Vastapssal jutalmazott sziporkázó játék

Szombaton 19 órától a feketegyarmati kultúrotthonban ünnepelte megalapításának 10. évfordulóját a nagyzerindi Ibolya Néptánccsoport. A koronavírus-járvány követelményeinek megfelelően, az ünnepi előadáson egymástól tisztes távolságban ülve, kézfertőtlenítéssel, maszkviseléssel vettek részt a táncosok hozzátartozói.

Az egybegyűlteket Gál Csilla, az Ibolyások mindenese köszöntötte, majd szólásra kérte Simándi Sándor polgármestert, aki üdvözlő szavait követően kifejtette: ez a nap nagy esemény a községbeliek számára, hiszen tíz évvel ezelőtt kezdték el az első tánclépéseket a községbeli fiatal táncosok, akik manapság már nem csupán megyebeli, illetve hazai, hanem külföldi, komoly fesztiválokon is bebizonyították tehetségüket, tudásukat. Mindez a csapat lelke és vezetője, Gál Csilla, a koreográfusok, a tánctanárok és nem utolsósorban a fiatalok szorgalmának, kitartásának köszönhető. A minőségi tánctudásukhoz és a szép eredményeikhez ezúton is gratulált mindannyiuknak, egyben a község vezetősége nevében kijelentette: a továbbiakban is minden téren támogatják a munkájukat. Mondandója végén a polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik az önkormányzati választásokon újra bizalmat szavaztak neki és csapatának, egyben biztosította őket: nem fognak csalódni bennük. Mert egyes beruházások már folyamatban vannak és a következő négy évben mindent megtesznek, hogy e két település elinduljon a fejlődés útján.

Saját ötleteket is belevittek egy-egy darabba

A továbbiakban a műsorvezető vette át a szót: „Szeretettel köszöntök mindenkit, az Ibolyások megalakulásának tízedik évfordulóján. Talán kilenc évvel ezelőtt konferáltam utoljára rendezvényünkön, de most úgy éreztem, a tíz év gondolatait nem mondhatja el más helyettem. Tíz évvel ezelőtt gondoltam egy merészet, hogy kezdeni kellene valamit ezzel a sok itthoni fiatallal, és mivel a színjátszásban voltak tapasztalataim, nem a néptáncban, ezért egy színjátszókör megalapítását tűztem ki először célul.

Kapóra jött az ötletem megvalósításában az is, hogy a nagyzerindi kultúrotthon megépítésének az 50. évfordulójára készültünk, tehát illeszkedett a programba. Ötletemben támogatott Csanádi János tanár úr és a Pro-Zerind Egyesület. Megszólítottam a fiatalokat, és a cseresznyefa alatt kiosztottuk a szerepeket, kezdetét vette az egész nyáron eltartott próba, amit valami várakozással teli bizsergés szőtt át. Számunkra teljesen új, nagy dolgot csináltunk. Sikerült, amit elterveztünk, hosszú idő után megtöltötte a közönség a művelődési ház széksorait. Az eredeti gurusok közül, ma többen is megtiszteltek a jelenlétükkel, sőt három szereplő megmaradt az eredeti gárdából. Az ő tiszteletükre felolvasom a kezdő csapat nevsorát, utána kérnék egy nagy tapsot! Az akkori csapat tagjai: Kaiser Rudolf, Semsei Ildikó, Nagy Zsolt, Pallag Klementina, Herman Angéla, Pap Alma, Mészár Tamara, Seres Eszter, Dávid Attila, Bals Gabriella, Kiss Alexandra, Kiss Károly, Coras Adrian, Gellén Andrea. Akkori tenni akarásuk és merszük nélkül ma nem ünnepelhetnénk. Köszönettel tartozom a bizalmatokért!

Időközben átalakultunk néptánccsoporttá, tehát legtöbbet néptánccal foglalkoztunk, de nem szüneteltettük a színjátszást sem: falunapokon, szüreti bálon adtunk elő rövidebb jeleneteket, majd hagyománnyá tettük, hogy a farsang nem telhet el vidám jelenetek nélkül. A csapat úgy belelendült egy-egy darab színpadra állításába, belevittük a saját ötleteket is, sőt volt olyan eset, hogy együtt írtuk a szövegeket is. A mai színdarabunk egy jutalomjáték nekik, ők kérték, hogy adjuk elő Marth P. Ildikó: Kukás guru című bohózatát, amit 10 évvel ezelőtt, megalakulásunkkor játszottunk. A szereposztás: Kócsi Imre, gazdag vállalkozó – Gál Levente; Timike, a felesége – Komlósi-Rif Alexandra; Gödény Dezső, kukás és guru – Komlósi-Rif Dávid; Sára, Dezső élettársa – Pap Alma; Judit, Imre szeretője – Bals Denisa; Papuska, Timike nagyapja – Kiss Andrea; Lőki Lenke, polgármester asszony – Komlósi Alexandra; postás – Szőke Csongor; Irénke, szakácsnő – Seres Eszter; Marika, szakácsnő – Papp Zsanett; Komor Júlia, temetkezési vállalkozó – Zsóri Andrea; betörőfőnök  – Komlósi-Rif Adrienn; betörő – Horváth-Ozsvár Örs; rendőr – Kiss Botond.

Tíz évvel ezelőtt azzal zártam az első előadásunk felkonferálását, hogy nézzék el, ha valami nem tökéletes, legyünk büszkék rájuk, és kapjanak nagy tapsot, hiszen a mi gyermekeink, zerindiek és gyarmatiak!”

*

Igaza volt Gál Csillának, mert a vérbő humorú, komikus jelenetekkel, beszólásokkal fűszerezett bohózat nagy tetszést váltott ki a közönségből, amelynek tagjai vastapssal jutalmazták a fiatalok sziporkázó játékát.

Ibolyások

Miután a bohózat következtében percekig zúgó taps mégis elcsendesült, Gál Csilla folytatta: „Nem véletlenül az van felírva, hogy Ibolyások, és nem Ibolya Néptáncegyüttes, mivel ez a név többet jelent, mint egy néptánccsoport. Nagyon sok tevékenységben vettünk részt, színjátszás, környezetvédelem, hagyományápolás, és ami a legfontosabb, ez egy közösség. Tíz évvel ezelőtt a Pro-Zerind Egyesület kérésére maradt a név, Ibolya Néptánccsoport, hiszen előttünk, a 2000-es évek elején már működött egy csoport ezzel a névvel. Volt szerencsém abban a csapatban is táncolni, ugyanakkor tudtam, hogy a gyerekeknek mekkora szükségük van egy baráti, egyben irányító közösségre. Ott volt előttem a példa, a Fazekas Irénke tanár néni vezette Rozmaring kórus, és a Borgya házaspár vezette Bokréta Néptánccsoport, ahonnan példákat vehettem, és ahonnan megtudhattam, mennyire fontos a közösségben való létezés. Hamarosan nemcsak a Pro-Zerind Egyesület, hanem a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal támogatását is magunkénak tudhattuk, így született meg az első népviseletünk. A hivatali támogatásoknak, a pályázatoknak és Prentel Irénke néninek köszönhetően ma a csoportoknak összesen 12 rend viselete van. Kezdetben a gyulai Kővári Enikő oktatásával és ifj. Csáky Apollónia, illetve a vezetésemmel jött létre 2 csoport, majd rövid időn belül kiderült, hogy a fiúknak szükségük van egy férfi oktatóra is, ezért csatlakozott hozzánk a gyarmati és zerindi gyökerekkel büszkélkedő ifj. Szilágyi András, aki már 8 éve nélkülözhetetlen tagja a csapatnak. Mivel közben megsokasodott a színházi tevékenység, és a lányoknak is szükségük volt egy női oktatóra, nagyobb fellépések előtt segített Hetényiné Kepka Sára, másfél évvel ezelőtt a szintén gyarmati gyökerekkel rendelkező Balázs Viola lett az állandó koreográfusunk. Két csoporttal indultunk, időközben azonban megalakult a menyecskecsoport, de szükségét éreztem, hogy a kicsiket is szétválasszam a még kisebbektől, így lett egy haladó csoportunk. Közben egy ideig működött a Pro-romale tánccsoport is. Mivel egyre több szülő jelezte: szeretné, ha az óvodás korú gyermeke táncolna, kaptam az alkalmon, és elvégeztem néhány képzést, hogy be tudjam indítani az apró ibolyások csoportját.

Az évek alatt meg sem tudjuk számolni mennyi fellépésünk volt, az Arad és Bihar megyei, határ menti települések falunapjainak állandó résztvevői voltunk. Sepsiszentgyörgytől, Szatmáron át a Balatonig táncoltunk. Jártunk Olaszországban, Horvátországban, Lengyelországban, és ha a COVID nem szól közbe, akkor tavaly Montenegróban és Szerbiában léptünk volna fel. 10 év hosszú idő, számomra a leghihetetlenebb, hogy mindez 10 éve működik. Egyszer egy Balaton-parti esti beszélgetésen megkérdezték: hogy mertem belevágni ebbe az egészbe, és tudtam-e, hogy ez mivel jár? Nos, nem tudtam, és aki kívülről figyel minket, nem is érthet mindent, de az volt a válaszom: olyan, mintha egy láthatatlan kéz irányított volna az úton, hol akadályokat, hol sikereket rakva elém, de mindig továbblökött, mindig bátorságot, erőt adott, és akkor sem hagyott elcsüggedni, amikor hálátlansággal találkoztam. Ez a láthatatlan kéz, majdnem vakmerően vezetett eddig, sokszor magam sem tudva, mit vállalok. De itt vagyunk, és jubilálunk. Bandival nem ez volt az eredeti tervünk, hanem egy nagyszabású néptáncfesztiválra készültünk, jövőre azonban, ha az egészségügyi körülmények megengedik, egy valódi néptáncgálával szeretnénk megünnepelni néptáncosainkat. Ma először az apró ibolyákat láthatjuk rábaközi táncokkal. Róluk azt kell tudni, hogy jelenleg 38 tagunk van, de itt is elérkezett az idő, amikor külön kellett választanom őket, ezért ma az aprók nagyobbjai lépnek színpadra. Köszönet a szülőknek, akik minden hétfőn elhozzák gyermekeiket a foglalkozásokra, hiszen belőlük lesz az utánpótlás. Utána a felnőtt néptánccsoportunk következik magyarbődi táncokkal, akikre szintén nagyon büszke vagyok, hiszen a munka, a család mellett igyekeznek a próbákra, és lehet, jobban izgulnak, mint a gyerekek egy-egy fellépés előtt. Köszönettel tartozom a közösségi munkájukért is. Harmadik számunk a Kisibolyások előadásában szatmári táncok, ők azok, akiket addig-addig neveztem kicsiknek, hogy észre sem vettem, hogy az évek alatt milyen nagyot fejlődtek. Remélem, hogy 10 év múlva már ők állnak itt mellettem, nagyokként. A mai fellépésünket egy próbasorozat előzte meg, Balázs Viola és Szilágyi András közreműködésével. Amíg mások 35 C-fokban strandoltak, ezek a táncosok órákat izzadtak, a táncra koncentrálva. Ezért kérem, hogy óriási tapssal köszönjék meg mindhárom csoportnak a fáradozásaikat.

Elérkeztünk a mai este utolsó számához, a színpadon a haladók és a nagyok új csoportját láthatják táncolni, szándékosan hagytam őket a végére, hiszen 10 év alatt ezzel a két csoporttal töltöttem a legtöbb időt. Sokan közülük 10 éve táncolnak, mondhatom: együtt nőttünk fel, én is és időközben ők is. Azt a rengeteg élményt senki nem veheti el tőlünk, sokan az egész ifjúságukat az ibolyásoknak köszönhetik, barátságokat, szerelmet, valahova tartozást. Aki csak úgy betoppan közénk, nem mindig érti a történeteinket, a poénjainkat, a szófordulatainkat. Egy különleges szál köt össze minket. Ők valóban mellettem álltak mindig. Pedig 10 év alatt akadt bőven mélypont is, és itt most szeretnék megosztani egy személyes történetet. Szovátára kirándultunk, nem az egyik legjobban sikerült kirándulás volt, de annál tanulságosabb. Elvittem őket egy kalandparkba, ahol számomra rettenetes magasságokban kellett a fa tetején akadályokon átmenni. Nem gondoltam át teljesen ezt a dolgot, hiszen tériszonyos vagyok, csak tudtam, hogy ezt az élményt nem hagyhatják ki a gyerekek. Az elsők között vágtam neki az útnak, csak páran voltak előttem, a többi utánam szeretett volna felmászni. Az első akadály egy lengő híd volt, ahol át kellett menni, lehet, hogy ez nem tűnik olyan veszélyesnek, de egy imbolygó valami a fák tetején egy tériszonyos számára eléggé ijesztő volt. A híd közepén pánikrohamot kaptam. Talán egy perc lehetett az egész, de nekem sokkal többnek tűnt. Nem akartam tovább menni, félelem lett úrrá rajtam. Tudtam: itt csak előre vezet az út, vagy segítséget kérek, és szégyenszemre leszednek, vagy visszafordulok. Mögöttem állt a csapat nagy része, akik között volt, aki jobban félt, mint én. Tudtam, ha visszafordulok, ők sem mennek végig a pályán. Példát kell mutatnom nekik, hogy meg tudjuk csinálni. Óriási levegőt vettem, és imádkozni kezdtem. Előttem Vas Norbi és Bandi volt, ott vártak a következő akadályon, biztattak és a kezüket nyújtották felém. Hátulról a többiek szurkoltak, és így mentem végig a pályán, nem tudva, mire számíthatok a következő akadálynál, de példát mutatva mentem. És tulajdonképpen így mentem végig 10 éven, mindig voltak előttem, akik segítő kezet nyújtottak, mindig mellettem volt a Jóisten és a családom: mindig biztattak hátulról, hogy hajrá, csak előre kell menni, meg tudjuk csinálni. Így telt el ez a tíz év.

Ma egy örök kedvencünket táncolják ismét, az örök szilágyságit. Ennyi idő alatt bizony nagyon sok koreográfiát megtanultak, de valahogy a szilágysági maradt a szerelmünk, hiszen már 2 koreográfia is készült rá. 8 év alatt nem tudom megszámolni, hányszor hallottam ezt a mindjárt felcsendülő zenét. De ezredszerre is büszke tudok rájuk lenni, ha a színpadon vannak. Legyenek önök is azok! A színpadon az Ibolya Néptáncegyüttes szilágysági táncokkal!”

Hálás, amiért az Ibolyások az életet részévé váltak

„Amikor visszagondolok erre a 10 évre, egy érzés jár át. Ez az érzés a hála. Végtelenül hálás vagyok, hogy az ibolyások az életem részei, hogy a gyerekeim ebben nőhetnek fel, hogy az életem ekörül forog. Nem biztos, hogy mindig jó döntéseket hoztam, de hálás vagyok így is, hogy ma mégis ennyien együtt ünnepelhettünk. Istenen kívül, második sorban hálás vagyok a koreográfusaimért. Violával és Bandival vagyunk egy kerek, egész csapat, és bár Bandi ma este fellépés miatt nem lehetett velünk, de ez nem kisebbíti a részét a műsorból. Hálás vagyok Simándi Sándor polgármesternek és Komlósi Róbert alpolgármesternek, hogy erős hátszélként állnak mögöttünk, a mindenkori önkormányzatnak, a polgármesteri hivatal dolgozóinak, a Pro-Zerind Egyesületnek, akik nemcsak anyagi, hanem nagyon sokszor erkölcsi támogatásban is részesítettek, az iskola pedagógusainak, a nagyzerindi és feketegyarmati egyházaknak, Prentel Irénke néninek és Szénási Zsuzsika néninek, sofőröknek, szakácsoknak mindenkinek, aki segített” – zárta könnyekig meghatódva beszédét Gál Csilla, az Ibolyások mindenese.

Az ünneplőket Gál Csilla társaságában Simándi Sándor polgármester ünnepelte, aki a községi tanács nevében az Ibolyásoknak további támogatást ígért

A vérbő humorú Kukásguru bohózat egyik nevettető jelenete

Az Ibolya Néptánccsoport újra előadta a közke4dvelt szilágysági táncát