A gyermek mind csillogó szemű, mind szép és mind jó

Beszélgetés HAÁZ SÁNDOR karnaggyal 

Igazi karácsonyi ajándékként érkezett Dévára, Böjte Csaba atya és fr. Főcze Bonaventúra plébános meghívására a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A másfélszáz gyermek csodálatos zenei élménnyel ajándékozta meg közönségét karácsony küszöbén a dévai Szent Antal-plébániatemplomban. Karvezetőjük, a filharmónia alapítója, Haáz Sándor nem csupán előadás közben sugárzott biztatást, szeretetet a gyermekek, a közönség felé, de a koncertet követően is örömmel köszöntötte mindazokat, akik akár hajdani diákként, akár felnőttként találkoztak a Gyermekfilharmóniával. És nagy örömmel mesélt a „fili” jenéről, múltjáról, jövőjéről.

– A bő órányi előadás alatt a gyermekek térben és időben is végigvezettek a Kárpát-medence csodálatos dallamvilágán. Hogyan állt össze ez a mai műsor?

– Az adventi műsorunk ilyen különleges. Ha csak karácsonyi vagy adventi repertoárral jönnénk, akkor a közönség nem ismerné meg a gyermekfilharmónia igazi énjét, a népdalfeldolgozásokat és a tréfás poénos hangszerelésben, kórusban, szövegben, énekben rejlő lehetőségeit. Úgyhogy a mai koncertünk első harmada pont ezekből a művekből merített, egész köteggel hoztunk történelmi dalainkból, népdalfeldolgozásainkból. Mert a lengyel indíttatású énekek vagy a báránykás énekek valóban elmondják, hogy a filiben milyen hangszer- vagy éneklési lehetőségek rejlenek. A második és harmadik harmadban már karácsonyi és adventi énekek voltak, először a magyar karácsonyi dalokból válogattunk, utána más népek karácsonyi énekeiből idegen nyelven énekelünk, ami szintén nagyon adrenalin dús. Szeretik a gyermekek az idegen nyelveknek a zöngéit. Igényesek, utána is néznek, hogy pontosan miről szól, képesek megtanulni kívülről, boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal. Ma nem énekeltük el, de van egy hihetetlenül nehéz szövegű lengyel énekünk, a Bárkadal és kívülről énekelik negyedik-ötödik osztályosok is. Igaz értelmeztük is a szövegét, úgyhogy vannak szavak, amiket pontosan tudnak, hogy mit jelent, és hogyan kell kiejteni. De én csodálom, hogy milyen memóriájú gyermekek. Nem tudom a számítógép teszi-e, de szerintem az anyjuk s az apjuk elsősorban. Tehát a családból jön az, hogy jó a gyermek és a pedagógustól, a társdalomtól.

– A koncertet megelőzően Böjte Csaba atya köszöntötte a Gyermekfilharmóniát és Önt, mint ennek a csodálatos megvalósításnak a lelkét, és azért fohászkodott, hogy bárcsak több ilyen elhivatott zenetanár, pedagógus  teremne Erdélyben, itt a mi vidékünkön is. Miből táplálkozik ez a hivatástudat?

–  Szerencsés ember vagyok. Elsősorban a szüleimmel, családommal, nagymamámmal, akiknek az életútja és életvitele alapján kisgyerekkorom óta néptanító akartam lenni, vagy valamilyen tanító. Pedagógusi pályára indítottak elképesztően jó tanárokkal. Marosvásárhelyen egy olyan iskolát kaptam, amellyel erősen felvértezve érkeztem Szentegyházasfaluba. 1978 óta vagyok zenetanár. Az elején földrajzot is tanítottam, meg kézimunkát. De aztán kialakult fél katedrával a pionírházban, most Cimbora Tanulók Háza, másik fél lábam azóta is maradt  az iskolában. A Mártonffy János iskola címzetes zenetanára vagyok, 44 éve. Itt van sajnos a számvetés, és nyugdíj meg egyebek kora, de pillanatnyilag a gyermekfilharmónia egy olyan önszerveződő történet, hogy amíg egészséggel bírom, nem igazán látom értelmét, hogy félreálljak. Még nem fáradtam annyira bele, hogy nyugdíjba akarjak menni. És ezt örömmel mondom itt, Déván egy teltházas koncert után, amelyben elképesztően egymásra találtunk a szórvány és a tömbszékely, a repertoár és a közönség, szóval ez egy nagyon szép este volt, hogy már ezért is megérte vállalni és végigcsinálni ezt a negyvenegynéhány évet.

– A Szentegyházi Gyermekfilharmónia ma már nagy népszerűségnek és szakmai elismerésnek örvend. Egyre több külföldi fellépésre hívják Kanadától, Svédországig. Hogyan kezdődött ez a történet?

– A Gyermekfilharmónia 1982 májusában muzsikált először egy iskolai ünnepélyen. Az igazgató túl soknak talált három kórust, és két furulya együttest és vonószenekart és fúvószenekart és mit tudom én még mi mindenfélét. Azt mondta, rakjam össze egy halomba az egészet, s egy művet adjunk elő, mert nincs annyi idő, hogy órákig hallgassák a szerzeményeimet. És abból a fúvós, vonós, kórusok egyvelegéből egy Beethoven Örömóda mentén született meg a Gyermekfilharmónia 1982 májusában. Június 4-én volt az első hivatalos fellépésünk, de májusban már próbálgattuk, hogyan lehet egyáltalán ennyi gyermeket felállítani-ültetni a  színpadra. És az az első lépés annyira jól sikerült, hogy azóta is tart. A nagy közönségsiker, a szülők bámulata vitt rá arra, hogy még egy évet próbálgassam a gyermekfili hangzását, és így a 83-as tavaszi Megéneklünk Románia Fesztivál aranyérmes díjazottjai lettünk. És az már kötelezett, már nem lehetett abbahagyni. A szakma, a zenetanárok meg egyáltalán a tanügy felfigyelt arra, hogy egy egyszerű vidéki iskolában létre lehet hozni egy ilyen hangzásvilágot, egy ilyen fegyelmet, és az az első díj egy pár olyan vállalást és kötelességet rótt a nyakamba, amit mai napig sem tudtam letenni. Köteleznek azok a vállalások, amiket akkor tettem. Elsősorban az igazgatómnak, apáméknak, magamnak. Megvannak a hátrányai is. Az egészségem az mégsem bírja éppen olyan fáinul, de teszünk róla, hogy ne legyen probléma.

– Manapság gyakran hallani, hogy a gyermekek legszívesebben csak a számítógép előtt ülnek. Nem könnyű bármire is rábírni őket. De a mai előadáson olyan öröm ült a kis előadók arcán, hogy nyilvánvalóan látszott, szívből énekelnek, örömmel vesznek részt a gyermekfilharmónia munkájában. Hogyan lehet ezt elérni?

– Érdekes, hogy ezek a turnék mennyire megerősítik őket abban, amiben én is meg vagyok erősödve, hogy ez egy misszió amit csinálunk, egy vállalás, amivel bebizonyítjuk a közönségnek, hogy a gyermek jól kezelhető, a gyermek mind csillogó szemű, és mind szép. És ezt a vállalást nem szabad ásítozással és bohóckodással elrontani. Tehát a gyermekek tudatában vannak annak, hogy ők most a jelképei egy népnek, egy kisebbségnek egy ország bizonyos térségének, és ezt nagyon szépen, becsülettel és tiszta szívvel viselik, és végzik a vele járó feladatot. Ez engem is valósággal röpít. Mind a szólisták munkája, mind a hangszeresek hozzáállása óriási élmény nekem. Pedig már negyven éve vezényelem ezt az egészet, és tényleg a könyökömön kéne kijöjjön, de nekem az a szerencsém, hogy évente 20-25 gyermek változik, hiszen mennek el a nagyok, jönnek a kicsik, és így mindig új és friss csodálkozó szemeket és csengő hangokat ad a Jóisten a kezem alá. Ezáltal elvileg mindig újra lehet fiatalodni ahhoz a feladathoz, amit valamikor elkezdtem. Élvezetes ez az újrateremtődés is, és gondolkoztam rajta, hogyan lesz, amikor ilyen szép és ilyen jó gyermekeim nem lesznek. De írtam naplót, ezelőtt 25 évvel és pont ezeket írtam le, hogy lehet, ez az utolsó vezénylés, mert ilyen gyermekeket én többet nem tudok előszedni. 25-30 éve! Ötévenként tartunk egy nagy számvetést. Volt Fili-5, Fili-10, Fili-15, -25, -35, most a fili 40-re készülünk nagy bedobással, május első hétvégéjére. Akkor egy olyan számvetés lesz az egész ünnepségsorozat, amelyikben az első tíz év generációját szeretném meghallgatni, a második tíz évet, a 2000-ig ellevőket, aztán a 2010-ig szereplőket, és végül a 2010-től 2020-ig szereplő hajdani filiseket, akikkel voltunk Kanadában, Svédországban is. Az utóbbi időben ilyen szerencsések voltunk. Meg ilyen hiány lett ebből a fajta életérzésből, hogy egyre nagyobb szintű meghívások és egyre nagyobb sikerek övezték a létünket. És természetesen ez a gyermeket is stimulálja, nekiáll dolgozni, még többet gyakorolni, egyre igényesebb hangszereseink vannak. Nálunk nincs zeneiskola, a tanulóház zeneterme az ahol ez a fúvós és vonós társaság futószalagra lett téve, és inas szinten haladnak, egy kicsi gyermek egy nagy mellett. A fúvósok is párban vannak. Egy idősebb mellett az inas. Az idős is inasként kezdte ezelőtt 6-7 évvel, és ez az újratermelődés nagy ötlete bevált, működik. Van kicsi fúvós és filis fúvós, ők már majdnem hibátlanul tudnak muzsikálni. A kicsik még csetlenek, botlanak, de hát tudják, hogy így lesznek nagyok, ha kitartóan csinálják. A mostani társaságom is olyan, hogy szomorúan nézem, hogy ezek sajnos el fognak menni. Ugyanakkor kíváncsian be-bekukkantok az óvodába, az elemibe, hogy hadd lám, van-e még szerencsém jó gyermekekhez. És el kell hencegnem, hogy van. Nagyon jó gyermekek jönnek a következő generációkban is. És ami az egésznek nagyon előnyös helyzete, hogy valamikor 25-30 évvel ezelőtt a szüleik voltak a fili alapgerince, tehát valahol a filis szülők saját magukat reinkarnálják. Ezért is nem változtatom nagyon az egész műsort, hogy otthon a szülők bele is szólhassanak a gyermek gyakorlásába, vagy akár az anya otthon a leányának énekli ezeket az énekeket, és akkor nekem fele annyi dolgom van, mert szöveget, dallamot már tud, csak csiszolni kell. Tehát ennek a 40 évnek sok az áldása. És ajánlom mindenkinek, maradjon helyben, mert ilyenfajta előnyeit fogja megtapasztalni.