Olvasni szerető tinédzserek, figyelem!

Tinikönyvklubba hívja a Souvenirbe március 7-én 18 órától az érdeklődő tizenéveseket Dorka.

– Ki az a Dorka?

– Hogy ki az a Dorka? Ezen én is sokat gondolkozom/gondolkoztam az évek alatt. Egy egykor hosszú, sötétszőke hajú kislány, akinek a csillagok ragyogtak a szemében, amikor rajzolt? Azt hiszem már nem. Bár biztos vagyok benne, hogy az a kislány valahol el van veszve bennem. Egy sötét sarokban várja, hogy újra megtaláljam. Annyira egyedül lehet.

Egy pirszinges, festett hajú lány, aki akaratlanul is nem kívánt tekinteteket

vonz maga után? Behúzott nyakkal és bő ruhákkal takaródzik, mert fél. Fél az emberektől. Talán saját magától is.

Egy kaotikus világban élő lélek, aki elfáradt. Megpihenne. Barátokra vágyna.

Ha teheti, szabadidejében rajzol, vagy verseket olvas, illetve ír, dalokat is. Ezeket természetesen elrejti a világ szeme elől. Egy erős önkritikával rendelkező személy, aki retteg attól, hogy mások is úgy látják őt, ahogy ő látja saját magát.

Bő ruhák és zérós kóla. Vajon ez segíteni fog? Megoldja majd a problémákat?

Ha van ideje, ami néha akad, akkor József Attila-, Allen Ginsberg- és Juhász Gyula-verseket olvas. Elképzeli, milyen emberek is lehettek, milyen lenne velük beszélgetni, milyen problémák gyötörték őket a mindennapokban. Vajon ők is ennyire egyedül érezték magukat? Nem tudom.

Azt hiszem, a zene az, ami mindig hű barátként kísért végig még a leggöröngyösebb utakon is. Talán ezért kezdtem el gitározni. Azt nem mondanám, hogy jó vagyok benne, de szeretem. És azt hiszem, ez az, ami igazán számít. Egy melankolikus melódiát dúdolok, ahogy az ujjaim játszanak a húrokkal. Ilyenkor elveszek egy pillanatra. Ilyenkor nem vagyok egy szomorú történet. Ilyenkor igazán élek.

Néha azt kívánom, hogy bárcsak egy másik világban élhetnék. Egy szebb, egyszerűbb helyen. Ahol virágok nőnek, és az ember nem tépi le őket. Hagyja, virágozzanak. Ahol az emberek nem törik le egymást. És nem törik össze egymás lelkét sem. Ahol nincsenek betegségek. Ahol talán még önmagam is lehetnék.

Remélem, hogy egy nap másoknak egy ilyen biztonságos kis szigetet tudok nyújtani. Egy helyet, ahol nem kell maszkokat viselni. Egy kedves kis komfortszigetet. 

– Hol születtél, hol élsz, melyik iskolába jársz?

– Aradon születtem, Kisiratoson élek. Egy nemzetközi online iskolába járok, ahol az oktatás angol nyelvű, ezért is érzem fontosnak, hogy magyarul is olvassak, és a magyar irodalommal élő kapcsolatban maradjak.

– Mikor és miért fogalmazódott meg benned a könyvklub ötlete?

– A fenti gondolatomat folytatva, az is fontos nekem, hogy – kilépve az online térből – a kortársaimmal személyesen megismerkedhessek, közös pontokról beszélgetve.

– Te miket olvasol? Esetleg van kedvenc műfajod? Kedvenc szerződ? Kedvenc könyved?

– Nagyon vegyesen olvasok. Szeretem a fantasy-t, a horrort, de sok verset is olvasok, ifjúsági regényeket, novellákat. Nagy kedvenceim Örkény egypercesei.

– Hogyan képzeled el a könyvklubot? Mire számítson az, aki részt szeretne venni?

– Barátságos légkört szeretnék, szigorúság nélkül. Szabad beszélgetést egy-egy általunk választott könyvről egy pohár üdítő és nasi mellett. A Tulipán Könyvklubtól kölcsönvenném azt az ötletet, hogy kisorsoljuk a legközelebbi olvasmányt. Hasonlóan havi rendszerességgel találkoznánk. Első alkalommal, 7-én ismerkednénk. Akkor én ajánlanék könyvet, amit aztán hónap végén, az első tényleges alkalommal megbeszélnénk.

– Egészen pontosan melyik korosztályt szólítod meg?

– 17 éves vagyok, tehát nyilván a velem egykorúakat is várom, de a kisebb tizenéveseket is, hisz nem szeretném kizárni az érett gondolkodású fiatalabb tiniket sem, akiket érdekel az olvasás.