Alig harminc egyedet számlálhat a legkisebb bálnapopuláció

Mindössze harminc csendes-óceáni simabálna maradt az állatok keleti populációjában, ezzel a világ legkisebb bálnapopulációját alkotják – állítja a Királyi Társaság Biology Letters folyóiratában megjelent tanulmány.

A kutatók úgy hiszik, hogy a 19. századi bálnavadászat, majd a Szovjetunió illegális kifogásai vezettek az állatok drámai hanyatlásához. Az 1800-as évek közepéről származó jelentések azt sugallják, hogy ezek a bálnák valamikor legalább 23 ezres nagyságrendet értek el Észak-Amerikától az Ohotszki-tengeren át Japánig.

A felmérések most azt sugallják, hogy mindössze körülbelül nyolc nőstény, és 20-22 hím csendes-óceáni simabálna maradt a keleti populációban. „Ezzel a kicsi egyedszámmal, és ilyen kevés nősténnyel, nem tudjuk megjósolni, hogy a populáció növekedni vagy hanyatlani fog-e – mondja a vizsgálat vezető szerzője, Paul Wade. – Bármelyik irányba elmozdulhat. Az ideális feltételek esetén, a simabálna populáció évente legalább néhány százalékkal növekedhetne, de talán nem az ilyen apró populáció.”

Ezek a bálnák rendkívül nagy tengeri emlősök, némelyik eléri a 18 méteres testhosszt. Leginkább apró rákfélékkel, úgynevezett evezőlábú rákokkal (Copepoda) táplálkoznak. Méretük és egyéb szempontok miatt, az emberek nem tudják őket és más nagytestű, szilás ceteket szaporítani. Wade és csapata számos különféle módszert alkalmazott – többek között DNS-elemzést és fotóazonosítási eljárást –, hogy megszámlálják a csendes-óceáni simabálnák keleti populációját. A becslések mind nagyon hasonló konklúziókra jutottak, körülbelül 30 egyedre.

A bálnák mai bizonytalan helyzete a szerzők szerint „a kontrollálatlan és illegális bálnavadászat egyenes következménye, és megvilágítja a nemzetközi irányítás korábbi hibáit az ilyen esetek megakadályozására.” Wade hozzátette, hogy a bálnákat „a kihalás szélére sodorta a hatvanas években az illegális szovjet vadászat, ez pedig a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) felügyeletének és büntető szankcióinak hiánya volt.” Idén az IWC éves találkozója nem hozott új megegyezést, mely további védelmet nyújtana számos fajnak.

A bálnákra nézve további veszélyt jelentenek a hajók, melyekkel ütközhetnek, a szeizmikus tevékenységek okozta zavarok, a halászhálókba gabalyodás. Howard Rosenbaum, a Wildlife Conservation Society természetvédelmi szervezet kutatója úgy hiszi, hogy a csendes-óceáni simabálna az összes nagytestű bálnafaj közül az egyik legveszélyeztetettebb. Öt évvel ezelőtt a kutató és mások DNS-vizsgálatot végeztek, mely bizonyította, hogy a simabálnák három, genetikailag eltérő populációval rendelkeznek. Ezek a csendes-óceáni simabálna, melynél a keleti csoport részhalmazt képvisel, az észak-atlanti és a déli simabálna. A csendes-óceáni simabálna nyugati populációja szintén kihalás szélén áll, de egyedszámukról jelenleg nincsen megbízható becslés.

A második legkisebb bálnapopulációt a szürke bálnák kritikusan veszélyeztetett nyugati populációja alkothatja. Becslések szerint egyedszámuk körülbelül 100. Wade és csapata úgy hiszi, hogy a csendes-óceáni simabálnák keleti csoportja „talán egyenrangú más, visszamaradt populációkkal, melyeket megtizedelt a bálnavadászat, ezért is hasonlóan ritka az ilyen bálnák megfigyelése. Ezek között megtalálhatóak a Svalbard közelében élő grönlandi bálnák, a csendes-óceán keleti részén élő simabálnák, vagy a Chile és Peru környékén élő simabálnák.”

A csendes-óceáni simabálnáknak még egy problémával kell szembenézniük, ez pedig a közvélemény ismerethiánya. Az a néhány egyed, mely még életben van, távoli területeken él, így kívül esik az emberi látótéren, ennél fogva a megmentésüket érintő közösségi nyomásból is kiesnek.

(hirado.hu/DiscoveryNews)