Mindszenthy József* (1892–1975)

Magyarországon, a keresztény, ún. történelmi egyházak a kiegyezés és a századforduló aránylag csendes, békés fejlődést jelentő évei után, az első világháború, majd az ezt követő Tanácsköztársaság és a trianoni katasztrófa éveit sínylették meg. Ami rossz volt az országnak, rossz volt az Egyháznak és fordítva. 

A háború éveiben az egyház hivatalosan az uralkodói ház mellett állt, békére való felszólításaival azonban nem lett népszerű politikai, katonai berkekben. 1919-ben a Tanácsköztársaság nyíltan ateista politikája nyomán államosították az egyházi iskolákat és az egyházi vagyont, a hitoktatást megszüntették. Trianon, az ország feldarabolásával, az egyházmegyék és püspökségek életében is káoszt teremtett, a hívők nagy része határokon kívülre került, az egyházi vagyon egy nagy része is elveszett. Az 1920–1945 közötti Horthy-korszak valamennyire stabilizálta a helyzetet, a hitoktatás továbbra is fontos szerepet játszott az iskolákban, a hívők egyház iránti érdeklődése is megélénkült, a szociális és karitatív tevékenység felerősödött, az 1938-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus az ország tekintélyét növelte. A politika jobbratolódása és a nemzetiszocializmus térhódítása valamennyire megváltoztatták a helyzetet. A növekedő antiszemitizmus nyomán létrejött zsidótörvényeket aggodalommal figyelték az egyház vezetői, és ezek ellen a negyvenes évek elejétől már fel is szólalnak. A deportálási időkben mind protestáns, mind katolikus részről jelentős embermentési akciók történtek. A 45 utáni idők reményteljesen kezdődnek, de a kommunista teljhatalom végül is egy negyven évig tartó nehéz korszakot hozott a magyar keresztény egyházak életében. Államosítás minden területen, egyházi vezetők eltávolítása, kierőszakolt kompromisszumok, ún. békepapok beszervezése és még sok-sok egyházellenes intézkedés jellemezte ezt az időszakot. A nagy egyházak vezetői, mint Ravasz László református püspök, vagy a katolikus bíboros, Mindszenthy József tiltakozásai hiábavalók, sőt csak olaj a tűzre, a megtorlás következik.  Magyarország hercegprímását, 1945. augusztus 16. óta esztergomi érseket, a kommunisták 1948 karácsonyának második napján letartóztatták, és ezt követte a magyar történelem egyik legszégyenteljesebb kirakatpere, az 1949-es Mindszenthy-per.

      Mindszenthy 1892. március 29-én született Csehmindszenten, születési neve Pehm Jószef. 1903 és 1911 között Szombathelyen elvégezte a középiskolát, ugyanitt papneveldében folytatta tanulmányait, 1915-ben pappá szentelték. Dolgozott mint káplán, majd Zalaegerszegen hittant tanít. 1919-ben a Tanácsköztársaság ideje alatt letartóztatták és visszarendelték szülőfalújába. A helyzet normalizálódása után Zalaegerszegen dolgozik, templomokat, kolostort, szülőotthont, tanítóképzőt teremtett, szervezési tehetsége bámulatos és hiterősítő munkája példaadó. A húszas és harmincas években Zala megye katolikus közösségének életében templomépítéssel, a katolikus közösségek megszervezésével, a keresztény erkölcs tanításával és a politikai élet területén elért eredményeivel hihetetlen munkát végzett és országszerte megbecsülést biztosított nevének. A már ismert és tapasztalt kommunista veszély mellett, a közelgő németes nemzetiszocialista veszélyt is felismerte és ennek ellensúlyozására a keresztény-nemzeti érdekeket védő politikai iránynak lesz támogatója. XII. Pius pápa 1944-ben esztergomi püspökké nevezte ki. Több püspöktársával 1944 nyarán tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen és 1944 őszén kérte az akkori kormányzatot, hogy az ország nyugati részét kíméljék meg a felesleges harcoktól, mert ez a háború tulajdonképpen nem a magyarság háborúja. A nyilasok letartóztatással válaszoltak, előbb Veszprémben, majd Sopronkőhidán tartották fogva, 1945 áprilisában szabadult.

A háború után kezdődött Mindszenthy második, legnehezebb életszakasza. A kezdeti hónapokban a háború okozta anyagi és erkölcsi károk helyrehozásán fáradozott, majd a püspöki kar közös körlevelének megfogalmazásában tevékenykedett, melyben felszólítják a hívőket, hogy csak olyan pártokra szavazzanak, melynek programja összeegyeztethető a magyar keresztény szellemmel. További munkájában új plébániákat, új iskolákat alapít, élete egy örökös tevékenykedés a magyar keresztények, az egész ország életének megjavítására. 1945 augusztusában nevezi ki a pápa Esztergom érsekévé, a kinevezési pápai bulla 1945 októberében érkezett Magyarországra. Mindszenty 1946 februárjában jelent meg Rómában, ahol a Szent Péter-bazilikában bíborossá szentelték.

Ezek persze csak szürke adatok, a tragédiát, ami ez után következett, nagyon nehéz szavakban ecsetelni. A rendszer el akarta tüntetni az egyházat, a marxizmus eszméje alapjában ateista, nem tűrhette a szerintük félrevezető szándékú, „idealista”, maradi, polgári gondolkodás, egyházi köntösbe öltözött jelenlétét.

A protestáns egyházak éléről eltávolították a régi vezetőket, az újak valamelyest behódoltak az új kormányzati rendszernek, a katolikus egyház „megtörésének” legsikeresebb lépését Mindszenthy eltávolításával kezdték. A megfelelő alkalom 1948-ban jött el, amikor Mindszenthy erélyesen tiltakozott bizonyos népi demokratikus „reformok” bevezetése, elsősorban az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 decemberében letartóztatták és 1949-ben bíróság elé állították.

A mai idősebb generáció, akkoriban még fiatalemberek, csak a Szabad Európa Rádió adásaiból tudtunk meg részleteket a szégyenteljes eseményről. A „reflektor” adás akkori szerzője, a hírhedt Gallicus, polgári nevén Mikes Imre, minden, a kommunisták által elkövetett aljasságról tájékoztatta a világ magyarságát. Jegyzetei, ha néha túlzásokat is tartalmaztak, felejthetetlenek maradnak számunkra. Az akkori helyzetre jellemző Rákosi Mátyás 1948 szeptemberében elhangzott nyilatkozata, melyben bejelenti az ún. „türelemi politika” felszámolását. Ebből ragad ki Mikes részleteket, és ezt szeretném most itt idézni. „Száz és száz községre, ezer és ezer szervezetre kiterjedő népmozgalom spontán követeli, hogy változtassunk eddigi politikánkon a katolikus egyház reakciós és fasiszta vezetőivel, elsősorban Mindszenthyvel szemben. Annak a türelemi politikának, mely elnézőbben kezelte a bíbornoki talárban garázdálkodó kémeket, árulókat, valutacsempészeket, a Habsburgok visszahívóit, a régi reakciós rend híveit, ennek a politikának vége. A kíméleti idő a reakció ezen utolsó csapatával szemben lejárt.” Így beszélt Rákosi 1948. szeptember 27-én, és rá három hónapra Mindszenthy az ÁVH börtönében raboskodott. A kirakatper során, 1949 februárjában mindent ráolvastak, amit már Rákosi olyan „szépen” szeptemberben megfogalmazott. A kém, áruló, a Habsburgok ügynöke; a hazaáruló Mindszenthy Józsefet a magyar népbíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. Ma élő fiatal olvasóim bizonyára csodálkozva olvassák ezeket a sorokat, és sokan feltehetik a kérdést, miért nem tiltakozott a keresztény világ az ellen, hogy a pápa által kinevezett bíborost, a magyar katolikus egyház fejét, csak úgy egyszerűen, koholt vádak alapján bebörtönözzék. Hát persze, hogy tiltakozott, úgy, ahogy az ilyen tiltakozások általában elhangzottak, langyosan, erőtlenül és csak szavakkal, nem tettekkel. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése megbélyegezte a magyar kormány eljárását, a pápa megdöbbent, a világsajtó szenzációként kezelte az ügyet, egy ideig aztán nagy csend következett. Mindszenthyt, ha nem is felejtette el világ, de kiszabadítani senki nem tudta. Hat év után, a 63 éves testben és lélekben meggyötört pap egészségi állapota rosszra fordult, „jóindulattal” celláját egy magánházzal cserélték fel, itt őrizték 1956 októberéig. A forradalom alatt „biztos” helyre akarták hurcolni a pribékek, de forradalmi katonák kiszabadították. A forradalom bukása után az amerikai követségen kért menedékjogot. Előtte még, az utolsó szabad órákban, 1956. november 3-án a felszabadított Magyar Rádióban beszédet intéz a magyar néphez, kiáll a nemzeti szabadságharc mellett és reményteljesen beszél egy szabad, demokratikus magyar jövőről. Másnap a szovjet tankok minden reményt elsepertek, Mindszenthy 15 évet (!) töltött Budapesten az amerikai követségen, megírta emlékiratait. Ezalatt a másfél évtized alatt nem változott sokat a Kádár-rezsim  csökönyös kommunista politikája, nem teljesítette Mindszenthy azon kérését, hogy járuljon hozzá az egyházellenes intézkedések megszüntetéséhez és valamelyest normalizálja a katolikus egyház életét. Mindszenthyt végső fokon maga a Vatikán is elárulta, mert teljesítette a magyar kormány azon követelését, hogy Mindszenthy a Vatikánba való átköltözése esetén ne nyilatkozzon peréről, fogságáról, a magyar politikáról, egyszóval hallgasson. VI. Pál kérésére a bíboros 1971-ben Rómába utazott. Gondolom, nem érezte nagyon jól magát a pápai környezetben és 1971. október 23-án, a magyar forradalom 15 éves évfordulóján Bécsbe távozott és itt élt a bécsi Pázmáneum épületében 1975. május 6-án bekövetkezett haláláig.

Az utolsó pár évben is teljes odaadással dolgozott, elsősorban a szétszóródott magyarság keresztény hitében való megerősítéséért. Utazásokat végzett Dél-Amerikába, Afrikába, az Egyesül Államokba, Ausztráliába, ahol a magyarság hihetetlen lelkesedéssel fogadta, mindenütt tisztelettel és csodálattal fogadták. A másik, utolsó szégyenteljes esemény életében mikor 1973-ban VI. Pál levélben kérte, hogy mondjon le érseki tisztségéről, amit Mindszenthy kezdetben visszautasított, de végül fejet hajtott a pápai határozatnak (a vatikáni diplomácia akaratának), melynek alapján az esztergomi érseki széket szabaddá nyilvánították. Lehet, hogy sokan másképpen gondolkodnak, de az én véleményem szerint, ez a lépés a Vatikán nagy veresége volt az agyafúrt kommunista politika ellenében.

Mindszenthy bíborost, utolsó akarata alapján, először az ausztriai máriacelli templomban temették el. Gyönyörű sírkő díszítette nyughelyét és hosszú évekig az egész világ magyarságának a zarándokhelye lett. 1991-ben ünnepélyesen hazahozták és az esztergomi Bazilika kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Mindszenthy József a XX. század szörnyű történelmi forgatagában, az őskeresztények mártírságához hasonlóan egy pillanatra sem rendült meg hitében, és végig helytállt a keresztény eszmék, de nem utolsósorban a magyar nemzet igazságos ügyének szolgálatában. Tisztelete az egész keresztény Európában, de az egész keresztény világon, örökké megmarad...

*Részlet Hollai Hehs Ottó Szent Istvántól Polgár Juditig – A magyar szellem 101 kiválósága című kötetéből