnepi beszédek nem hangzottak el, csupán imák. A megemlékezést Jakab István evangélikus lelkipásztor tartotta (az ünnepség után sokan gratuláltak neki – méltán). Megköszönte a 13 vértanú áldozatát és azért imádkozott, hogy áldjon meg bennünket is az isten erős hittel, becsülettel, a gonosz elleni harcban kitartással, a zürzavar idején tisztánlátással, óvjon a kudarctól, kiábrándulástól.

A megemlékezésen jelen lévő katolikus, református és evangélikus lelkipásztorok vezetésével a résztvevők magyarul, románul és németül elmondták a Miatyánkot, majd Király Árpád főesperes kért áldást Aradra és aradiakra.

A Magyar Nemzeti Énekkar éneke közben megkezdődött a koszorúzás, a harmincnál több koszorú közül az elsőt a 13 vértanú tábornok egyike, Damjanich János (pontosabban felesége, Csernovits Emília) egyik oldalági leszármazottja, Mayering Katalin és Czakó Teleki Julianna helyezte el.

Mayering Katalin elmondta: „vegyes érzésekkel jövök el minden évben. Aradra jönni egyrészt nagyon jó, hisz itt példa értékü módon ápolják a vértanúk emlékét, másrészt nehéz a szívem, hiszen itt vesztették életüket a 13-ak, és emiatt szomorúság tölt el”.

Mayering Katalin dédapjának Csernovics Emília a nagynénje volt, meglehetősen távoli tehát a rokonság, a vértanúk emlékét azonban ma is ápolja családjuk. Katalin igyekszik minden esztendőben Mácsára, a kastélyba is eljutni, amelynek kertjébe Damjanich kilopott holttestét annak idején eltemették. „Még megvan a síremlék, amelyet ugyan majdnem minden évben ledöntenek, de aztán vissza is állítják, ami nagyon jó érzés.”

Katalin elmondta azt is, hogy Damjanichéknak ugyan nem voltak gyermekeik, de az oldalági leszármazottak őriznek emléktárgyakat. Vajda Miklós budapesti írónak például vannak Csernovics Emíliától származó tárgyai, úgy tudja, öltözőasztalát őrizte jó ideig, „illetve a mi águnkon is van egy-két emléktárgy. Tudok egy karkötőről, amit Csernovics Emília készíttetett a kivégzés után, benne egy Damjanich-hajtinccsel egy kis aranykoporsóba zárva.