Szakácskönyv az élethez

Krimis hangulatú folytatásos regényekkel kezdődött a történet. Aztán jött egy romantikus hullám és egyre több életbölcsesség. Újabban a gasztronómia is helyet kapott Csatlós Erzsébet Zsófia regényírói világában. Nem véletlenül. Hiszen számos gasztrokiadvány munkatársa. Sokféle napi elfoglaltsága, hivatással megélt tanítói munkája mellett örömmel tölt időt a konyhában. Szeret finomakat főzni.  És szereti az életet. Nemrégiben jelent meg legújabb kötete: a Szakácskönyv az élethez. Erről beszélgettünk.

– Számomra nagyon biztatóan hangzik ez a cím. Honnan jött az ötlet?

– Régóta gondolkodom már azon, hogy amikor az ember felnő, 18 éves lesz, és szeretne autót vezetni, akkor először beiratkozik egy oktatóhoz, aki a gyakorlatban megtanítja neki, hogyan működnek a dolgok. Kipróbálhatja, csiszolgathatja tudását, elméletben is megtanulja a közlekedési szabályokat. És ez elvileg elég kéne hogy legyen ahhoz, hogy az autóvezetés úgy menjen, hogy a forgalomban is megállja a helyét. Sajnos az életünkkel nincs ez így. Nem kapunk elméleti, sokszor gyakorlati oktatást sem, hanem a saját tapasztalatainkból kell megtanulni, hogyan hozhatunk jó vagy kevésbé jó döntéseket. Vagy legalább ne hozzunk rosszakat. Aztán ezt a párhuzamot vittem egy kicsit tovább, és így született meg a gondolat, hogy még jobb lenne, ha egy szakácskönyv lenne az életünkhöz, amelyben minden egyes helyzetre lenne egy recept hozzávalókkal, lépésekkel és akkor nagyon egyszerű lenne eldönteni azt, hogy merre induljunk el. Tulajdonképpen innen jött a könyv címe is, és a szövegben is megjelenik ez a gondolat, amikor a főszereplő egy adott pillanatban azt mondja, hogy jó lenne, ha mindig tudnánk, mit kell tenni. Ha lenne egy szakácskönyv az életünkhöz is, ami biztosítana affelöl, hogy ha beszerezzük a hozzávalókat, és betartjuk a lépéseket, sikerre jutunk. Ez egy nagyon fiatal lány története, aki frissen végzett, új diplomás reklámszakember és elkezdi az ő komoly felnőtt életét, amelyben egy kicsit visszaköszön a múltja is.  És rögtön adódik egy megoldandó probléma, amire meg kell keresni a megfelelő lépéseket, és meg kell hozni a jó döntést.

– A könyv borítóján Kolozsvárt látjuk. Minden bizonnyal nem véletlenül...

– Nem véletlen. A borító is arra utal, hogy ez most egy valóságos helyszínen játszódó történet. Az eddigi történeteimben mindig képzeletbeli helyszínen játszódtak az események, amit sokszor meg sem neveztem. Volt város, épületek, meg park, de csak úgy a névtelenség homályába merülten. Itt most úgy éreztem, szeretném egy teljesen valóságos helyszínhez kötni a történéseket, és Kolozsvárt választottam, mert az egyik olyan erdélyi nagyváros, ahol nagyon jó élmények értek. A borítón madártávlatból látszik a város, és a történetben fontos szerepet kap a fellegvár és környéke. Az írást megelőzően kutatómunkát is végeztem, terepen is voltam. Az volt az egyik legszebb élményem, hogy a múlt nyáron, amikor még utazni lehetett, elmentünk Kolozsvárra, a kiválasztott helyszíneket személyesen is felkerestük, és próbáltam hozzájuk érzéseket társítani, amelyek beépültek az írásba. A Fellegvár mellett megjelenik a sajátos történettel bíró Zokogó Majom bisztró, ami az utóbbi években nagyon sokat fejlődött. És természetesen az én kedvenc kolozsvári helyem, a Rhédey kapja az egyik legnagyobb szerepet. Ott zajlik a lelki események zöme.

– A címnél maradva... Valóban szakácskönyv? Vannak benne élet-receptek? Vagy legalább utalások, hogy mit hogyan kéne tenni?

– Általános érvényű utalás nincs.  A főszereplő életéből látjuk meg, hogy ő hogyan tudja összegyúrni a döntéseit, és mit választ hozzávalóként. Hogy a múltat vagy a jelent használja-e alapanyagnak. A történetben a főszereplő hölgy nagyon-nagyon dühös, ugyanis van egy szerető, jó édesanyja, aki úgy gondolja, hogy a felnőtt élethez feltétlenül tudnia kell neki főzni, és beíratja egy főzőtanfolyamra. Nem tudom, hogy vannak-e egyáltalán Kolozsváron főzőtanfolyamok. De ez a lány egy ilyenre jár. A szakácskönyv és a receptek hamar begyűrűznek a történetbe, hiszen egy olyan csapat tagja lesz, amely egy új étteremlánc brandjét kell, hogy megteremtse.

– Te magad is egy kamaszlányt nevelsz, aki nemsokára kirepül otthonról. Édesanyaként, pedagógusként, pszichológusként hova íratnád be a lányodat? Ha nem is feltétlenül főzőiskolába, de mi az, amit mindenképp be szeretnél még otthonról csempészni a tarisznyájába?

– Azért ezt a főzőiskolát nem venném ki a képletből. Mert úgy érzem, amikor az ember kirepül otthonról, valamilyen szinten tudnia kell gondoskodni saját magáról.  Mert azért eléggé nagy önbizalmat ad az embernek az, ha ki tudja takarítani a szobáját, rendben tudja tartani a ruháit, főzni tud. Bár a mai fiatalok nem bonyolítják túl a dolgokat, mert pillanatok alatt megoldják egy vendéglőben vagy gyorsétteremben az étkezést. Inkább lelki dolgokat tennék a tarisznyájába, és igyekszem is tenni. Még a szobájába is üzeneteket rakok ki a falra, hogy mindennap lássa. Az önbizalmát próbálom erősíteni, azt szeretném, ha azt tanulná meg, hogy bármi történik is, ha sikeres valamiben, ha nem, bízzon a saját erejében, és legyen tudatában annak, hogy bármit elrontottunk, azt újra lehet kezdeni. Bízzon abban, hogy ha padlóra is kerül, fel lehet állni, és tovább lehet menni. Az én életemben is nagyon-nagyon segített, hogy tudtam azt, hogy akármilyen rossz történik, mindig van tovább, ha tovább akarunk menni. Azért a gyakorlati dolgokban is igyekszem tanítgatni. Szeret is főzni, és néha, mikor van egy-egy fellángolás ilyen irányba, akkor ezt-azt együtt is elkészítünk. Olyankor megengedi, hogy magyarázgassam, hogyan kell, mint kell. Mert amúgy nagyon önálló, és mint a mai fiatalok általában, nagyon tájékozott. Ő szokta kikeresni a recepteket, megnézi az elkészítését bemutató kisfilmet is, én legtöbbször csak az önbizalmát növelem a jelenlétemmel.

– Szerencsés vagok, mert ajándékba kaptam meg a könyvedet. Más hogyan juthat hozzá? Meg lehet rendelni?

– Ezek az írások többnyire magánkiadásban jelennek meg. Viszont, ha valakit kíváncsi rájuk, arra biztatom, hogy kövesse a Corvin Rejtvénymagazint, ugyanis minden történet először a lapban jelenik meg folytatásokban. És ott hétről hétre követni lehet a történéseket. Amikor pedig a végére érek, akkor szoktuk könyv formájában is megjelentetni. De nagyon kis példányszámban, amit inkább ismerősöknek szoktam odaajándékozni. Nincs ebben semmiféle kereskedelmi jelleg. De nagyon örvendek, ha visszajelzést kapok. A régebbi írásokat lehet, hogy nehéz visszakeresni a Corvin Rejtvénymagazinban, de hamarosan kezdődik egy új történet, ezúttal a boldogságkeresésről, amit örömmel ajánlok mindenki figyelmében, aki szereti az érdekes sztorikat. Azt még hozzátenném, hogy ez inkább szórakoztató irodalom. Van, amikor egy kicsit krimi felé csúszik el, és akkor nyomoznak a szereplők. Van, amikor romantikus irányba csúszik, mint a Szakácskönyv az élethez, ahová próbáltam azért komoly gondolatokat is becsempészni. És akkor most egy még komolyabb munkára készülök, amel már évek óta bennem motoszkál, és most elérkezettnek érzem az időt arra, hogy nekiálljak. Szépen körvonalazódik a fejemben a történet, és az is hamarosan el fog kezdődni, szerintem ősszel már bele is vágunk majd a Corvin Rejtvénymagazinban.