Volt „igazi” szerenád is

A napokban jelent meg Aradon az Occident Media Kiadó Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában Réhon József Diákszerenád c. könyve, amelynek bemutatójára hétfőn délután a Jelen Ház nagytermében zsúfolt terem előtt került sor.

Diákokról, tanárokról írott könyvről lévén szó, a szerző egy gyakorló tanárt (Ilona János, Aradi Csiky Gergely Főgimnázium) és egy diákot (Csomós Roland, ugyancsak Csiky, XII. A osztály) kért fel legújabb (Fritz Mihály borítólapjával és illusztrációjával megjelent) könyvének bemutatására, arra, hogy elmondják: milyennek látszik ez a könyv egy mostani oktató és tanuló szemszögéből.

A rendezvényt Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy Réhon tanár úr előbbi, tavaly megjelent könyvének bemutatásakor azt ígérte: az lesz az utolsó... Ilona János azzal kezdte, hogy az ígéretet már nyolc évvel ezelőtt se vette komolyan, amikor az első, diákokról, tanárokról szóló történeteket tartalmazó könyvét olvasta. A mostani azonban más, állapította meg, a jelenlegi egy összefüggő történet, a forma és a stílus jelentősen változott, és érdekes párhuzamot vont Mikszáth Új Zrínyiásza és Réhon tanár úr könyve között.

Ez utóbbi kötet szereplőit, mint maga a szerző vallja, három iskola diákjaiból, tanáraiból, egykori kollégáiból „varrta össze”, és „minden leírt esemény megtörtént. Pontosan úgy, vagy egy kicsit másképpen”. A legtöbben felismerhetők, ha más néven is szerepelnek, egy részük ma is él.

A történet, mondta a méltató, szokatlan helyzeteket mesél el – a szereplők „Madách- és József Attila-idézeteket vagdosnak egymáshoz”, sportolnak, nyáron lelkesen vesznek részt közös munkatáborban –, hogy aztán a megkeresett pénzt önzetlenül egyik osztálytársuk gyógyítására ajánlják fel. Közben védik bajba került társukat, „szóbaállnak” szüleikkel, nagyszüleikkel, feltűnően okosak, bátrak, rendesek...

Mitől bizarr, hogy így viselkednek, és mitől lenne bizarr, ha így viselkednének a maiak? – tette fel Ilona János a költői kérdést.

A szerző így látta, szerette volna és szeretné látni a diákokat – rendesnek, jól neveltnek, becsületesnek.

Meglepetés és igen érdekes volt egy mai diák fellépése. Csomós Roland többek között ezt mondta: nehéz elképzelni, hogy a mai diákok és tanárok együtt ülnek le, mondjuk, a tábortűz mellé és civilizáltan bort kortyolgatnak... (A fiatalembernek – a cikkíró megjegyzése –, nem volt szerencséje a könyv egyik szereplőjét, a szép emlékezetű dr. Kovách Gézát, Gazsit ismernie.) Az érettségi előtt álló fiatalember felemlítette: az osztálytársaknak, valamikor, volt idejük és indíttatásuk egymással foglalkozni – a maiak nagyrészt önzők, csak magukkal törődnek, a mai iskola statisztikákra épül stb.

Alulírott ehhez annyit tenne hozzá: a (lejárt) múlt gyakorta – olykor elég furcsa módon – szebbnek, vonzóbbnak, emberibbnek tűnik a mánál. (Sebaj: húsz-ötven év múltán ugyanígy lesz – szerk. megj.)

Réhon József „végszóként” nem kommentálta az elhangzottakat, inkább egykori iskoláiról, tanárairól beszélt, leszögezve (a híres shakespeare-i idézet nyomán): se dicsérni, se temetni nem akarta a régi iskolát, csak felidézni.

A hétfői esemény igazi meglepetéssel ért véget: az aradi könyvbemutatókon már „otthon lévő” Miscovici Tibor és Miltaller Lajos zenészpáros a könyvben szereplő zeneszámok (köztük a Tosseli-szerenád) megszólaltatásával kedveskedett a nézőknek, akik aztán szeretetvendégségen kommentálhatták a történteket.