Virtuális aukció

Már gyermekkoromban felfigyeltem egy „kóros gyűjtögető” szomszédomra. Soha nem dobott ki semmit, minden lim-lomot, használhatatlan „akármit” gondosan eltett megőrzött.

– Egyszer jó lesz valamire.

Olvasom, hogy amerikai kutatók – mostanában már majdnem mindent csak ők – agyi szkenneléssel, funkcionális mágneses rezonanciás vizsgálatokkal, kimutatták, hogy a kóros gyűjtögetők agyának bizonyos területe abnormális aktivitást mutat.

Nem a tiszteletre és irigylésre méltó műgyűjtőket érinti ez a megállapítás. Nem kizárt, viszont, hogy az ő jobb vagy bal agyi féltekéjükben is vannak a megszokottól némileg eltérő gócok.

Magamat vizsgálom. Kétségtelen: nem(?) tartozom egyik érintett csoportba sem.

A használhatatlan (gyakran még a használható) holmikon gyorsan túladok, aukcióra is bocsájtottam már néhány tárgyat, könyvet. Régiséget még soha nem vásároltam.  

A hátáron túli, Arad-közeli városban, a 14. árverésen, november 10-én, a 632 régi könyv mellett autogramokra, megíratlan, „postatiszta”, képeslapokra, sárguló újságlapokra is lehetett licitálni.

Ilyen és ehhez hasonló relikviákkal én is rendelkezem. Kényszerűségből szembesülök saját magammal. Ezek szerint még sem vagyok elhivatottan „fiókpucoló”, nagyvonalú rendcsináló. A papírok – betűket, képeket, rajzokat hordozó sárguló lapok – túlélték az évtizedek során gyakran megismétlődő „szelektáló” nekibuzdulásaimat.

Gyorsan átnézem fiókjaimat. Tudom, mit keresek, mégis nehezen kerülnek egymás mellé a kívánt tárgyak. ( Bosszantó ez a rengeteg fiókban megbúvó „kacat”.)

Végül az íróasztalomra kerül néhány írásos emlék: a Minorita Rendű Aradi NAGY GIMNASIUM Értesítője az 1852/53-as tanévre, egy kézzel írott jegyzőkönyv az Aradi Királyi Főgimnázium 1906-ban megejtett érettségi vizsgájáról, Burián János igazgató úrnak címzett meghívó Prohászka Ottokár Aradon tartott lelkigyakorlatára (1915). Ide illik az Aradi Romai Katolikus Főgimnázium Értesítője a megalakulását (1919) követő három tanévről. Megtartottam egy kétnyelvű „EHRENKARTE – TISZTELETJEGY”-et 1943-ból, ami Magyar Pécskára szól egy temesvári Festkonzertre – ünnepi hangversenyre. Van néhány Temesvárott kiadott Katholikus Munkás-om a zavaros háború előtti időkből, két tucat JÓBARÁT példányom is.

Azt hiszem unikumnak tekinthető egy Iparigazolvány, amit Arad sz. kir. város főkapitánya  állított ki 1919. január hó 12-én, majd december 19-én, a megkívánt bélyegilleték „lerovását” igazolta. Az impériumváltozásnak ezen az iraton még nyoma sincs.

Nem tudom, hogyan került hozzám a M. kir. belügyminiszter 6-os számot viselő fényképes Igazolványa, amit 1915. évi október hó 4-én állítottak ki  „nagyméltóságú gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök úr” részére. Ez az igazolvány feljogosítja a főpásztort „a külső hadműveleti terület határvonalainak az átlépésére”.

Vajon hányan őrizték meg az aradi „Zárda” egykori bentlakói közül a nyomtatott „Felvételi feltételek” lapot. Az évet nem tudom meghatározni, de a száz- és tízezres összegek szereplése a második világháború utáni első évekre utal. Nem akarom bántani semmilyen formában az aradi Notre Dame-nővéreket, de való igaz, mind pénzben, mind terményekben igencsak „igényesek” voltak elvárásaik. Aprólékosság és pedantéria jellemezte a tanulók öltözékéhez tartozó ruhadarabok felsorolását.

Lehet, voltak tanulok, akik tandíjmentességet és ingyenes ellátást élveztek, akkor találok mentséget a feltüntetett, elképesztő mennyiségekre. Különben, bő hat évtized távlatából vizsgálódva is, tanácstalan vagyok.

Van egy kedves, könnyed (frivol) írásos emlékem is. Őrzöm a budapesti ROYAL ORFEUM műsorfüzetét. (Ára 20 fillér.) Sok benne a reklám, a hirdetés. Akkor éppen az „EZERJÓ” (Harmath Imre – Brodszky Miklós) című operett betétdalai voltak divatosak, Rökk Marika, Szokolay Olly, Simon Marcsa, Kertész Gábor, Sarkadi Aladár, Gyergyay István voltak a közönség kedvencei. A zenekart Fényes Szabolcs vezényelte.

 Az évet nem sikerült azonosítanom, de a szórakozás és minden más árát akkor már (még) erős pengőben számították.

Egy valódi platina korona 30 pengőbe került, a 22 karátos arany csak 16-ba. Egy gyökérkezeléses fogtömés ára 6 P volt.

A Márki-, Lakatos-, Némethy-, Barabás-könyveket most elő sem veszem, ezek igazi értékek. Más kategória!  

   Az egyik fiók mélyén egy dobozban találom meg egykori „legendáshírű” gombfoci csapatomat.

Ezt a csapatot 1942-ben esztergályozták „ki” és ragasztották „össze”. Emlékszem, ennek az évnek az őszén, első gimnazista koromban, Kispest néven lépett először pályára.

Miért pont a Kispest?

Ha egyszer Aradon is lenne egy aukció?

Meddig? Miért őrizzem ezeket a holmikat? Részben vagy egészében (?), feleslegesek.

Aukcióra?

Aligha kellenének.

Ha mégis? Itt Aradon? Meg kellene próbálni!

Van néhány barátom, ismerősöm, akiknél nem véletlenszerűen gyűltek össze az enyémnél sokkal értékesebb, fontosabb relikviák. Érdemes lenne azokat tovább gazdagítani. Másrészt vannak családok, ahol nem hiába vizsgálnák át a fiókokat, találnának benne aradi, vagy általános értelemben vett „értékeket”, olyanokat, amelyeknek eddig nem tulajdonítottak jelentőséget.

Elhessegetem naiv gondolataimat. Nem komplikálom én az életemet. Van elég fiókom, a tárgyak nem kérnek enni.   

Majd (?), valakinek ajándékba (örökbe) hagyom.

Néhány fölösleges dolgot azért ki kellene már dobnom.

Majd legközelebb.

Ki a megmondhatója annak, miféle gócok vannak még agyunk két féltekéjében?