Lorenzaccio, másképp

Talán abszurd ötlet, de eszembe jutott a Lorenzaccio kedd esti bemutatója után, vajon mit szólt volna a szerző, a darab megírásakor, 1834-ben mindössze 24 éves, de már kiábrándult Alfred de Musset, ha darabját a budapesti Maladype színház előadásában látja?

Bizonyos, hogy kissé (vagy nagyon?) meglepődik. Bár elképzelhető, hogy azt mondja: jól van, fiúk,

ti tudjátok, mi az új trend, én is szakítottam a klasszikus romantikus iskolával, s törtem borsot a kortársak orra alá.

Az biztos, hogy az underground fesztivál keretében az Aradi Kamaraszínház égisze alatt játszott előadás nem hagyományos – de hát azért undergoround (föld alatti), hogy ne legyen megszokott. Ami a nézőt mindenekelőtt megragadja, az a legalább száz pár piros, csokrokba, szalagokba kötött pamutkesztyű, egy-két széken és a velők beborított asztalon kívül ezek a legfőbb kellékek. Hogy miért pont kesztyűk, s miért azokat kötögetik a szereplők végig az előadáson, arra talán az a mondat lehet a kulcs: királynak lenni olyan, mintha a karod száz kézben végződne. A száz kézre pedig sok kesztyű kell.

De lehet, hogy egészen más a magyarázat?

Annyi bizonyos, hogy az eredeti (a mostani előadásban helyenként változtatott szövegű) darab mintegy 15 szereplőjét öt ember eleveníti meg, négy férfi és egy nő. A nemeknek azonban nincs jelentősége, hisz egyik-másik férfi gyakran játszik női szerepet, ami olykor elgondolkoztatja a nézőt, hogy most kit is lát? Annál is inkább, mert kosztümjüket nem váltogatják, eleitől a végéig azonos, piros színű lezser öltözékben szerepelnek ugyanazon helyszínen, díszletek között, amelynek változását csak bemondják. Egyszóval: nem hagyományos színházat játszanak távolról sem hagyományos eszközökkel. Kardvirág helyettesíti a kardot, tőrt, különös, pantomimszínházra emlékeztető mozgások jelennek meg, olykor állati hangok hallatszanak, szóval különleges az egész.

Pedig a modern Lorenzaccio arról szól, mint egykoron: a zsarnok, kicsapongó Alessandro Mediciről, a XVI. századi Firenze uráról és környezetéről, meg egy másik Mediciről, Lorenzóról, aki idomul a zsarnokhoz, csak azért, hogy megölhesse. Aztán, amikor ez bekövetkezik, rájön: a passzív, behódoló, haszonleső nép („Sok a gyáva, és a legtöbbje közömbös”) meg se érdemli a szabadságot, áldozata tehát hiábavaló. Az eszmény meghalt, az érdek él.

A darabot Zsótér Sándor rendezte, előadói Orosz Ákos, Tompa Ádám, Lendváczky Zoltán, Páll Zsolt, Fátyol Kamilla voltak, a meghökkentő díszletet Ambrus Márta készítette.