Ne hagyjuk a lángot kialudni!

Bethlen Gábor fejedelem marosillyei szülőháza biztosít teret sok esztendeje a Szövetség Napjának, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes hirdetett meg, és évről évre arra hív mindenkit, hogy pünkösd ünnepének küszöbén tudatosan újítsuk meg szövetségünket Istennel és embertársainkkal.

A Szövetség Napját idén is megünnepelték. A marosillyei Veres-bástya árnyas kertjében ugyan a megszokott népes vendégseregnek csak egészen kis hányada gyűlhetett össze, de a vidám gyermekkacaj, az Isten végtelen szeretetére mutató és egymással való összefogásra biztató szentmise nem maradt el. És volt korabeli tánc meg vérpezsdítő zumba. Hóvári János professzor jóvoltából pedig virtuális történelmi előadásra is sor került. S ha fizikailag csak kevesen is vehettek részt az ünnepségen, a magnificat.ro honlapon élőben sugárzott szentmisét, táncot, tornát, történelemórát több ezren követték.

A szentmise után Böjte Csaba testvért arról kérdeztük: miért tartotta fontosnak így, járványidőben is megtartani a Szövetség Napját. – Sajnos, ez a járvány eléggé eltávolított bennünket egymástól, átkényszerített az online világba. Magam is az online-katedrálisban misézek, meg online-hittanórákat tartok. De valahogy elengedtük egymás kezét. És ez nem jó. Amúgy is a mai ember könnyen hátat fordít testvéreinek és elmagányosodik. Teréz anya mondta, hogy a 20. század leprája a magányosság. Nagyon sok ember bezárkózik. Én, ha orvos lennék, a közösséget, a  találkozást, az együttlétet, a szövetséget biztos felírnám receptre: menj és keress meg valakit, ülj le vele, igyatok meg egy kávét, beszélgessetek, legyetek együtt, beszéljetek múltról, tervezzétek a  jövőt. Azt gondolom, hogy fontos ez. A szentmisében is próbáltam úgy hosszan nézni, hogy Erdély történetében azok a korok, amikor az emberek egymással le tudtak ülni és párbeszédet tudtak folytatni, akár külső erőkkel is összefogva, abból felvirágzás lett. Szent István például a történészeknek máig egy nagy csoda, hogy édesapjával, Gézával elmennek Bajorországba, és hivatalos delegációval megkérik a bajor választófejedelem lányát. A fejedelmet amúgy Civakodó Henriknek hívtak, tehát a neve alapján nem lehetett egy nagyon barátságos figura. Lánya, Gizella kolostorba akart vonulni, de annyira fontos volt ez a házasság mindenkinek, hogy végül Szent Imre édesanyja több mint 40 évig itt, a Kárpát-medencében szolgált. És én hiszem, hogy tényleg az összefogásból született a mi Magyarországunk és a mi Kárpát-medencénk. De ugyanez elmondható Szent László királyról, aki Lengyelországból lovagokat, s udvartartást hozott magával. Vagy Hunyadi Jánosról, akinek az eredetét én nem firtatom, de leírják róla, hogy románul, szerbül, szlovákul és magyarul beszélt, a csapatában egymás mellett harcoltak a különböző népek, nemzetek fiai, és így tudott Nándorfehérvárt is meg máshol diadalt aratni. De Mátyás király udvarában is mindenkit szívesen láttak vendégül. Amikor viszont egymás kezét elengedjük, egymástól eltávolodunk, akkor szétesünk. Mint a tábortűzben a csutakok kialusznak. Füstölögnek még talán egy darabig, de aztán kihuny a láng, a fény. Fontosnak látom ezért, hogy tudatosan egymás kezét megfogjuk és Istennel és egymással a szövetségünket megújítsuk – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes.

A Szövetség Napja alkalmából nyílt levéllel fordult a Kárpát-medencében élőkhöz. Megszívlelendő sorait mellékelve közöljük.

Kedves Testvérek!

Szeretettel köszöntelek ezen a szép napon, a Szövetségkötés Napján Erdélyből, Déva városából, hol 109 gyermekkel én is kényszerkaranténban vagyok a koronavírus miatt! Isten áldását kérem rátok, bárhol is vagytok! A mi Urunknak a tér és az idő nem gond, az ő Szent Szívében együtt vagyunk, egyek vagyunk! Az Egység utáni vágy lobog az én szívemben is, különösen most, hogy szülőföldünknek a 100 évvel ezelőtti szétdarabolásának évfordulója közeleg! Gyerekeinknek, nektek és a Kárpát-medencében élő minden jóhiszemű magyar, román, szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén, osztrák, szász, sváb, zsidó, cigány, örmény embernek írom ezt a levelet szeretettel, bizalommal!

Igen, írok, mert társakat keresek, szövetségeseket, kik képesek, készek megújítani az ezer évvel ezelőtti vérszerződést, hogy egységben, Teremtőnk szeretetében, közös otthonunkat Isten Országává, Tündérkertté tegyük! Imádkozzunk, hogy köztünk feszülő határok ne itt vagy ott legyenek, hanem hogy eltűnjenek örökre!

Fogadjátok bizalommal a levelemet,

Csaba testvér

Konok makacssággal őseim álmát álmodom!

A Kárpát-medencében több mint ezer évvel ezelőtt megszületett egy csodálatos álom, melyet az itt élő emberek magukénak éreztek! Őseink mertek vérszerződést kötni az itt élő törzsekkel, nemzetekkel, népekkel! „Fogjunk össze – mondták –, és együtt, közösen tegyük tündérkertté ezt a földet! Legyen e táj otthon, szülőföld, a boldog béke szigete nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak! Fogjuk meg egymás kezét, bízzunk egymásban, meg tudjuk csinálni, mert ez a Teremtő Istenünk akarata!” Ez a csodálatos álom, melyet mertek megfogalmazni és kimondani, mint abroncs a hordó dongáit, összefogta e térségben élő embereket, s a számtalan különbözőség ellenére egy nagy családdá formált bennünket Szent István koronája alatt!

Sajnos ez az álom omlott össze, foszlott szét száz évvel ezelőtt! Akkor nagyon sokan úgy érezték, hogy külön-külön jobb lesz! Idegen érdekek szolgái uszítottak, és mi vakon, balgán elkezdtünk civakodni, ujjal mutogatni, egymásnak hátat fordítani, és akarva, nem akarva, így a testvér a testvéren mély sebeket ejtett!

A válás, a darabokra hullás összetört, meggyengített, de boldogabbá nem tett bennünket! E keserűséget érezve, gyermekeink szomorú szívvel, vállukon a vándortarisznyával útra kelnek, sokan még hátra sem néznek, mennek szolgálni más, békésebb országokba! Idegen erők vásárolják meg földjeinket, erdőinket, düledező, őseinktől ránk maradt épületeinket, s mi egymást szapulva menthetetlenül kiégünk, eladósodunk! Erdély földjén annyi gond van, ha egy újabb vérszerződéssel összefognánk, és váll a váll mellett közösen dolgoznánk, akkor is bajos lenne e sodródó térséget újból felvirágoztatni, a kritikus fiataljaink számára szülőföldünket vonzó hazává tenni!

Gyermekeink itt az otthonainkban szüleik szétválását nem ünneplik, nem harangoznak, verset sem mondanak, csak mindennek ellenére konokul kérik Istent, hogy merjenek már a buta felnőttek egy asztalhoz ülni, egymás szemébe nézve a közös gondjaikat megbeszélni, és jókedvűen nagyokat nevetni!

Ezt teszem én is – nem mérlegelem, hogy van rá esély vagy nincs –, egyszerűen térdre borulok, és imádkozom azért, hogy végre megértsük, hogy nem mi vagyunk egymásnak ellenségei! Imádkozom a kiengesztelődésért, az őszinte párbeszédből fakadó áldott békéért, az összefogásért! Imádkozom, mert nem azért neveljük fel a gyermekeinket, hogy idegen országok napszámosaiként tengessék életüket, s üresen hátrahagyott otthonaink ajtaját csapkodja a szél, hanem azért, hogy együtt e szép földön boldogok legyünk!

Eltelt egy keserves évszázad és én társakat keresek, Istennek hála, ez a csodálatos álom nagyon sokunkban még mindig bennünk él, izzik a parázs a hamu alatt! Gyertek, fogjunk össze, ne ünnepeljünk és gyászolva ne is harangozzunk, hanem csendesen, bizakodva imádkozzunk! Szeretettel kérjük Istenünket, adja meg, hogy együtt láthassuk drága szülőföldünket virágba borulni, gyarapodni, a felcseperedő fiatalokat maguk számára mosolyogva otthont építeni, kacagó, életerős gyermekeket vállalva szép családjaikban! Imádkozzunk és beszélgessünk el egymással egy jó pohár bor mellett bölcsen, előrenézve, hisz mindannyian ugyanazt szeretnénk, ugyanazokra az egyszerű dolgokra vágyunk: szeretnénk a szemünk előtt felnövekvő unokákkal játszani, nagyokat kirándulni, őseink imádságos dalait bizalommal, teli torokkal, jó testvérekként énekelni!

A reménytelenséget hirdető világban egy közös, jobb jövőben reménykedve,

Csaba testvér,

Marosillye, 2020