Lola Blau Aradon

Tanulmányozom a plakátot, és nem tudom kihámozni belőle, ki is az a Bartha Boróka, aki az Aradi Kamaraszínház meghívottjaként a Lola Blau c. musical címszerepében fellép. Utólagos „kutatásaimból” kiderül: erdélyi, gyergyói színésznő, s ha igaz, a két aradi előadás a kézdivásárhelyi színház produkciójaként került színre (bár azt is olvasom, hogy a Lola Blau tkp. független produkció, amely mögött nem áll intézmény). Mindez az előadás szempontjából a néző számára teljesen érdektelen, az a fontos, amit lát, és hogy milyen benyomással távozik (a kis híján másfél órás) előadásról. Nemcsak a hosszas taps, hanem több néző véleménye alapján is állíthatom, hogy az aradiak nagyra értékelték a produkciót. Méltán. Nem merném állítani, hogy jobb énekes-táncos előadót nem láttam életemben, azt azonban igen, hogy ez a csinos, bájos, szexi, sok húron játszó, tehetséges színésznő maradéktalanul kivívta a közönség elismerését.

Lola Blau, az osztrák-zsidó kabarészínésznő életének egy epizódjáról szól a darab. A „zsidó” említése nem véletlen, ugyanis meghatározó mozzanat: a bécsi kabarészínésznő éppen kézhez kapja szerződését a linzi (Ausztria) színházhoz, amit – az ország náci bekebelezése után – mint „nemkívánatos” személytől, azonnal visszavonnak. Nem marad más, mint a svájci, majd az ottani kiutasítás után az amerikai kivándorlás, az amerikai évek után pedig a visszatérés Bécsbe – ahol azonban már semmi sem olyan, mint amilyen volt.

A színháztörténészek tudják: Georg Kreisler, a népszerű osztrák szerző (1922–2011) a felesége számára írta a zenés játékot, előadó estet, és tulajdonképpen a saját (!) sorsát írta meg benne, áttranszponálva magát egy női sorsba. Hogy a darabbeli Paul, Lola szerelme (aki túléli a náci haláltábort, hogy aztán, abszurd módon, egy II. világháború utáni bécsi békekonferencián elkövetett merényletben pusztuljon el) valós személy-e, nem tudni (magam legalábbis nem tudom), dramaturgiailag, a darab szempontjából azonban tökéletesen „ül”.

Az eredeti címén Ma este: Lola Blau (a szenzációhajhász bejelentés a műsor során többször is elhangzik) ősbemutatója 1971-ben volt, s azóta Európa számos színpadán játszották. (Magyarul is, románul is – Maia Morgenstein, a Bukaresti Zsidó Színház művésznőjének előadásában.) S ha a néző csodálkozna azon, mennyire találóak a magyar dalszövegek (amelyeket, az előadó dicséretére legyen mondva, tökéletesen lehetett érteni), akkor tudnia kell: azokat a kivételes tehetségű, számtalan dalszöveget írt G. Dénes György, a másfél évtizede elhunyt Zsüti „magyarította”.

Bartha Boglárka pedig énekelt, táncolt, néha prózai szöveget mondott és (becslésem szerint) 7-8 szerepet alakított – nagyon jól. Az előadás első része (talán negyedórája?) vontatottabbnak tűnt, hogy aztán a közönség is „belemelegedjen”, és egyre jobban élvezze, ahogy a művésznő elénekli örömeit és bánatát, gondolatait a világ dolgairól, az erkölcs iránt közömbös, a „muszáj” elveit követő Frau Schmidt elveiről, és így tovább.  

Ami jóval az egyszerű és egyszeri szórakoztatás (bár önmagában az sem lenne megvetendő) fölé emeli a Lola Blau előadását, az az igényes darabon túl az előadás, amelyben a – művésznőn túl – a kitűnő zongorakísérőnek (Szép András) és a rendezőnek (Béres László) kiemelkedő szerep jutott. Nélkülük aligha jöhetett volna létre az emlékezetes előadás.