Meg lehet élni hülyeségből?

A címben felvetett kérdés nem politikusokra vonatkozik, hisz némelyikük példájából kétségtelenül kiderül, hogy igen. Van köztük olyan, aki immáron hosszúra nyúlt karrierje során talán egy okos gondolatra sem volt képes, csupa hülyeséget hordott össze, és lám, köszöni, szépen megvan.

Igaz, ezért nemcsak ő a hibás.

Most azonban nem róluk, hanem a humoristákról beszélünk a szombat esti, nagyszínházban megtartott Dumaszínház kapcsán.

Hogy mi az a nálunk még alig-alig ismert „dumaszínház”?

Szülőföldjén, az angolszász országokban stand up a neve, és állítólag igen népszerű. Magyar nyelvterületen, mondják az okosok, az ezredforduló tájékán kezdett elterjedni. Lehet, bár a magyaroknak már kiváló stand up-osai voltak – mondjuk egy Kellér Dezső vagy Hofi Géza –, akkor, amikor az angol fogalomról legfeljebb hallomásból tudtak.

A stand up, amelynek egyik magyarított szóhasználata a dumaszínház, a világ bizonyára legigénytelenebb színháza. Tévedés ne essék: nem a tartalmára, hanem a formájára gondolok. Nem kell hozzá semmi más, csak egy (esetleg kettő, vagy több) előadó; nem kell díszlet, színpadi kosztüm, különleges helyszín, mikrofon sem, ha kicsi a terem, ami akár egy tanterem, klubhelyiség, kocsma is lehet.

Kell viszont egy (kettő vagy több) eléggé tehetséges előadó ahhoz, hogy (jó esetben egymással összefüggő, okosan egybefűzött) tréfás történeteivel, vicceivel ne csak ébren tartsa, hanem meg is nevettesse hallgatóságát. A fentebb említett Kellér vagy Hofi ezen túl súlyos társadalmi, sőt politikai mondanivalót is csempészett, burkoltan vagy nyíltan, vicceibe. A maiak, a szólásszabadság korában, már nemigen foglalkoznak ilyesmivel, szűrtem le a nemrég nálunk járt hazai Szomszédnéni produkció és a szombaton látott, magyarországi humoristák által előadott műsorból. Amelyek nyersanyaga, a nemi élettel kapcsolatba hozható kifejezéssel igen bőven megspékelve, a mindennapok hülyesége, sztárocskák bugyuta allűrjeinek, nem egyszer a szülők és saját személyük gyarlóságainak (nem túl fajsúlyos) kigúnyolása. A közönség pedig, ha jól csinálják, nevet és tapsol, aztán hazamegy és elgondolkodik: miről is mondta magának előadás közben: ez olyan jó, hogy megjegyzem?! Aztán vagy eszébe jut, vagy nem (inkább az utóbbi, ha nem vitt magával jegyzetfüzetet).

Szombaton este az aradi közönség, reagálásából ítélve, igen jól szórakozott a Bödőcs Tibor Böllér balett címmel meghirdetett „önálló estjén”, ami azért nem volt annyira önálló, hogy két másik humorista, a „műsorvezető” Tóth Edu és a vendég Mogács Dániel ne kapott volna benne hosszabb időt. Ami biztos: volt a másfélórás műsorban sok jó poén, amin tényleg lehetett nevetni. Egyéb meg nem is igen kell egy mai dumaszínházhoz.