Khell Levente a szó magyar és klasszikus értelmében: tanító

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar ezüst érdemkereszt kitüntetést adományozta Khell Levente László, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa részére az aradi és pécskai szórványban élő magyarság identitástudatát erősítő pedagógusi, kultúraszervező és hagyományápoló tevékenysége elismeréseként.

Az ünnepi díjátadón a magyar államot Mile Lajos Magyarország kolozsvári főkonzulja és Kecskés Tibor konzul képviselték október 26-án, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.

Khell Levente László családja (felesége, két gyermeke, négy unokája, veje, rokonai), barátai, ismerősei, kollégái megtöltötték a termet, ahol Mile Lajos kolozsvári főkonzul felolvasta az emléklap szövegét, majd Matekovits Mihály laudációt mondott.

„Nem könnyű faladat laudációt készíteni, amikor az kisregény vagy novella terjedelmű lehetne, de a hely és az idő körülményei mindössze egy kisebb esszére szűkítik. Mert KHELL LEVENTE LÁSZLÓ, a gyermekek, szülők, nagyszülők és kollegák Levente tanító bácsija a szó magyar, és mondhatni klasszikus értelmében TANÍTÓ. Oktat a tanteremben, nevel mindenütt, bemutat a néptánc-parketten és nagyot alkot az immár legendássá vált aradi magyar bálok szervezésében.

Az Ojtozi-szoros erdélyi kijáratának kapujából, Bereckből indul. Ötéves kitérő után – amit a több évszázados nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumban tölt – érkezik az anyaországtól légvonalban alig 15 kilométerre, a statisztikailag magyar szórványnak számító Aradra – magyar tanítónak. Úti csomagjában faluja nagy szülötteinek, köztük Gábor Áronnak vagy akár Illyés Kingának a szellemi kisugárzása és a bizalom, hogy helyt állhat felesége, Jolán alföldi környezetében. Nem Csoma Sándor  – de mégis az, határozottságban és ma már tudjuk, a négy évtizedes munkájában. Magyari Lajos írja:

elérsz valahová, jössz valahonnan –

még egy lépést, mert születtél,

valaki küldött ...

még egy lépést, mert aki küldött,

bízva küldött,

még egy lépést, mert járni tudsz,

hát muszáj menni,

százezer lépést, mert nem hisz

az utadban senki...

          Eszembe jut az a talán 1979-es pillanat, amikor az 1-es Iskola egyik, nyugdíj előtt álló tanítója év közben megbetegedett, gond volt a helyettesítése. Kopogtak, s az igazgatói irodába egy fiatal ember lépett be, hogy hallotta gondunkat, ő most szerelt le a hadseregből, tanító, akárcsak felesége az arad-gáji iskolában. Szívesen helyettesítene akármennyi időre. És ez az idő, rövid gáji kitérővel, 40 év lett.

          Ünneplő barátaim! Egy pillanatra, ha nem is csukjuk be a szemünket, de nézzünk vissza erre a négy évtizedre, min ment át, mire nem számíthatott egy, ezt az időszakot megélő magyar pedagógus. Itt most nem a politikai körülményekre gondolok, bár az is megérne egy gondolatsort, hanem a szakmára. Most Levente tanító bácsinak IV. osztálya van, minden gyermeknek kezében maroktelefon, többségüknek különböző képességekkel rendelkező okostelefon. A tanulók többségét a szülők autóval hozzák az iskolába, és a tanító bácsit bármikor lefényképezheti kisdiákja. A régi diavetítőt a Csiky Gergely Főgimnáziumban muzeális tárgyként tartják, pedig ennek segítségével láthatták a gyermekek először a János Vitézt vagy az Egri csillagokat. Ma az interneten – még jó, ha ezeket a filmeket nézik meg és nem a you-tube újdonságait mesélik egymásnak, vagy lelkendezve oktatójuknak. Évekig minden osztályban volt gyermek, aki többet tudott „kihozni” a számítógépén, mint tanítója, tanára.

          Khell Levente átment ezen az időszakon, miközben  25 évig Trabanttal járt hetente egyszer vagy kétszer Pécskára, hogy az általa alakított Búzavirág néptáncegyüttest oktassa és rendszeresen színpadra vihesse őket. Ugyanakkor ez a csapat egy összetartó, egymást segítő közösségé alakult. Utódokra is talált, mert ma is léteznek, köztük az egykori táncosok gyermekei, unokái.

          Az aradi magyar megabál első szervezésekor ő maga sem gondolta, hogy a hat-nyolcszáz személyes farsangi vagy az őszi Erzsébet-bál évtizedeket él meg, s minden évben ugyanaz, de mégis más. A tanító bácsira odafigyel minden mulatozó, soha egyetlen kilengés sem történt. De Levente nem vesz részt a gáji Gizella napi saláta búcsú szentmiséjén, mert már ennek kezdete előtt jóval az üst alá gyújt, hogy a száznál mindig több vendéget a pap bácsi megkínálhassa pörkölttel vagy gulyással. Mert a gáji városrészben az egyházaknak (katolikus és református), az RMDSZ-nek vagy a választási kampányoknak is aktív segítője. De csütörtökönként a magyar dalárdában énekel, közben sort kerít az aktuális közösségi vagy akár egyéni gondok megbeszélésére. 20 éve minden október 5-én a világosi várhoz viszi az aradi hatodikosokat.

          Mindezek ismeretében jól mondtam az elején, hogy TANÍTÓ. Ebbe minden benne van – a gyermekek lelkésze, de egyben kántora, harangozója, vagy ha kell sekrestyése is. Szobrász, mert jellemalakító, munkájában az apró dolgokra is odafigyel, s ha kell, nem szégyell szerszámot a kezébe venni. Évekig, ha elromlott egy gépezet az iskolában, az igazgatók azt mondták, ha Levente nem tudja megjavítani, akkor azt el kell dobni.

          Családi öröme felesége, az ősz óta nyugdíjas tanító, leánya, Noémi, aki magyar szakos tanár Székelyudvarhelyen, Csaba fia, aki Németországban boldogul – és természetesen négy unokája, Koppány, Boglárka, Keve és Kata. Udvarában még áll egy muzeális tárgy, egy ma már használhatatlan Trabant. S ha kell, most is beszáll segíteni a néptáncoktatásba.

          Ma ünnepelünk, visszatekintünk, örvendezünk.

Hétfő reggel nyolckor szokás szerint becsengetnek a Csiky Gergely Főgimnáziumban, Khell Levente László a negyedik Á-ban elkezdi az első órát. Szokás szerint.

Az ünnepeltet köszöntő és érdemeit méltató megható beszéd után nem volt könnyű Khell Leventének a megszólalás, csillogó szemmel mondott köszönetet személyesen feleségének, Homolka Ervinnek és Matekovits Mihálynak, valamint kollégáinak, ismerőseinek, barátainak.

„Soha nem éreztem azt, sem szakmai szempontból, sem a többi tevékenységemben, hogy ez teher lett volna nekem. Tettem, amit a szívem diktált és úgy éreztem, hogy tennem kell. Köszönettel tartozom feleségemnek, és úgy érzem, hogy a kitüntetés fele őt illeti, hiszen semmit nem tettem nélküle, együtt tettük, amit tettünk” – mondta Khell Levente.

Tóthpál Eszter XI. osztályos tanuló egy ünnephez méltó verssel, Szakál Dezső: Tanító vagyok című költeményével járult hozzá a felemelő pillanatokhoz, majd a kitüntetett nagy meglepetésére is negyedik osztályos diákjai és a mostani kilencedikesek – akik egykor szintén az ő diákjai voltak – egy megható dallal köszöntötték a pedagógust.