Sorok a Kecsesen okos csevegésről

Ha az olvasó kezébe veszi dr. Brauch Magda legújabb, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában frissen, tizenkettedik önálló könyveként megjelent kötetét, először valószínűleg a címe tűnik fel: Kecsesen okos csevegés. „Kecsesen okos” a József Attilától kölcsönzött cím, a bemutató során felmerült a kérdés: manapság vajon hány „közember” használja a kecses, kecsesen, a modern nyelvhaszálatból igencsak kikopott szót? Valószínűleg kevés, sok mai fiatal talán nem is ismeri jelentését.

Az idők változnak, tartja a klasszikus mondás, és bennük mi is változunk – a nyelvvel együtt. Annak javára, olykor kárára. De hogy minél szebb, ékesebb, kifejezőbb, magyarabb legyen (bár sok idegen eredetű szó behatolását, térfoglalását butaság és fölösleges lenne üldözni), fejlődését irányítgatni, vadhajtásait nyesegetni kell. Brauch Magda, sok pályatársával együtt erre vállalkozott.

Böszörményi Zoltán, aki – íróként, költőként, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjeként – maga is a magyar nyelv állandó és magas szintű művelője, a kötet méltatójaként a Kecsesen okos csevegés erényeit emelte ki, megemlítve kiindulópontként, hogy az a szerző négy előző, nyelvműveléssel foglalkozó könyvének mintegy kvintesszenciája. Felolvasott néhány írást vagy részletet is a kötetből, többek között a Trámváj címűt, amely a hazai, közelebbről aradi magyarok (tisztelet a kivételnek) sajnos, jellemző, román szavakkal bőségesen kevert szóhasználatának riasztó példáját tartalmazza. Az ezt követő beszélgetés során a szerző elmondta, azért döntött a válogatás kiadása mellett, mert egyrészt a kiindulópontul szolgáló írások már rég jelentek meg, és többnyire nehezen hozzáférhetőek, másrészt – bizonyára nem örömmel – bevallotta: azóta a nyelvhasználat tekintetében nem változott a helyzet, sőt talán romlott, és kötelességének érzi újból és újból szóvá tenni a magyar nyelv érdekében az égető kérdéseket.

Olykor a harc kilátástalannak tűnhet, mégse szabad feladni, mert az a szép magyar nyelvért folytatott küzdelem vereségét igazolná.

De nem olyan katasztrofális a helyzet. A nyelv folyamatosan változik, többek között a diáknyelv, a jassznyelv számos, valójában értékes elemmel is gyarapítja. Ezeket a szerző („okos csevegéssel”) számba veszi, őszinte örömömre nem vaskalaposan, a pápánál is katolikusabban, felhívva ugyanakkor a figyelmet: egyes divatszavak, kifejezések állandó és kizárólagos használata más szavak, szinonimák, kifejezések mellőzéséhez, végső soron a nyelvből való kikopásához, azaz szegényítéséhez vezethetnek.    

A bemutatón az egyik hozzászóló azt mondta: ha hatalmában állna, ezt a (28 tanulmányt tartalmazó) és a hasonló köteteket kötelező olvasmánnyá tenné a magyar diákság, de akár a felnőttek számára. Az ötlet balga, a szándék kétségtelenül jóindulatú.

***

A jó hangulatú bemutatón, szokás szerint, a Miscovici Tibor–Miltaller Lajos duó is szórakoztatta a szépszámú közönséget, néhány újonnan betanult jó zeneszámmal is. És nem maradt el a bemutató utáni, egy pohár vörösbor vagy a szerző köményese melletti baráti – sokszor bizonyára kecsesen okos – csevegés sem.