Arad megye szakrális köztéri emlékművei

Ujj János helytörténészArad megye szakrális köztéri emlékműveicímű kötetét mutatták be az aradi Kultúrpalotában vasárnap este megszervezett orgonaavató koncert alkalmából. A színes fotókkal illusztrált, az aradi Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatában napvilágot látott kötet rendkívül értékes, egyben hézagpótló kultúrtörténeti munka.

Amint a szerző az előszóban írja: „Az alföld e részének helytörténetét ismerők számára köztudott, hogy Nyugat-Európa települései az ókort lezáró nagy népvándorlások után a mienktől eltérő, sokkal békésebb történelmi körülmények között fejlődtek. Ott egész területrészeket évszázadokon keresztül nem háborgatták hódítók, kisebb fegyveres csetepatéktól eltekintve, mentesek maradtak a hatalmas pusztításoktól. Nem úgy a mi vidékünkön.

Ezért városunk, de egész régiónk sem büszkélkedhet ókori, középkori, reneszánsz köztéri emlékművekkel (szobrokkal, diadalívekkel), mint a kontinens nyugati fele. Az ókori szoborállítások időszakában ezt a vidéket a vándorló népek hullámai érintették, a reneszánsz virágzása idején pedig, több mint négy és fél évszázadon keresztül, a tatárok, törökök pusztították.

A középkorban az első köztéri szakrális emlékművek, a keresztek állítását a 8–9. századtól kezdte engedélyezni az egyház, Németország, Spanyolország, Franciaország területén a 13–14. században vált általánossá. A Kárpát-medencében az első kereszt állításáról Sopronban csak Kr. u. 1500-ból van tudomásunk.

Ha ennél korábban állítottak is emlékműveket, azok az alföldi vidékeket a 16–18. században szinte háromszáz éven keresztül feldúló fegyveres konfliktusok, az elhúzódó háborúk áldozatai lettek. (A szépirodalmi alkotásokban ezt a korszakot nevezik Erdély nagy romlásának.)

Köztudott, hogy a törökök vallásukból adódóan, sehol sem tűrték meg a köztéri szobrokat, az ember- és állatábrázolást ugyanis tiltja a mohamedán vallás. A hódítók az elfoglalt területeken a keresztény alkotások aranyozását leolvasztották, az ércszobrokat beolvasztották, a kőszobrokat összetörték. Ezek szinte nyomtalanul tűntek el történelmünkből. (A Budán feltárt gótikus szobortemető „kincsei” annak köszönhetik fennmaradásukat, hogy még a török hódoltság előtt szemétgödörbe kerültek.)

Az Erdélyi Fejedelemséget katonailag nem foglalta el az Oszmán Birodalom, közigazgatásilag nem lett török tartomány (pasaság), mint Magyarország középső területe és a Bánság. Ennek ellenére az erdélyi szobrászok, kőfaragók köztéri alkotásairól nem sokat tudunk, munkálkodásuk eredményei a faragott gótikus épületdíszeken, illetve síremlékeken, a szarkofágokon maradtak meg. (Lásd Kolozsváron a Szent Mihály-templomot, vagy egy-egy gót stílusú székesegyház oszlopain, oszlopfőin fennmaradt domborműveket, illetve a gyulafehérvári székesegyházban látható kőkoporsókat /tumbákat/).

…

Az bizonyos, hogy a törökök kiűzésekor Magyarország középső része, Partium, Bánság településeinek közterei üresek voltak. Az első köztéri alkotások a 17–18. században jelentek meg a nagyobb településeinken. Bíró József művészettörténész véleménye szerint „a barokk formáinak meghonosodásában, s első mestereinek a beköltözésében a katolikus egyház járt elöl, melynek vezetőire roppant felelősség hárul a hívek térítésén túl: templomok egész sorának felépítése vagy visszaszerzése, csarnokainak a római egyház szentjeivel való benépesítése, oltárok, oltárképek, szószékek, fogadalmi szobrok, temetői keresztek állítása.” (Erdély művészete, Budapest, é. n. 114–115.)

A barokk stílusú Szentháromság szobrok állításának divatja a bécsi császári udvartól indult, az uralkodó ilyen gesztussal mutatta ki a Mindenható iránti háláját a török legyőzéséért, a kereszténység diadaláért, Ausztria felemelkedéséért. Az ilyen emlékoszlopok mifelénk is a hála kifejezései.

…

A visszaszerzett területekre betelepített lakosság, elsősorban a birodalmi svábok és a felvidéki szlovákok is római katolikus vallásúak voltak, magukkal hozták a szülőhazájuk szokásait. Ennek köszönhető, hogy a többször is pusztító pestisjárványok elmúltával, avagy templomuk felépítését követően, az Úr iránti hálájukat egy-egy emlékmű-állítással is kifejezték. Így születtek meg a többségében ma is álló Szentháromság-szobrok, valamint a Bánság, illetve a templomok védőszentjének szentelt köztéri alkotások. Ugyancsak a hála, a buzgó vallásosság kifejezése volt az útkeresztezésekben, a forgalmasabb utak mentén, a kutak közelében elhelyezett, fából, kőből, fémlemezből készült keresztek is…” – olvasható Ujj János Arad megye szakrális köztéri emlékművei című, az Aradi Polgármesteri Hivatal és az Aradi Kulturális Központ támogatta, 146 színes fotóval illusztrált kultúrtörténeti mű előszavában. Nagy kár, hogy a színes fotók miatt költséges kiadványból elég keveset nyomtattak, a vasárnapi orgonaavató ünnepségen szinte minden példányt megvásároltak.

Éppen ezért, talán érdemes lenne az utánnyomáson is gondolkozni…