Ingyen gyógyszer, mint mézesmadzag

Már nemcsak szélhámosok, csalók kopogtatnak be az ember ajtaján mindenféle csábító mesékkel, kecsegtető ajánlatokkal. Újabban a politika színterén felbukkanó pártocskák, szövetségek is úgy próbálnak maguknak nagyobb ismertséget szerezni, hogy házalnak! 

S hogy, hogy nem, mindig sikerül nekik azokba a kategóriákba tartozó embereket kiszűrni – időseket, magányosokat, s főként betegeket –, akik éppen sebezhetőségük, fokozott érzékenységük, gyengeségük okán könnyen becserkészhetők, még könnyebben ámíthatók. A legbiztosabb mézesmadzag az ingyen gyógyszer. Hisz melyik kispénzű, kevéske jövedelmének felét gyógyszerekre költő nyugdíjas tud ellent állni ilyesfajta ajánlatoknak?! S mindehhez nem kell mást csinálnia, mint kitöltenie az orra elé tolt típuskérvényt személyi adataival s egyéb hasznos információkkal.

P. R. aradi olvasónkhoz a minap két középkorú nő kopogott be, s úgy mutatkoztak be, ők a Romániai Dolgozók Demokrata Szövetségének a képviselői. Azért járják a várost, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, főként a betegeknek, gyógyszerekkel elsősorban, de ha szüksége van kerekesszékre, vagy mankóra, vagy járókeretre, azt is tudnak hozni. Humanitárius munkájukat az Európai Unió is támogatja! Olvasónk nyomban kijelentette, hogy köszöni szépen, semmire sincs szüksége. Ám a két asszony még jó ideig próbálta őt meggyőzni erőszakosan, de igen udvariasan. Aztán feladták. De mielőtt elköszöntek, átadtak neki egy gondosan elkészített, jó minőségű nyomtatványt. Ha mégis meggondolja magát, töltse ki és juttassa el a szövetség székhelyére. Kettő is szerepelt az Uniunea Democrată a Oamenilor Muncii din România szövegű fejléc alatt: Sâmbăteni (Szabadhely) 1. szám, Arad, Grigore Alexandrescu utca 4. szám. Két mobiltelefonszámot is feltüntettek.

Szerettem volna elbeszélgetni a pártocska képviselőivel. Elmentem a Grigore Alexandrescu utcába. A 4. szám alatt egy üres, omladozó, betört ablakú épület éktelenkedik, állítólag fel fogják újítani. Az épület végében van egy ajtó, az ajtó fölötti egyetlen ép ablakra aggatott függöny arra enged következtetni, hogy ott esetleg lakik valaki, dacolva az életveszéllyel. Az ajtó azonban zárva, a csengetésre sem felelt senki, ha egyáltalán működött a csengő. Kintről nem lehetett ezt hallani. A telefonnal is többször próbálkoztam. Csak az üzenetrögzítő válaszolt.

Mi lenne a tanulság, a következtetés mindebből? Roppant egyszerű. Legyenek nagyon óvatosak kedves olvasóink. Ne dőljenek be senkinek, ne töltsenek ki semmiféle kérvényt, nyomtatványt, ne árulják el bizalmas személyi adataikat idegeneknek, pártocskáknak, de még pártoknak sem. Ki tudja mikor, mire fogják felhasználni azokat!