Apa és fia lenyűgöző zenei párbeszéde

A zenében nincsenek határok, nincs nyelvi akadály, különösen akkor, ha a zenészek beszélnek nyelvünkön. Ez egy olyan pluszt ad, ami ha nem lenne, sem tűnne föl, de nélküle száraz lenne az élmény, melyet nyújtani tud a muzsikus hangszereivel.

Pénteken este igazi zenei csemegét, a fesztelen kikapcsolódás örömét tapasztalhatták meg, akik ellátogattak az Aradi Kamaraszínházba, hogy részt vegyenek az etnikai ihletésű szabadzenélés európai vándora, Miqueu Montanaro és fia, Baltazar zenei kalandjaiban.

Miqueu Montanaro zenei világa nem ismer határokat, gyökerei a provanszáli muzsikához kötik, szinte minden hangszeren játszik, szívesen lép fel mint dob-furulyás, mivel a dob és furulya az okcitán népzene jellegzetes hangszerkísérete.

Fiával, Baltazarral kiegészülve álltak, illetve ültek az aradi közönség elé, hogy emlékezetes két órát szerezzenek a jelenlévőknek – nemtől és kortól függetlenül.

Mique közvetlen stílusával, provanszi humorával, vicces sztorijaival hamar belopta magát az aradiak szívébe, fia hegedűn kísérte a harmonikán, ütősökön és fúvósokon egyaránt játszó apját. Dalaik többnyire a szerelemről, szabadságról szóltak, játszottak magyar és okcitán népdalt, tangót, keringőt stb.

Nyitottságuknak köszönhetően számos jól sikerült zenei improvizációt is hallhattunk, összességében egy intelligensen, igényességgel megalkotott zenei világ kerekedett ki az est folyamán.

A többszöri visszahívás, a szűnni nem akaró taps pedig azt mondta: kérünk még hasonló zenei élményt!