„Az a dolgom, hogy szép dalokat írjak, és jól játsszam azokat”

Július elején az aradi Flex Klubban nagy sikerű koncertet adott a magyar jazz és könnyűzenei élet egyik sokszínű, és meghatározó muzsikusának, Pély Barnának egyik formációja, a Pély Barna Trio, nemzetközi nevén B the First.

Pély Barnabás neve nem ismeretlen a zenei világban, a már több mint tíz éve megalakult magyarországi United együttes frontembere, emellett még duóban zenél Romhányi Áronnal, ugyanakkor Péterfi Attila basszusgitárossal és Kottler Ákos dobossal alkotják a Pély Barna Triót. Mindezek mellett Barnabás a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola dzsesszének-tanszék vezető tanára. Barna közvetlen személyisége, kisugárzása hatalmas energiákat képes megmozgatni, barátságos stílusával pillanatok alatt kapcsolatot teremt a közönséggel, és társaságában azonnal feloldódik mindenki.

A neves magyarországi zenésszel aradi koncertjük előtt a Flexben beszélgettünk.

– A United és a Pély Romhányi Duó mellett miért érezted szükségét egy újabb zenekarnak?

– Én nagyon szeretek alkalmazkodni zenésztársaimhoz, szeretem, ha együtt találunk ki új dolgokat, de mivel ezt tettem 20 éven keresztül, kellett valami új, valami más. Két évvel ezelőtt eljutottam arra a pontra, hogy szeretnék egy autokrata formációt, ami egyfajta kis királyságként működik, és mindig azok a dolgok történnek – nem ész nélkül –, amiket én szeretnék, és emiatt meg tudom tapasztalni azokat a dolgokat, amelyek kimaradtak az életemből. Értem ez alatt: ha döntesz valamit, és rossz döntést hoztál, akkor ki tudod javítani, de ha nem te hozod egyedül a döntést, sose lehetsz biztos benne, hogy döntésednek milyen ereje van, illetve mit hibáztál. Bízhatsz a többiekben, hihetsz bennük, de onnantól kezdve gyakorlatilag egy szekta része vagy, ami nem baj. Én szívesen vagyok a United pozitív üzenetű szektájában, de őszintén megmondom: ki akartam próbálni azt, hogy milyen, ha én vagyok a király egy formációban. Aztán végül is ilyen alkotmányos királysággá alakultunk, mert mindig megkérdezem társaimat is, de a végén nekik is, meg nekem is kényelmesebb, ha én döntök.

– Péterfi Attila basszusgitáron kísér, a doboknál Kottler Ákos. Miért éppen ők?

– Ez egy barátságon alapuló zenekar. A basszusgitárossal két évig együtt lógtunk, az viszont soha nem jutott eszünkbe, hogy együtt zenéljünk, pedig ő is professzionális basszusgitáros, szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet végezte. Egy alkalommal otthon gitározgattam, ott volt Attila is, megittunk néhány sört, beszélgettünk közben. Attila felfigyelt egyik saját számomra, ami iszonyatosan tetszett neki, és felajánlotta, hogy játszik alá basszusgitárt. Nagyon jól szólt együtt, már csak egy dobos hiányzott.

Ákossal is ismertük egymást, sokat lógtunk együtt, egyszer aztán, amikor éppen Pásztor Annával – azAnna and the Barbies frontemberével – zenélt. Akkor bevillant, hogy „Úristen, ez az én dobosom!”. Hát az óta játszunk mi ebben a felállásban. Miközben barátok vagyunk, kialakult egy nagyon szoros zenésztársi, kollegiális viszony.

– Egyfajta hiánypótló számodra a Pély Barna Trio?

– Először úgy tűnt, hogy csak nekem hiánypótló, de aztán kiderült, hogy a fiúknak is. Mindenki zenél még máshol, Ákos például 10–12 zenekarban dobol, nekem is ott van a United, Romhányi Áronnal duóban zenélünk, de itt a trióban teljesen másként zenélünk, együtt nagyon jól érezzük magunkat.

– A trióval mostanra már állandó fellépéseitek vannak Magyarországon?

– Mi igazából mini turnékat szeretünk szervezni, amelyek általában háromnaposak és hétvégére esnek. A klub-koncerteket különösen szeretjük, ott közelebb vagyunk egymáshoz, meghittebb a hangulat. Nekem nagyon fontos a közönség, hogy kapcsolatot teremtsek velük, hiszen nélkülük nincs koncert.

– Meséld el, kérlek, hogy került a képbe Arad?

– Májusban erdélyi turnén voltam Sárik Peti barátommal, a Pély–Sárik dzsesszduóval. A nagyváradi koncert után beszélgettünk a közönséggel, ismerkedtünk, meg minden, amikor odajött hozzám egy Sanyi nevű srác (György-Csáki Sándor – szerk. megj.), akiről aztán kiderült, hogy aradi, és mondta nekem, hogy mennyire jó lenne, ha Aradon is zenélnék. Nekünk akkor már kialakulóban volt ez a mini turné, Hódmezővásárhely és Békéscsaba már biztos helyszínek voltak. Emlékszem, hogy néztük a térképet, szúrtuk a tűket, hogy Arad milyen jól beleférne a képbe. Aztán addig beszéltük – azaz egy idő után már csak beszélték, mivel én a menedzseremre hagytam ezt a felét –, hogy végül összejött ez a koncert, aminek én nagyon örülök, hiszen Aradon még egyik zenekarommal sem voltam ez idáig. Én a Sárik Petivel közös turnén tapasztaltam meg, hogy mennyire jó érzés itt lenni Partiumban, Erdély más részén, vagy Székelyföldön.

– Erre a turnéra egy abszolút nemzetközi területekre gyártott angol nyelvű funk-rock anyagot hoztatok. Mi a tervetek ezzel a nemzetközi dologgal?

– Nem titkolt szándékunk a nemzetközi piac meghódítása. A triónak nagyon magas az energiaszintje, és annyira szeretjük egymást, hogy egyszerűen csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni róla. Ez olyan, mint amikor te például találkozol egy fiúval, akitől eláll a lélegzeted, nem tudsz mit mondani, nincsenek szavak, mert az úgy jó, ahogy van, és úgy is marad. Az a szépsége az életnek, hogy nem tudod, hogy ez melyik pillanatban jön be. A zenekar életében ez az a pillanat.

– Angol nyelvű lemez, nemzetközi területek… Esetleg már külföldi koncerthelyszínek is vannak?

– Érdemes először a határon túli magyar területeket megcélozni, majd onnan kicsit kifelé elindulni. Petivel játszottunk vegyes közönség előtt is nagy sikerrel. A zene ereje, és az a dolog, amit képvisel, legyőzi a határokat, teljesen mindegy, hogy ki vagy. Szóval első körben ez lenne a terv, aztán majd jöhet Csehország, Lengyelország, Ausztria, Németország. Szép lassan, nyugodtan, okosan építjük utunkat.

– Mi a te feladatod ebben az „építkezésben”?

– Nekem jól kell játszanom. Az a dolgom, hogy minél jobban játsszam a számokat, minél szebb dalokat tudjak írni, amire egy menedzser azt mondja, hogy „hú, én ebben hiszek, szeretlek emiatt” stb., amire én viszont azt tudom válaszolni, hogy „én meg azért szeretlek, mert tudom, hogy érzed, amit én akarok közvetíteni, és ebben tudsz segíteni”. Ezáltal egymásnak segítünk. Egy jó menedzser hisz abban, amit a zenész csinál, és ez a legfontosabb. Van egy rendkívül tehetséges menedzserünk, aki fiatal kora ellenére borzalmasan erős kapcsolatépítésben, én hiszek benne és hiszek magunkban.

– Következő album?

– Én már gondolkodom rajta, de most ennek az anyagnak olyan sok helyre kell eljutnia, hogy egyelőre nem veszünk fel új dolgokat. Szükség van az energiánkra, mert arra akarok koncentrálni, hogy ennek a lemeznek a lendületét, üzenetét el tudjam vinni mindenhová. Akkor érdemes egy új lemeznek nekivágni, amikor úgy érzed, hogy ez már nem tud hova kifutni.

– Hogyan fér meg egymással a zenélés, meg a tanítás?

– A tanítás tökéletesen egészíti ki a zenélést. Meg aztán nem olyan sok ez a három zenekar. Különben is a tanítás hét közben van, a zenélés meg általában

hét végén. Szeptembertől Pesten fogok tanítani, elmozdítjuk az egész tanszakot Budapestre. Ez jó lesz, hiszen eddig nagyon sokan azért nem jöttek Fehérvárra tanulni, mert messze van. Most Budapestre költözünk, ott nagyon jó lesz. Igazából mindenütt jól tudom érezni magam, az a lényeg, hogy az ember boldog legyen.