URBÁN JÓZSEF kémiatanár (1927–1997)

A 60. születése napján köszönteni akartam, nyilvánosan, a helyi napilapban. A főszerkesztő aggodalmaskodva forgatta egy flekkes írásomat.

– Tanár. Nem élmunkás. Nem egy magyarkodó valaki? Nem fog menni.

Bosszús és megbántott emberként hagytam el a szerkesztőséget.

Végül mégis!

Puskel Péter újságíró látogatott el az iskolánkba, másnap nagyon meleg hangú írás jelent meg a lapban a hatvanéves, nyugdíjba készülő Urbán tanár elvtársról.

Azóta pótoltam én is mulasztásomat, több alkalommal írtam – könyvekben is – egykori váradi iskola- és kolozsvári egyetemi társamról, kollégámról, barátomról.

Mivel jellemezzem?

A leányom szívesebben tanulta vele a kémiát, mint az apjával.

Egyszer „lett” közöttünk némi félreértés. Mit mondott nekem?

– Jóskám! Ne gondold, hogy ami történt, akár fikarcnyi karcolást is okoz a mi barátságunkon.

Mindenki tudta, nyugodtan leírhatom.

Nem csak tanította az alkoholt, fogyasztotta is. A megállj!-ig. Attól kezdve viszont élete végéig, 33 éven át többet egy pohárral sem!

Tudtam, mi fájt neki. Nem segíthettem. Azt sem tudtam magakadályozni, hogy az egyik vizsgaszesszióban egy szarvasbogár idomításával töltse az idejét. Az 55 éves egyetemi találkozónkon „Valakinek” sokat kellett mesélnem róla.

Az R. J. Gallery Humorból elégtelen!könyvben Urbán Jocó is szerepel. Olvashatjuk a könyvben egy diákinduló szövegét is.

„Mikor a VIII. kivonul, a világ kivirul

és a leány szíve kigyúl.

Mikor a VIII. sorba áll, még a tanár úr is szalutál.”

Nagyváradon, a könyv bemutatóján Pásztai Ottó, meglepetésemre, elmondta a Haladás-sportinduló átköltésének a történetét.

Történt pedig, hogy Nagyváradon, 1948-ban, a Kék Macskában, az egyik „előérettségi” bankett vége felé, Urbán Jóska előállt a diákindulóvá formált szöveggel s a vendéglő bandája addig „húzta a marschot”, amíg minden jelenlévő diák meg nem tanulta.

Először Pásztai Ottó egyedül, majd a Szent László Gimnázium dísztermének a közönsége is elénekelte a diákindulót, Urbán Jocó szövegével. A jelenlévők közül néhányan ismerték és szerették őt.

A fényképeken kívül egyetlen tárgyi emlékem kötődik egykori barátomhoz: „AKOLOZSVÁRI BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1945–1955” jubileumi emlékkönyve.

„Névnapodra megemlékezésül Rózsi, Jóskának.

Arad, 1958. március 19.”

Jóska hagyatékából áttételes úton került hozzám ez a 644 oldalas, díszesnek semmiképpen nem nevezhető könyv.

Őrzöm az Egyetemünk, a Fiatalságunk és Urbán Jocó emlékeként.

Réhon József kémiatanár