A Fekete Péterrel nyitott a Kamaraszínház

Március 12-én és 13-án új évad kezdődött az Aradi Kamaraszínházban – a két dátum is mutatja az idei újdonságot, hogy a nagyszínházban játszott „nagyprodukciók” kétszer is színre kerülnek az eddigi egy helyett.

Tapasztó Ernő és Bognár Levente alpolgármester rövid bevezető beszédei után az új – tavaszi–őszi – évadot operett nyitotta, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában.

Ismerem a Fekete Péter nevű, gyermekeknek való kártyajátékot (büntetést kap, aki az ominózus lappal marad), a neves cseh rendező, Milos Forman ilyen című filmjét is (bár az egy kicsit más), de nem tudom, honnan származhat az, hogy Fekete Péternek legalább három balkeze van, s minden, amihez hozzányúl, az rögtön elromlik, megbukik, tönkremegy. Erről a figuráról kapta a nevét az 1943-ban bemutatott operett, amelynek szövegét (a mai néző számára kevéssé ismert) Somogyi Gyula és Zágon István írta. A zenéjét Eisemann Mihály szerezte: egészen biztos, hogy az idősebb nemzedék többsége hallotta, felismeri, netán dúdolta is dalait. A vén budai hársfák, a János, legyen fenn a János hegyen, a Jaj de jó a habos sütemény, az Egy csók és más semmi, a Jöjjön ki Óbudára, a Hallod-e Rozika te, a Hosszú az éjszaka kezdetűeket, hogy tényleg csak néhányat említsünk a jó hatvan éve elhunyt szerzőtől. (Fért bőven dal a mintegy húsz operettjébe, jó tucatnyi filmzenéjébe.) Aki először látja a Fekete Pétert, csodálkozik, hogy né te, ez, meg a másik, többedik közismert nóta is ebben van?

A szatmáriak előadása nem keltett csalódást, sőt – egy színházi szakértő barátommal egyetértve – azt mondanám: kicsit tán többet is kaptam a vártnál. Tudom ugyanis, hogy egy vidéki magyar társulatban (nálunk minden társulat vidéki, a szó földrajzi értelmében) nem minden prózai színész Caruso- vagy Callas-hangú, a közönség azonban igényli a zenés játékot, az operettet, csinálni kell tehát. A Fekete Péterben mindenki jól (vagy egy árnyalattal rosszabbul) elboldogul énekes szerepével, és végül a népes, 17 tagú csapat megérdemelten kapja az elismerő vastapsot.  

Miről is szólhatna másról A „kis ügyefogyottról” elnevezett, Franciaországba ültetett cselekményű zenés játék, mint a szerelemről? Itt egyenesen két pár – nyilván némi nehézség árán nyélbeütött – frigyéről van szó. Van a játékban szigorú, eleinte csak a pénzt hajhászó, ám a szerelemben megnemesedő főnök, jelentéktelen (majd rút kiskacsából hattyúvá vedlő) titkárnő, nevetséges politikus, színészi álmokat dédelgető, elkényeztetett gazdag lány, meg persze Fekete Péter, akinek balszerencséjére az élelmes főnök egyenesen részvénytársaságot alapozna. Bonyolódnak, de nem nagyon, a dolgok, hogy aztán az operett szabályai szerint minden szépen és jól elrendeződjön. Közben-közben olyan slágerek hangzanak el (négytagú élő zenekar kísér!), mint a Fekete Péter öcsém, Holdvilágos éjszakán, Lesz maga juszt is az enyém, Szerelemhez (sőt: operetthez, éneklik a szatmáriak) nem kell szépség, Egy kis édes félhomályban, Bőg a tehén stb., és hát a táncról sem feledkeznek meg.

A produkció rendezője Bessenyei István, díszletét Fornvald Gréti m. v. jelmezeit Szabó Anna tervezte, a főbb szerepekben Bodea Tibort (Fekete Péter), a Kányádi Szilárdot (a főnök), Kovács Nikolettet (titkárnő), Laczkó Teklát (Colette) láthattuk.