A Bundesligában szereplő RB Leipzig vezetőedzője, Marco Rose végre tisztázta a kapushelyzetet a klubnál. A szakember szerint Gulácsi Péter úgy remekel, hogy a vezetőedzőnek semmi oka változtatni, hiába ül a kispadon a belga szupertehetség, Maarten Vandevoordt.
Tavaly ilyenkor még arról írt a német sajtó, hogy a súlyos sérüléséből felépülve a kispadon ragadt Gulácsi Péter többé nem védheti az RB Leipzig kapuját és jobban teszi, ha új csapatot keres magának.
Gulácsi Péter kirobbanthatatlan a Lipcséből
A magyar válogatott kapus azonban nem adta fel, kikosarazta a PL-ben remek idényt futó Nottingham Forestet, és megküzdött a helyéért. Februárban vissza is tért a Bundesliga-csapatba, azóta pedig kirobbanthatatlan, hiába érkezett nyáron a 10 millió euróért (4,1 milliárd forint) szerződtetett belga szupertehetség, Maarten Vandevoordt.
Marco Rose vezetőedző most, az új év rajtja után tiszta vizet öntött a pohárba:
„Pete hozott nekünk egy-két meccset ősszel. Gyakran végeztünk kapott gól nélkül, ezért nincs vita a kapusposzttal kapcsolatban. Igyekszünk felépíteni Maartent, hiszen övé a jövő, sok éven át ő védheti majd a kaput. Jelenleg viszont egyszerűen van egy bivalyerős Gulácsink" – mondta Marco Rose.
Vandevoordt az őszi idény elején még arról panaszkodott, hogy csalódott, mert első számú kapusnak jött Lipcsébe, ugyanakkor elismerte, hogy Gulácsi személyében remekül teljesítő és a klubnál már tizedik éve szolgáló riválisa van, akitől sokat tanul.
(Forrás: origo)
Hozzászólások