Tarolt Kelet-Európa

Az Eurovíziós Dalfesztivált 1956 óta rendezi meg az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU). A résztvevő országok egy-egy versenyzőt nevezhetnek be, akik élőben adják elő az általuk választott versenyszámot. Az idei verseny a 61. volt, Stockholmban, Svédország fővárosában tartották (minthogy tavaly svéd versenyző nyerte a dontőt) – a május 10-i és 12-i elődöntői után szombaton került sor a végső megmérettésre, 26 részvevővel. Ezek közül 10-10 a két elődöntőből jutott tovább, 6 pedig a „nagyok” (Olaszország, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország és a rendező ország, ez alkalommal Svédország) képviselője. Második éve Ausztrália is bekapcsolódott versenyzővel (azért fogadták be, mert évek óta közvetíti a döntőt, amely ott állítólag igen nagy népszerűségnek örvend – elvégre lakosságának döntő része, miután a bennszülöttek többsége elpusztult, európai gyökerű).

Az Eurovízió a világ legnézettebb dalversenye, egy-egy döntőt világszerte 100-600 millió ember néz meg.

***

Voltak bizonyára sokan olvasóink közül, akik nem tudták (vagy nem akarták) végignézni a hazai idő szerint este tízkor kezdődött, és vasárnap szinte hajnalig tartó döntőt. Nos: az Ukrajnát képviselő énekesnő, a 32 éves Jamala győzött, második helyre Ausztrália képviselője futott be, a harmadik pedig Oroszország lett. A román énekest, sajnos, még indulása előtt kizárták, így helyezést nem szerezhetett, a magyar énekes, Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) a 19. helyen végzett.

A 2017-es eurovíziós döntőt tehát Ukrajnában rendezik meg.

Minthogy ízlések és pofonok különbözők, főleg a kultúrában, a nemzetközi zsűrik és országonkénti szavazások nyomán kialakult végeredményhez nehéz tárgyilagosan hozzászólni. A nép szava azonban Isten szava, mondják.

Nagy azonban a gyanúm, hogy mégsem egészen. Az eurovíziós fesztiválok történetében (abból a néhány adásból, amelyeket végignéztem) az a véleményem alakult ki, hogy a végső döntések (olykor legalábbis) nem feltétlenül a tulajdonképpeni művészi érték, hanem (végeredményben) politikai jellegű szimpátiák okán születnek. A győztes ukrán dal például (amely az Eurovízió történetében rekordnak számító 534 ponttal győzött), a krími tatárok 1944-es, Oroszország általi deportálásáról, egy kétségtelenül tragikus eseményről szól. (Ne feledjük: a két ország jelenleg erős konfliktusban áll. Oroszország, mellesleg, vagy nem is mellesleg tiltakozott a dal ellen.) Az egymáshoz földrajzilag közel eső vagy szomszédos országok, többnyire, egymás versenyzőire szavaznak, és folytathatnám.

Lehetne tovább ragozni a dolgot, de a tény tény marad: a világ legnépszerűbb dalversenye lezajlott, a győztest, az első-második-harmadik és további helyezetteket kijelölték (hol vannak a kiemelt „nagyok”, amelyek kétségtelenül sok értékes, évtizedekig „élő” dallal ajándékozták meg a világot). Talán jövőre vagy azután befutnak – vagy e tekintetben is átrendeződik az immár Ausztráliával is kiegészült Európa.