Klaus Iohannis államelnök hétfőn megkezdte dél-koreai hivatalos látogatását. Az államfő koszorút helyezett el a szöuli nemzeti temetőben, ahol a hazájukért életüket adó emberek nyugszanak. Látogatásának első napján a román államfő ellátogat a demilitarizált övezetbe is. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására tesz hétfőtől szerdáig hivatalos látogatást az ázsiai országban. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a látogatás célja a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítése. Tizenhat év után ez az első román államelnöki szintű látogatás a Koreai Köztársaságban – derül ki a közleményből. Jun Szogjol elnök kedden fogadja a román államfőt. A látogatás során aláírják a Románia és a Koreai Köztársaság stratégiai partnerségének megerősítéséről szóló közös nyilatkozatot, amely meghatározza a két fél együttműködésének fő irányait a következő tíz évre. Ezen kívül több, a kétoldalú együttműködés elmélyítését szolgáló dokumentumot is elfogadnak olyan területeken, mint a védelem, atomenergia, külkereskedelmi beruházások, katasztrófaelhárítás, kultúra, média, ifjúságot érintő ügyek és a sport. Iohannis szerdán ellátogat a Doosan Enerbility termelési komplexumba, ahol a megújuló energia és a kis moduláris reaktorok (SMR) lehetőségeiről fog tárgyalni.
(Forrás: Agerpres)
Hozzászólások