Kollégák, szürke furgonnal

Nemcsak nagyszabású, hanem hazai viszonylatban egyedi íróösszejövetel –  hivatalos elnevezéssel irodalmi fesztivál – zajlott Aradon négy napon keresztül az Aradi Polgármesteri Hivatal, a fő szervező jóvoltából, természetesen a Román Írószövetség helyi fiókjának nagyon hathatós közreműködésével. Ami, áttételesen, nagyon egyértelmű, pontos és határozott utalás arra, hogy az aradi irodalmi élet egyáltalán nincs a hazai irodalom perifériáján.

A fesztivál vasárnap zárult négy napja alatt mintegy harminc – a hazaiakon kívül sok külföldi, és nem harmadik-negyedik vonalbeli író, költő járt Aradon –, irodalmi kávéházban (jó, hogy ismét van ilyen is), könyvesboltban, rangos kulturális intézményben mutatta be, általában tisztességes számú közönség előtt, munkásságát.

Hogy csak a magyar vonatkozásúakat említsük: pénteken délután az aradi színház stúdiótermében Dragomán Györggyel találkozhatott a nézőközönség.

A beharangozó szerint a romániai (marosvásárhelyi) származású író műveit (konkrétabban a Fehér király című regényéről van szó) 28 nyelvre fordították le. Ami, véleményem szerint, kétségtelenül, a mű értékéről beszél.

Nos, pénteken késő délután a stúdióteremben a jelenlévő, félháznál jóval kisebb közönség („kinek kell ma a jó irodalom”?) Dragomán György és Dósa András költő, moderátor beszélgetett, miután a szerző, magyarul, felolvasta Fehér király c. regényének első, Tulipánok c. fejezetét. Minthogy irodalmi fesztiválról volt szó, amelyen a részt vevő alkotók abszolút többsége, és a péntek délutáni résztvevők egy része román (író, költő) volt, természetes, hogy a rendezvény két nyelven zajlott. (Dragomán György, romániai származású lévén, bár gyermekkorában elhagyta szülőföldjét, ma is elég jó beszél románul.) A felolvasott részlet után (amely, a 18 fejezetből álló regény többi részeihez hasonlóan egy 11–12 éves gyermek szemszögéből meséli el a történetet), nagyon sok kérdés hangzott el a közönség soraiból (magyarul, románul, amelyeket Dósa András fordított) a most nem egészen 41 éves író írói és alkotói módszereiről, a téma felőli ihletődés mikéntjéről stb. A regény első fejezete egyébként arról szól (a felolvasás alatt román nyelvű fordítás-kivetítésen követhették a nem-magyarok a szöveget), hogy a 11 éves kisfiú apját „kollégái” egy szürke furgonban elvitték a „tengerpartra konferenciára” (tulajdonképpen a Duna–Fekete-tenger csatornához kényszermunkára). Az apa hónapok múltán sem jelentkezik, s a kisfiú, ismervén a családi szokásokat, a szülők 15. házassági évfordulójára hatalmas csokor tulipánt lop a városi parkból édesanyjának. Közben jönnek apja „kollégái” (a belbiztonság emberei), akiktől az hallja: lehet, hogy apja soha nem jön haza.

Figyelmet felkeltő, valódi írói tehetségről árulkodó részlet hangzott el, kár, hogy nem lehetett a regényből vásárolni.

A felcímet az író szájából vettük ki, aki azt mondta: „Az írónak arról is kell beszélnie, amit az emberek nem tudnak elmondani”. Vagyis arról, amit sokan tudnak, esetleg megtapasztaltak vagy hallottak, de ők maguk nem tudják, talán nem akarják elmondani, formába önteni.