Új-régi tanügyminiszter

Iohannis államfő kissé vacillált, „kicsit tovább eltart majd”, mondta, arra hivatkozva, hogy egy korábbi beszélgetésük alkalmával Andronescu azt mondta: nem kíván oktatási miniszter lenni, mert nem látja jónak a helyzetet. 

Hát, ami igaz, igaz, nem jó Románia oktatásügyi helyzete.

Amit abból a nézőpontból is meg lehet közelíteni, hogy tehetséges román gyerekek bizonyos nemzetközi olimpiákról idén (meg előző években is) értékes díjakkal, arany-, ezüst- és bronzérmekkel tértek haza, ami azt sugallná a közvélemény felé, hogy nálunk az oktatás tekintetében minden rendben van, ha ilyen kiemelkedő tehetségekkel rendelkezünk. (És valóban vannak ilyen tehetségeink.) Egy nemzeti oktatásügyet azonban nem az átlag alapján ítélnek meg, hanem aszerint, hogy az általános vagy középiskola, netán egyetem elvégzése után egy szélesebb (európai vagy világ-) közvélemény hogyan, miként értékeli egy ország oktatásügyének teljesítményét. 

Köztudott (vagy mégsem?), hogy az egyesült államokbeli Princeton, Harvard, Yale, az angliai Cambridge, Oxford stb. egyetemeinek végzősei „megcsinált emberek”, azaz eleve „befutottak” más intézmények végzőseivel szemben. 

Aprópénzre váltva egyáltalán nem biztos, hogy ez a sorrend megáll, de a közvélemény, a világ így könyveli, következésképp így is fogadja el.

A román oktatásügy e tekintetben, általában, sajnos, messze áll a világszínvonaltól és elismertségtől, kiemelkedő tehetségeinek kiemelkedő teljesítményei ellenére. 

A mai oktatásügyi miniszternek (talán huszon-valahányadik 1989 óta) azt kellene elérnie, hogy Románia közoktatása–nyilván hatalmas erőfeszítések révén – felzárkózzon legalább az európai (EU-s) átlaghoz, ha nem éppen fölé. 

A miniszter asszony, ha jól tudom, negyedik mandátumát tölti e funkcióban, és mindmáig nem írta be nevét igazán figyelemre méltó teljesítményekkel. 

Pillanatnyilag azonban jobb választásnak tűnik azokhoz képest, akiknek nála is kevesebb elképzelése van a hazai oktatásügy megreformálásáról. (telki)