Út és megérkezés

Mongóliáról Közép-Kelet Európában meglehetősen (vagy nagyon) keveset tudunk, s amit igen, az főleg az idők messzeségébe visz, például az 1241-es tatárjárásig. 

A belső-ázsiai Mongólia területileg hatalmas – jó másfél millió négyzetkilométeres, majdnem hétszer nagyobb Romániánál, miközben lakossága nem éri el a 3,5 milliót. Nagyon kevés a román vagy magyar turista, így barátoktól, ismerősöktől nagyon keveset tudhatunk róla. 

Most egy romániai, sőt aradi, ott tartózkodó honfitársunk vállalta, hogy beszámol élményeiről. Ismerkedjünk meg először vele.

Pápai Sarolta zilahi születésű, de már 8 évesen Aradra került, ahol iskolai tanulmányait is végezte. A kolozsvári Babeş-Bolyai egyetem magyar–angol szakos hallgatója, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett angol bölcsészként. Érdeklődése széleskörű: idegenvezető, drámajáték-vezető és kulturális menedzser. Több éven keresztül saját amatőr angol színjátszó társulatot működtetett, nyelvi táborokat tartott gyerekeknek, kulturális rendezvényeket szervezett Magyarországon és külföldön. Hivatásának mégis a tanítást tekinti: pályafutását tanítónőként kezdte, majd angol nyelvtanárként dolgozott, munkájában kiteljesedni viszont magyar lektorként tudott igazán.  A szkopjei (Macedónia) és a sumeni (Bulgária) egyetemeken tanított éveken keresztül, majd  a magyar mint idegennyelv tanára mester fokozat megszerzése után jelenleg a Mongol Nemzeti Egyetem magyar vendégoktatója Ulánbátorban.  Feladata az egyetemes magyar nyelv és kultúra megismertetése és terjesztése, illetve a kétoldalú oktatási-kulturális kapcsolatok ápolása, erősítése és bővítése.

Utunk, megérkezésünk

Már nagyon vártuk férjemmel az indulást, otthon mindent elrendeztünk, transzferrel utaztunk a budapesti Liszt Ferenc repülőtérig. Csodálatos volt az idő, szinte nyár volt szeptember végén.  A becsekkolás után még volt időnk kávézni és néhány magyar szuvenírt is vásárolni, sőt rátaláltam egy zongorára is, amin boldogan eljátszottam néhány zeneművet. 

Repülőutunk a török légitársasággal igazi álomút volt, elkényeztettek a sok étellel és itallal, zenét hallgathattunk, filmet néztünk, közben monitoron követtük a repülő útját, és a Göncölszekér végig kísért a tiszta égbolton.  Nem kerültünk turbulenciába, a 10 órás úton gyorsan eltelt. 

Az ulánbátori repülőtéren első utunk nem a csomagfelvételhez, hanem a vízumügy-intézőkhöz vitt: két nyomtatvány kitöltése és 190 dollár lepengetése ellenében a vízumunk az útlevelünkben virított, az sem volt baj, hogy nem tudtunk igazolványképet adni. A csomagfelvétel után a várakozó mongolok között megláttam a nagyon kedves tanszékvezetőt – kérésünkre elvitt egy mobilszolgáltatóhoz, ahol elintéztünk a mongol SIMkártya-vásárlást. Utána, a zuhogó esőben (ami errefelé elég ritka) igyekeztünk eljutni a kocsihoz: a tanszékvezető nyargalt elől, mi utána a bőröndökkel. 

A repülőtér 50 km-re van a várostól, az autópályán a megengedett maximális sebesség 90 km/ óra, de alig volt forgalom. Viszont a városba érkezve dugóba kerültünk, talán két óra alatt kb. 10 km-t tettünk meg. Ez elég idegörlő volt, főleg, a fáradtságunk miatt, így azonban jutott időnk egy kicsit szétnézni. Rengeteg építkezés, elektromos autók tömkelege, dudálás és óvatos vezetés.  A nagy forgalom ellenére minden sofőr nyugodtnak tűnt, a tanszékvezető csak egyszer-kétszer mondott valami olyasmit mongolul, hogy ’ejnye-bejnye’. Közben megtudtuk, hogy az első éjszakát szállodában fogjuk tölteni, mert a lektori lakás még nincs átadásra készen. Végül nagy nehezen megérkeztünk, a 21. emeleten kaptunk szobát, közvetlenül a 22. emeleti recepció alatt. A szoba kényelmes, csodálatos kilátás nyílik a belvárosra. Volt két óránk pihenni, a nap közepén, ami, a 6 órás időeltolódás miatt nálunk hajnali órát jelentett, így gyorsan el is aludtunk.

A lakásunk

Viszonylag hamar találtunk albérletet, amelynek legnagyobb előnye, hogy két percre van az egyetemtől, csak át kell mennem a szomszéd épületbe.  Másik pozitívuma, hogy egy tizenhárom emeletes tömbház hatodik emeletén lakunk egy kb. 60 m²-es lakásban, ami minden kényelmünket szolgálja. Van nagy nappalink konyhasarokkal, háló- és fürdőszobánk. Mindehhez tartozik egy kis erkély is, aminek ugyan sok hasznát nem vesszük, de legalább van hova kilépni egy kis levegőt szívni. A férjem szúnyoghálókat szerelt az ablakokra, mert – a benti nagy meleg miatt – valamelyik állandóan nyitva van, a háló legalább véd a legyektől, valamennyire a portól is. Nagy örömünkre van folyóvizünk (hideg-meleg), sok beépített szekrényünk, sütőnk, mosógépünk, szárítónk, vasalódeszkánk és vasalónk.  A nappaliban a tévén több száz csatorna közül válogathatunk, de monitorként is használhatjuk, ha az internetről szeretnénk valamit nézni. A WIFI jól működik, és éjszakára kikapcsolható. Van ebédlőasztalunk, ahol dolgozhatok, a férjem is elfér a laptopjával. Biztos, hogy még egy-egy kép kerül majd a falra, és valamilyen növényeket is szeretnénk.