A nagyrahivatott

Október 5-én este az aradi nagyszínházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott c. drámáját mutatta be a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület és az Aradi Kamaraszínház az Aradi Magyar Napok keretében. Nagy és teljesen megérdemelt sikerrel.

Hogy is írta Ady? „Tüzes trónon őt elégetétek, / de szellemét a tűz nem égeté meg”. Ismerős, ugye?

A vitézsége miatt (kis)nemességre emelt Dózsa (Székely) Györgyről van szó, akit Temesváron, szörnyű kínzások közepette végeztek ki 1514-ben. Őt inkább ismeri az átlagos történelmi műveltségű ember, mint azt, aki Dózsát beemelte a magyar történelembe: Bakócz Tamás bíborost, esztergomi érseket, aki (egyetlenként a magyar főpapok közül) kis híján pápa lett. Az átlagember alig tud többet róla, mint hogy a dúsgazdag (bár alacsony sorból – a mai, romániai Szatmár megyei Erdődről származott, és felemelkedett) magyar főpap arannyal alaposan megpakolva indult 1513-ban, II. Gyula halálát követően Rómába a pápaválasztásra, majd bukott jelöltként, csalódottan, kelletlenül, de az új „pontifex maximus” felhatalmazott legátusaként érkezett vissza Magyarországra, hogy megszervezze a törökök elleni újabb keresztes hadjáratot.

Tizenkét esztendővel a nagy nemzeti tragédia, a magyarság tekintélyes részét másfél évszázados muzulmán megszállás, hatalom alá rendelő Mohács előtt járunk.

Tóth-Máthé Miklós (a hazai, romániai közönség által talán kevésbé ismert, bár számos – bemutatott – színpadi művel, regénnyel, novellás- és verseskötettel jelentkezett, 80. évében járó színész-író) remek drámája Bakócz érseknek állít emléket. Mélyen érző, hazája sorsának, jövőjének elkötelezett embert jelenít meg, bízvást mondhatjuk: átértékeli, új megvilágításba helyezi a történelemkönyvekben sematikusan ábrázolt személyiséget.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem írói teljesítményét, azt mondanám: bravúrosan, szem előtt tartva, hogy az 1514. évi keresztes hadjáratot sok történész (nem alaptalanul) a mohácsi tragédia előjátékaként kezeli.

A bíboros érsek (pápa által sugallt, a törökök megállítására vonatkozó) nemes szándékát, a keresztes hadak megszervezését a magyar főurak – önös érdekekből, attól való félelmükben, hogy a jobbágyok elhagyják és megműveletlenül hagyják földjeiket) minden eszközzel, megfélemlítéssel, erőszakkal, akár kínzással stb. igyekeznek megakadályozni. Ki tagadhatná, hogy a maguk érdekei szerint igazuk van? De a haza jövője szempontjából?

Az előadás kezdete előtt Bognár Levente aradi alpolgármester rövid és lényegre törő beszédében egyebek közt azt mondta: a darab aktuális. Igaza volt.

A Nagyrahivatott ugyan nem közvetlenül október 6-ról szól (évszázadokkal az 1848–49 előtti eseményeket tárgyal), de a magyarság legalább fél évezredes történelmének aktualitásairól: arról, hogy miként nyilvánul meg a társadalomban az alapvető, sorsdöntő kérdések iránti viszonyulás.  

Szép, felemelő, katarktikus élményben volt része azoknak, akik október 5-én este az Aradi Magyar Napok keretében megtartott előadáson részt vettek.

 ***

A darabot az esztergomi Várszínház ősbemutatója után láthatta az aradi közönség a Magyar Drámák Színházának csapatától, amely több magyarországi (egyebek között a Nemzeti és a József Attila Színházból verbuválódott) művészekkel – Horányi László (Bakócz Tamás), Ivaskovics Viktor (Ulászló), Szinovál Gyula (Dózsa György), Besztercei Attila (Zápolya János vajda), Kaszás Mihály (Bornemisza János budai várnagy), Benedek Gyula (Erdődi Péter püspök), Tarpai Viktória (Bakócz Katalin), Ponyt Tamás (Váradi Márton), Katalin  (Fekete Réka), Stubnya Béla (káplán, futár) lépett fel Aradon.

A díszlettervező, Ondraschek Péter egyszerűen, mondhatni zseniálisan oldotta meg feladatát: a budai királyi és az esztergomi érseki rezindencia (nagy kereszttel jelzett) trónusa, a cselekmény színhelyei végig azonosak voltak, csak attól váltak különbözővé, hogy ki tartózkodott a színhelyen.

Szép, felemelő színházi élményben volt részünk Aradon október 6. előestéjén. Kívánok az aradiaknak sok ehhez hasonlót!