Nagyálmos Ildikó

Üdvözöljük a helyi hulladékgazdálkodási vállalat új kampányát, miszerint felelősséget érezve a jövőért tisztább mára törekszenek. Mi is afelé hajlunk, hogy külön válasszuk az általunk megtermelt szemetet, s évek óta lelkiismeret-furdalással is küzdünk, ha véletlenül belefut a „közösbe” olyan hulladék, amiről nem tudunk dönteni, hogy pontosan hová is tartozik.

Elvették a villanyt – szoktuk mondani, amikor áramszünet van, de manapság ez a kijelentés már nem állja meg ebben a formában a helyét.

Abban a korban vagyunk, akarom mondani, elég korosak vagyunk már ahhoz, hogy igényt érezzünk a sétára, a túrázásra. Aki most rázza a fejét és tiltakozik, előbb-utóbb annak is elérkezik az életében az az érzés, amikor reggel felébredve derékban megmeredve próbál lábra állni, s a masszírozás sem igazán hozza meg a kívánt hatást.

Ha nyáron történne ez a fajta égi áldás, akkor valóban sokan felkiáltanánk ámulatunkban. De tudtuk, sőt vártuk, hogy az enyhe december után valamikor – csak idő kérdése – bekövetkezik majd a tél, hiszen hála Istennek, ha néha igen szoros is az átmenet, azért még mindig négy évszakot számlálunk egy évben.

Mi, magyarok, szeretünk ünnepelni, ünnepeket megülni, enni, inni, mulatni, szép ruhába öltözni.

A fenti motivációs mondatot nemrég olvastam egy masszázsszalon falára kiakasztott naptáron, s jót is kacagtam, hogy lám, milyen egyszerű az élet.

Az elmúlt héten ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját, Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Sok huzavona után (valljuk be, mi sem hittünk benne) az államfő kedden kihirdette a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvényt, és aláírta a kormány 2019/9-es számú sürgősségi rendeletét jóváhagyó törvényt kihirdető dekrétumot.

Közel harminc évvel ezelőtt, mióta a multik betették lábukat a piacra, sorra szűntek meg a kis élelmiszerüzletek, s azóta valahogy kikopott az eladó és vásárló közötti közvetlenség és kommunikáció.

Minden évben újraértékelem a karácsonyt. Legalábbis külső szemlélőként próbálom figyelni a körülöttem történő eseményeket, követem a közeliek és a virtuális barátok viszonyulásait az ünnephez, hiszen egy kép, egy idézet mindent elárul róluk.

Adventben vagyunk. Beléptünk a várakozás időszakába, hogy felkészítsük lelkünket az ünnepre, így várva az Úr eljövetelét.

Jól meggyűlt a bajunk nekünk, székelyeknek a medvékkel. Az elmúlt két héten legalább öt medvegázolás történt a megyében, de már a héten is életveszélyesen megmarcangolt egy fiatalembert Hidegkúton egy vadállat.

Amikor közeli ismerőseimnek mondtam, hogy megyünk Hollandia fővárosába, első reakciójuk az volt: füvezni? Dehogy, mondom, városnézőbe. Jogosan tették fel a kérdést, hisz köztudott, Amszterdam a könnyű drogok és a prostitúció hazája, legálisan vásárolható fű és nő.

Mindannyian tudjuk, mekkora biznisz a gyógyszeripar. A reklámok jó része a gyógyszerről szól, a tévécsatornák mind azt sulykolják belénk, hogy bármilyen panaszunk van, vegyünk be gyógyszert, és azonnal meg is szabadultunk a fájdalomtól.

Akárhogyan is számolom, karácsonyig még bő másfél hónap van, de máris megjelentek a nagyobb üzletekben az ünnep kellékei: karácsonyfadíszek, ezüst szarvasok, csokimikulások.