A pörköltfőző verseny eredményhirdetése során Varga Enikő bejelentette: az I. díjat és az aranyfakanalat Balla Miklós és felesége, Enikő nyerték. A második díjat és az ezüst fakanalat Tari Éva és Sándor nyerte, a harmadik díjat az arad-mikelakai csapat, ugyanakkor Horváth Róbert és a simonyifalvi csapat is hasonló díjat nyert. Szinte minden pörkölt elfogyott, ami azt jelenti, nagyon ízletesek voltak. A gyoroki iskolások és óvodások felvonulása után mindenkit nagy szeretettel vártak az Imperial Lake Gyorok rendezvénytermében sorra kerülő bálra.
A Szőlőfesztivál előzményeként megszervezték a tisztaság napját is, melynek során a nagyobb gyerekek elindultak a faluban, ahol összegyűjtötték, nejlonzsákokba rakták a szemetet.
Miközben a telepi óvoda és iskola udvaráról elindultak, elől kis kézikocsiba szőlőt, almát és körtét raktak, s azt a gyermekek húzták a tömeg előtt. Utánuk a zenekar vonult, majd az ugyancsak szőlővel, almával és körtével megpakolt lovas kocsi következett. Annak a nyomában a népviseletbe öltözött gyoroki Pipacsok és szentpáli Szélrózsák, a Méreg Edével kibővült Pintér Andrásnak és zenekarának a kíséretével a községháza felé vonultak. Az utcasarkokon a népviseletbe öltözött gyermekek az általuk húzott kicsiny kocsi körül táncot jártak. A helybeli rendőrség az egész útvonalat biztosította a felvonulóknak.
Kevesebb, de jó minőségű szőlő termett
Miközben a polgármesteri hivatal előtt a felvonulókra vártunk, Popi-Morodan Corneliu polgármestert a Szőlőfesztivál megszervezésének az anyagi feltételei felől faggattuk. Amint elmondta, az anyagi támogatást a Pro-Ghioroc Ma-Gyorok Egyesület pályázati úton nyerte el a Bethlen Gábor Alaptól, valamint a Communitas Alapítványtól, ugyanakkor helybeli szponzorok, köztűk a polgármesteri hivatal is besegített. A továbbiakban az idei aszály közepette a mezőgazdaság veszteségei felől érdeklődtünk. A polgármester szerint a kukorica vesztesége hozzávetőleg 45%-ra emelkedett, a kalászosok veszteségei az említettnél alacsonyabb volt. A szőlőtermesztők a nagy meleg miatt hamarabb szüreteltek, a cukortartalom magasabb volt, de a szőlő a kényszer-érés hatásainak is ki volt téve. Idén már befejezték a szüretet, miközben más években ilyenkor volt a begyűjtés dandárja. A szőlő ugyanis rendelkezik egy önvédelmi képességgel, melynek során, a nagy hőség közepette, 38 Celsius-foknál leáll a fejlődése, életműködése nap közben, a magas hőmérséklet közepette szünetel. Mindent egybevetve, ahol a szőlőt rendesen megművelték, ott mennyiségileg kevesebb, de jó minőségű termést szüreteltek, s abból finom bort készíthetnek.
Közös körtánc
Amikor a vonulók, a gyoroki Pipacsok és a szentpáli Szélrózsák tagjai által tolt és húzott kicsiny, feldíszített kocsival megérkeztek a polgármesteri hivatalhoz, a Gyorok jelképét képező gombaépület mellett, Zámbori Renáta vezetésével, zeneszóra nagy körtáncot jártak, melynek során bemutatták a repertoárjukat. Táncaikba a felnőttek is bekapcsolódtak, a helybeli asszonyok süteményekkel, üdítőkkel kínálgatták a résztvevőket.
19.30 óra után a résztvevők a tó partján lévő Imperial Lake Ghioroc vendéglőbe mentek, ahol a szentpáli Szélrózsák és a gyoroki Pipacsok tánccsoportok tagjait egy-egy adag pörkölttel és üdítővel vendégelték meg a helybeli polgármesteri hivatal jóvoltából. Mikorra a gyermekek megvacsoráztak, megérkeztek a báli vendégek is, akiknek a gyermekek mintegy félórás táncbemutatóval kedveskedtek. Az utána kezdődött szüreti mulatság mintegy 150 vendégének a talpalávalót villanyorgonán Méreg Eduárd szolgáltatta éjjel 1.30 óráig. A gyoroki Szőlőfesztivál programjának a sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a szereplőknek és a támogatóknak egyaránt.
Hozzászólások